Glutén lett az ősellenségem

Annyira izgatta a fantáziámat a paleo konyha, hogy majd' belegebedtem, hogy kipróbáljam, de a plusz energiát, amit megkívánt, már nem tudtam belefektetni.
Erre mi derült ki tegnap? Na? Lisztérzékenységet mutatott ki a szövettani vizsgálat!
Úgyhogy paleo, jövök! :) Március vége körül, addig még lesz egy-két teszt...
Ha tudtok lisztérzékenyeknek szóló egyszerű receptoldalakról esetleg...köszi!

Lililibri ráhangoló

Ez még nem a beharangozó, csak amolyan említés, hogyha egyszer a nem is olyan távoli jövőben minden bizonnyal bejelentem, senkit se érjen meglepetésként a hír J Merthogy létrejött nemrég ezzel a névvel egy kis vállalkozás, de hogy mire vállalkozik, az egyelőre maradjon titok! (Á, gyerekek, egyáltalán nem beszédes a név, ne is próbáljátok megfejteni! J)Amiért említem, az két sztori, íme:

A postás sztori

Napok óta itthon voltam a gyerekekkel a nagy hóesésben és a betegeskedésben. Ennek ellenére kétszer is találtam a postaládában értesítést küldeményről, pedig postás nem kopogott. Aztán az egyik nap hallom, hogy motoszkálás megy a ládánál, úgyhogy sprint kifelé. Elkaptam postásunkat, épp töltötte kifelé a papirkát, hogy hát ő megpróbálta, de nem, lehet bemenni a postára. Kérdem tőle, hogy miért nem kopogott. Meg más napokon sem, amikor tuti bent voltunk. Lemutat a bejáróra és közli:

-          Nincs semmilyen nyom a hóban, azt gondoltam, hogy nincsenek itthon.
-          Ááááááááááá! – mondom neki. Azt nem gondolja, hogy nem gyalogosan járunk mostanában, hanem kocsival? És speciel én két napja úgy sem, mert betegen vagyunk otthon?
J
Szóval be kellett menjek a postára, Lililibri Kft. pakkot kapott.  Nagyon aranyosak amúgy ott a postán és készségesek, őket is szeretem. De tényleg. Még akkor is, ha valaki havat hányt, vagyis hóhányó volt. Lassan egy hónapja várok ugyanis egy csomagot húgomtól, Ausztriából, és a bécsi posta szerint a csomag a kaposvári postafiókban figyel, a kaposvári posta szerint viszont ilyen azonosítóval még az országba sem érkezett csomag… No de most nem ez jött. Mindegy is, hogy mi, a vicces akkor történt, amikor beadtam a cégneves papírokat, hogy igen, én felvehetem a küldeményt, mert én én vagyok, a Lililibri Kft. ügyvezetője. Erre kedvesen rám néz a postás kisasszony:
-          De érdekes név! Honnan jön?
-          Kislányom neve – mondom én röviden, mert nem akarom cifrázni, vagy húszan állnak körülöttem sorban.
-          Azta! Nagyon szép! Biztos ritka is, nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen nevű kislány! – mondja nagyon csodálkozóan, ábrándosan, és akkor jövök rá, hogy ő bizony azt hitte, hogy a lányomat Lililibrinek hívják! J

Lili sztorija

És hogy mennyire nem áll távol a postás kisasszony a valóságtól, az meg akkortájt derült ki, amikor nevet próbáltunk adni a cégnek. Volt óriási ötletelés családon belül és a barátokkal. Az oka az volt, hogy kezdetben vala több tevékenységi kör is, melyeket bele akartunk szuszakolni a cégbe, hogyha már van, legyen vaskosan, mert kellhet, és így nem volt könnyű nevet találni a gyereknek (mint egyszer Balcsi környékén láttam egy házon: pizzéria és távfelügyelet központ…). Aztán feladtuk ezt az utat. Apu állt elő végül is a befutóval, és telefonon csócsáltuk. Valószínűleg jó sokszor kimondtam, hogy Lililibri, mert kisasszony jól elraktározta magában…aztán eltelt pár óra. És jött valamilyen hancúridő, simogatós, összebújós, én meg mondom neki:

-          Nagyon szeretlek, Lilikém! Lilikómackóm!
Erre ő:
-          Vagy Lililibrim! Lililibrikém! Lililibrikécském!

Hát ez van. Lili most abban a tudatban van, hogy a Lililibri az ő beceneve. És nagyon szereti. És annyira de nagyon édes, ahogy mosolyog, amikor mondja… J

Neurológusok

Hétfőn elmentünk egy ikszedik neurológushoz. Nem tartom magam kényszeresen dokihozjáró fajtának, de ha kérdéseim vannak, szeretek rájuk választ találni. Nem írom ide a nevét, mert lényegtelen. Nem ő, hanem az, hogy leírom-e vagy sem. Ő messziről szemlélve egy szimpatikus ember, ezt 1-2 írása és több vele készített interjú/beszélgetés alapján szűrtem le.

Aztán eljött a nap. Negyedik napirendi pontunk lett a doki, miután Ferivel szétváltunk, mert neki munkahelyére kellett menni, így a két gyerekkel a hónom alatt iszkoltam a helyszínre. Budapest belváros, parkolóhely keresés, babakocsi ki, és gyors séta. Volt lift az épületben, csak nem fért be a kocsi…Kocsit lenthagy, gyerekekkel liftbe bebicebócázik, felmegy, köszön, otthagyja a gyerekeket, rohan vissza kocsiért, ami tele cuccal, nem lehet emiatt teljesen összecsukni, liftbe bepréselődik, csőrös pohár szétesik, földre, nadrág tiszta víz lesz, rossz emeleten szállok ki, vissza másikra, kocsit alig tudom kiszenvedni, leizzad, beesik. Peluscserék. És még betegen is. Ez a prelude.

Aztán. Lili diagnózisát közlöm és egyéb alapadatokat. Persze ez nem a területe, nem is azért mentem hozzá. De ő tudni akarja, így hosszú percekig olvassa a gépén, hogy mit kell róla tudni. Nem szólunk egymáshoz. Barnus szépen játszik, én Lilivel beszélgetek, de ő csak olvassa a Babócáját. Aztán csak elkezdünk beszélgetni, dokival.

Hogy miért is mentem? Lili viselkedése miatt, a furcsaságok miatt. Hogy segítsen: lehet, hogy Lili autista/vannak autisztikus jegyei? Merthogy van sok olyan viselkedésbeli eleme, ami annak megfelel. De hogy engem nem is a címke érdekel, hogy mit ragasztunk rá, hanem a megoldás: hogy tudom én ezt kezelni? A bezárkózottságot, hogy nem érdekli a környezete, hogy nem akar kommunikálni (bár gyönyörűen beszél), hogy csak egyvalami érdekli, és az a történetek (mesék, zenék, verek). Szabad-e kibillentenem ebből, akár erőszakosan is? Vagy várjak türelemmel? Hogy tudnék belépni a világába? Hogy tudnám neki megmutatni a mi világunkat? Milyen módszerrel? Értelmileg Lili hogy áll?

Nem fogom leírni, hogy hogy folyt a beszélgetés pontosan. Valójában ahogy múlt az idő, egyre rosszabb irányba ment a fonala. Nem is Lili került a középpontba, hanem én. Valószínűleg az jöhetett le a dokinak, hogy egy szétstrapált, szerencsétlen anyuka vagyok, aki még idegbeteg is. Hogy kapcsolódjak ki, meg pihenjek többet. Meg ő különben is az a doki, aki nem tartja jónak, ha az édesanya be van vonva a fejlesztésbe, mert nézete szerint azt szakembernek kell végeznie. És a családomnak is jót tenne, ha kicsit magamra is figyelnék. Az a kulcsa Lili fejlődésének is. Bár igaz, azt is tudja, hogy ami fejlesztési óraszám jár egy gyereknek, az meg piszkosul nem elég.

Meg hát még Lili állapotát is milyen feketén írtam le neki! Mondtam, hogy próbálok sarkítani, a lényeget kiragadni, hiszen kevés az időnk, nyilván vannak ennek a dolognak árnyalatai. Erre rám förmed, hogy így téves képet adok neki Liliről. Jaj, basszus, és azzal, hogy max. egy óránk van, és nem tudom az egész életét és minden fontos mozzanatot elmondani, nem adok esetleg téves képet? És akkor a következőkben engem próbált cáfolni. Például megcsikizte a drágámat, akinek nyilván nagyon tetszett a dolog, kacarászott össze meg vissza. Amikor abbahagyta, akkor meg Lili szólt neki, hogy „még egyszer”. És akkor a doki odaszól nekem: „Tessék. Kommunikáció.” Persze, az, nyilván a foka érdekes…Szóval ilyenek mentek, én meg egyre szarabbul éreztem magam, hogy rossz irányba megy a beszélgetés és sem Lili problémáit nem látja, amik miatt én őt felkerestem, sem engem nem úgy lát, ahogy én magamat. Nagyon rossz élmény volt. Nem is tudom, hogy éreztem-e magam valaha ilyen rosszul beszélgetés során. És valahogy tehetetlen is voltam, nem tudtam visszaterelni a rendes kerékvágásba. Aztán letelt az egy óra, és hopp, hirtelen vége is szakadt a kellemetlen perceknek. Amúgy Barnusnak is sikerült rátenni egy lapáttal: természetesen elunta magát időközben, ami tök normális, és a virágok kis granulátumait (nem tudom, mi a nevük, föld helyett kapják a virágok, és olyan, mint valami barna színű macskaalom) marokszám vágta földhöz, mert az meg vicces…(amúgy az J)

Amit megtudtam, hogy Lili szerinte nem autista, ne is autistáknak kidolgozott módszerekkel közelítsük meg, értelmi képességeit majd tesztekkel mérik, de valóban el van maradva kissé. Kellene nekem gyógypedagógiai támogatás otthonra. Ja. És még pár apróság, itt most nem fontosak.

Azóta sokat morfondíroztam a dolgon. Kicsit eltávolodva tőle. És ott kezdve, hogy vajon minek is mentem én oda, mit vártam? Igazán rájöhettem volna már, hogy a neurológusok nem tudnak semmit mondani. De most komolyan! Diagnosztizálnak? Nem nagyon. Minimálisat. Elküldenek más szakorvoshoz, esetleg vizsgálatokat írnak ki (vérvétel kromoszóma vizsgálathoz, anyagcserevizsgálat, MR, stb.) Lehet, hogy sokat tudnak az agyról, de vajmi keveset visznek előre. Terápiás eszköztáruk is minimális. Kivételt képezzenek azok, akik beavatkozásokat végeznek, gyógyszereket írnak fel, állítanak be. De azok speciális esetek, és időszakosak. A mindennapokban olyan megoldások, módszerek kellenek, melyek eredményre vezetnek: azaz a sérült gyerekek az átlagot meghaladó ütemben képes legyenek fejlődni, hogy korosztályuktól való elmaradásukat valamikor a távoli jövőben behozhassák vagy a távolságot minimalizálják, mindamellett, hogy boldog gyerekkoruk legyen!

Mi ceteris paribus nem megyünk több neurológushoz. És azt is látom, számunkra neurológus már nem szolgál olyan információval, ami elősegítené Lili fejlődést.

Csalódtam egy szakmában. Hm. Most jönnek a gyógypedagógusok! J

Visszaesés

Visszaesést élünk meg. Lili nem akar járni. Korábban sem ment gördülékenyen ugye, de most katasztrófa. Megtanulta, hogy térdre tudja vágni magát, és ezzel kimenekül a járáskényszer alól. És állandóan menekül. Pedig nagyon motiváljuk ám! Régebben már önmagában az motiválta, hogy nem tudott térdre esni, leguggolni, leülni semmilyen formában, csak tereptárgynál és félt a dologtól, és ez a félelem vitte előre. Most meg vagány, hogy ő lehuppan térdre-fenékre. Nem tudom, hogy ez most a betegség miatt van-e vagy amúgy is jött volna?!
Más is élt meg ilyet. Többen is azok közül, akik TherSuiton jártak. Megtanult valamit gyermekük és kis idő után visszaesik. Ez vajon miért van? Hogy lábalunk ki belőle?

Amúgy meg dögrováson

és nagyon sz*ranya érzésem van, mert nincs erőm a gyerekekkel foglalkozni...Már vagy három napja, megfázva, orrbedugulva, fül félsüket, izületek, bör érzékenyek, ziziség, jaj. Gyerekek is kissé, de hármunk közül én állok a legramatyabbul. Jó lenne, ha megint én lennék a kisgyerek és nem pedig a felnőtt, mindent tudó anyuka, aki gondoskodik, szórakoztat... Tegnap még az is tetézte a bajt, hogy folyamatosan áramszünet volt, így a "villanypásztor" sem működött helyettem, azaz a laptopról nem tudtam orrvérzésig Bogyót és Babócát mutatni nekik. Akinek van felesleges, az küldjön energiát, mert kezdem nagyon sajnálni magam :-)

Nevessetek

Nagyon szórakoztatóak tudnak lenni a blog statisztikái.
Ma ezt írta be valaki a keresőbe: "apa nemtudja h kie a gyerek". És frankón ideirányította a kereső. He???
(A múlt héten volt egy szexuáltartalmú kereső is, inkább nem írom, hogy mi, mert egyrészt csúnya volt, másrészt nem akarom megerősíteni a keresőmotorokat abban, hogy igen, ez az az oldal, ahol ilysemi burjánzik. Biztos csodálkozott, amikor rájött, hogy ez nem pont az a hely...:-))

Lili szórakoztató

Azt mondtam a fiamnak: (mert könyveken ugrált) 'Barnika,ne kelljen rádszólnom!' Épp azon gondolkoztam, hogy ez milyen hülye duma, amikor Lilike közbevágott: 'Mond azt Barnikának,h tökkelütött!:-)

Lili elfáradt a kanalazásban, én etetem. Ő kérdi:
- Kérsz? (ez azt jelenti, hogy ő kér :))
- Tessék! Hoppá, ez nagy lett! - mondom, mert túl nagy falatot sikerült adjak.
Lili megint: - Kérsz?
Mondom neki: Ok, mindjárt adom. (Épp Barninak segítek.)
Lili erre megszólal: - Nagyot kérsz. Lakomát!

Én: - Gyertek, tízórai, egyetek banánt!
Lili: - Majom eszik banánt!

Lili nyalogatja a játékvonatot. (Olvastam az okos könyvekben, hogy látássérült gyerek sokszor újból ehhez az ismerkedési formához fordul, akár általános iskolás korban is...) Próbálok rászólni, de csak jelzésértékkel:
- Lilikém, ne nyalogasd a vonatot, nem finom!
Eltelik pár perc. Lili ül a szőnyegen, ölében Fityesz babával, egyszer csak megragadja és nagyon halkan ezt mondja neki:
- Fityesz baba! A vonat nem finom!

Barni halkan dünnyögve fejezi ki, hogy ő is akar enni. Mivel éppen Lilivel vagyok elfoglalva, mondom neki:
- Te is kérsz? (Ő bólogat.) OK, mindjárt adom...
Lili úgy dönt, hogy befejezi a mondatot: - ... hogy ne sírjál!

és nekem a legnagyobb, hogy Lili sokszor úgy beszél az öccséről, hogy "a gyerek". A gyerek sír. Meg a gyerek kér, meg ilyenek. Olyan vicces. Valamelyik nap meg jött, hogy a "gyerek giliszta". A Tesz-vesz városban van egy kukac figura, Lali, és Barnuska nagyon szemezett vele, én meg becézésből Barnit "lelalikukacoztam". Ebből lett aztán szerintem, hogy a "gyerek giliszta" :-)

Ez történt

 A csokis-mézes puszedli. Ennyire szereti :-) Kiporciózta saját magának az embörös adagot. Ez van. Aztán minden tiszta nyál és maszat, de nem gond, én úgy is megeszem utána, mert hát igen, valakitől kellett ezt örökölni! :)

 Ez van, ha valaki korán kel, ebéd meg kicsit később van. Anyja meg győzze kikurkászni a szájából a félig megrágcsált falatot...

 Barnus főz III. Csak a részletekre hívnám fel a figyelmet: úszik a konyhapult a vízben, szerteszét rizsszemek, két almát is megkezdett, darabot kiköpött, a narancsot úgyszintén bepróbálta (vagy háromszor, mindháromszor közöltem vele, hogy 'narancs, nem alma', ezt suttogva utánam mondta, aztán újbólpróbálkozott...), a kancsó vízben meg egy műanyag kanálka és egy tűzoltóautó figyel. Ez egy tökéletes Barnus-kompozíció! :-)

 Éljen az ifjú apuka, a nagy vadász! 12 fácánt lőtt, de csak hetet mert hazahozni. Nem véletlen. Egy jó fácánlevest, valaki?

 Barnus izgatott a fácántól, érdeklődik. Olyan nagyon izgatott amúgy, hogy ez az egyetlen kép, amin nem mozdult be és csináltam vagy 15-öt. Félek, ő is nagy vadász lesz :)

 Apától kapott egy fácántollat is. Nagy öröm! (Mondanom sem kell, hogy Lilit mennyire izgatta a téma... :))

Hát, ez meg talán mégsem mobilka...A gimit túlélte, az egyetemet túlélte, de fiókban porosodás közben egy taknyos nózijú manócska csak nem hagyott békét neki. Szét is szedte...

Áttörés: Fityesz baba

Lili az okosító kezdeményezéseim során mérsékelten szokott figyelni, azt is rövid ideig. Ma újból elővettem a formákat, ami úgy néz ki, hogy kis papírkákon fekete nyomtatott alakzatok vannak és mutogatom őket, mondom közben, hogy melyik micsoda. Ma kb. 5-6-ot néztünk át. Szokás szerint gyorsan otthagyott a kis lapocskáimmal a francba és ment olvasni...
Délután viszont nagyon aktív lett, többek közt fogta Fityesz babáját és kihúzta az ágyrácsok között, és szeretgette, babázgatott vele (=lábánál fogva lóbálta), és beszélt hozzá. Aztán egyszer csak megkaparintotta az én ottfelejtett lapocskáimat, és mit hallok:
- Fityesz bab, figyeljél ide! Mi ez? Ez a csillag! Ide figyelj! Fityesz, nézd csak, ez a kör. Ez a háromszög......
és így tovább... :-)

Ki mit mond 2. - Lili

Lili lábujjhegyen lépkedet viccesen. Én megjegyzem neki:
- Figyelj, Lili, pipiskedsz!
Erre ő:
- Kispipi és kisréce...

Én: - Lilike, gyere ide, meg kell töröljem a nózidat, mert folyik!
Lili: - Folyik a verseny

Csak úgy, a semmiből:
- Reklámot hallottak. Kapos Rádió.

- Mit csinál anya?-kérdi Lili.
- Teszi bele Lilit a hálózsákba.
- Vagy szórakozik.

Ja, és mostanában selypít. Szándékosan, és tetszik magának...

Ki mit mond

Lilkómackó

Lili mókázik mellettem,én megkérdem: - Lili vicces?
Erre ő: - Vicces anya miatt! :-)

Mosogattam, hallom, hogy kis bicebócám közelít. Hozzám simul, és kicsattanó jókedvében ezt mondja nekem: - Hurráááááá, egy igazi anya! :-))) (ezt szokja mondogatni, mondjuk egy héten egyszer tuti hallom. Szerintem valami Bogyó és Babóca adaptáció lehet...)

Nézegeti a mesekönyvet és mondogatja: - csíkos majom, csíkos majom....
Odanézek, hogy kiderítsem mire mondja, és egy zebrát nézegetett :-)

Voltunk szombaton szülinapi partin. Mondom Lilinek nem sokkal azután, hogy megérkeztünk:
- Gyere, menjünk, köszöntsük föl Borit, szülinapja van, adjuk oda az ajándékot!
Erre Lili:
- Adjunk Borinak ajándékot alkalmából!


Barnuska

Nagyon lassan bővül a szókincs, de édesen, suttogva próbálgatja a szavakat. Két nagy favorit van most:
- ha éneklésről van szó, a 'Brumm, Brumm Brúnót' kéri folyton. Ha mást is énekelünk, közbevág, hogy jó lenne, ha brúnóznánk. Imádja, ha a Brúnó helyett Barnát mondunk :-)
- és, megvan a leghosszabb szó á la Barna: tolltartó. Tökéletesen mondja ki, és énekelgetni is szereti :-)
- új szófejlsztése is van, ez pedig az "apanya". Ezt mindkettőnkre alkalmazza, amolyan univerzális szülőhívó szó. A Lilit alig mondja ki, ha véletlenül kimondja, nem igazán lehet érteni. De a könnyen kimondható családtagneveket is szokta sorolni. Pl. ha beszélünk a kukiról, mert mondjuk véletlenül megfogja pelenkázás közben, felsorolja nekem a fél családot és nekem meg mondanom kell, hogy kinek van kukija, kinek nincs... :)
- Átkeresztelés vagy egyszerűsítés okán pedig a szánkó is autó. Ja, és egy autósújságot lapozgatva, egyszer csak a hírek rovatban ott pózolt a cikk mellett egy félpucér néni, az új Michelin naptárat hirdette. Barnusnak teljesen természetes volt, hogy a nő nem más, mint "kutyus". Mentségére legyen mondva, hogy olyan nagy borzos lokni-hajú néni nézett szembe a kamerával és bár nem kutyapózban volt, de rendesen szétnyúlva...
- Amivel meg az őrületbe kerget, az a 'nincs'. Ártatlan pofival, nagy kerek szemekkel mondja azonnal, ahogy érdeklődök valami iránt, vagy keresek valamit. Ha épp az orra előtt van, akkor is ez a helyzet. Kényelmes gyerek.

Óda a szárítógéphez

Kettő ember kérte, hogy osszam meg a tapasztalataimat a szárítógéppel kapcsolatban, ha már megvan. Jelentem, egy ideje már használjuk és örülünk neki :) Aztán egy harmadik kedves ismerős facebookon keresett meg tapasztalatokért (főleg azért, hogy akkor ez most tényleg vasal-e), így úgy döntöttem, hogy a neki írt levet kicsit átvariálva megosztom a blogolvasókkal. Mármint azokkal, akiket érdekel. Semmi más nem lesz benne, úgyhogy akit nem érdekel, az ugorhatja is!

Whirlpool-t vettünk, valami AZA és utána sok szám. Középkategóriás. Aki tutira megy, az Miele-t vesz. Nagyságrendekkel drágább, de minden Miele tulajdonos el van ájulva. Én olyan 85%-osan. Azt is olvastam, hogy az olcsóbb noname típusok is vannak ilyen jók, ha nem zavar, hogy 5 év alatt tönkremennek.
Mi a vasalás miatt vettük, mert hely száradni, az van, időm viszont nincs vasalgatni. Tényleg vasal :) És öblítő nélkül is pihe-puha minden! Viszont meg kell találni azokat a programokat, melyek jók a ruhának. Volt pár félrement program, de mára nagyjából kiismertem a gépet. A titka az egésznek, hogy nagyjából ugyanolyan anyagú ruhákat tegyen be az ember, ami elég nehéz nálunk, de kiderítettem, hogy a "vegyes" program is elég ügyes. A legeslegfontosabb, hogy ha lejár a program, akkor azonnal ki kell venni a ruhát, mert különben elkezd bent gyűrődni. Általában van olyan kiegészítő gomb, hogy még a program vége után negyed órán át átforgatja a cuccokat, levegőt fúj be, ezt érdemes nézni, én mindig előre be is kapcsolom. Ha nem veszi ki az ember a ruhát ekkor sem, akkor viszont oda a vasalás, összegyűrődik durván. Akkor is gyűrődik, ha túlszárít a gép - ezt ki kell tapasztalni, hogy mikor következhet be. Egyébként amikor kiveszem a ruhákat, sokszor amolyan hullámos az egész, de ettől nem kell megijedni, mert tenyérrel simán le lehet lapogatni, összehajtani, és ahogy a szekrényben egymásra kerülnek, kilapulnak a hullámok is. Ezek nem gyűrődések valójában, és még férjem golf-pólóiból is kijönnek ezzel az "összehajtós-másik inggel lelapítós" módszerrel :) Az igazi rendes ingeket viszont továbbra is vasalni kell sajnos (van olyan Miele tulaj ismerősöm, aki azt sem vasal!), ill. a rövidgatyókat. Ami nekünk közben derült ki, és fontos, hogy a mosógép fordulatszámának legalább 1000-nek kell lennie (a mi szárítógépünk leírása alapján). Sajnos a mi mosógépünk csak 800-on pörög, így nem elég száraz a ruha, volt olyan program, hogy 3 órán át futott...1200-as mosógéppel a legtutibb! De hát az adva van, nem veszünk újat, mert amúgy meg jó az! Majd megnézzük az energiaszámlát...A mosógéppel kapcsolatban azt is érdemes nézni, hogy mekkora, hogy összhangban legyen a szárítógéppel. A szárítógép pamut programja pl. 9 kg-ot bír, az nálam két mosás (5 kg-os a mosógépem, de mindig akad valami műszálas, amit nem rakok a szárítógépbe), ilyenkor összevárom a két mosást.
Ami még eszembe jutott, hogy kondenzátorosat vettünk, ez annyit tesz (számomra), hogy egy tartályba gyűjti a vizet a szárítás közben a gép, amit minden szárítás után ki kell önteni, de nem kell semmilyen vízelvezetésről gondoskodni. Összesen csak a konnektorba kell bedugni a gépet és azonnal használható. (Helyszűkében a mosógép tetejére is lehet állítani a szárítógépet!)
Hát, ennyi. Ha van az embernek pénze Miele-re, az a tuti márka, de a 85%-os elégedettség a Whirlpoollal is elérhető :-) És az tök jó, hogy egyszerre főzök, megy a mosogatógép, a mosógép, és a szárítógép, így vasalok is, halad a munka ezerrel! A modern háziasszonyok álma! :-)
(Köszi nagyon a családnak a karácsonyi ajándékot! :-))

Sérült gyerek a családban

Reni (http://msara.freeblog.hu/archives/2012/02/09/Segithet_ha_kuldeteskent_elik_meg) hívta fel a figyelmem a cikkre. A hvg.hu oldalon jelent meg (http://hvg.hu/egeszseg/20120208_fogyatekos_gyermek_nevelese), nagyban támaszkodva a Sorsfordító gyerekek c. könyvre, melyről már leírtam a blogon, hogy mit gondolok (http://orsiferilove.blogspot.com/2011/06/boldogsagrol.html).
Én nagyon sok mindent nem osztok abból, ami ebben a cikkben szerepel...
Egy érdekes momentum van benne viszont (a könyvben is folyamatosan előjön), ez pedig a gyászé. Pontosabban a folyamatos gyász momentuma. Hiszen a sérült gyerekes szülők napról napra szembesülnek azzal, hogy bizony gyerekük sohasem lesz olyan, mint amilyet képzeltek maguknak, vagy akár olyan, mint egy "átlagos" gyermek. Hiába az elfogadás, ez az érzés azért csak elő-előtör. Például amikor fordulópontokhoz érkeznek a gyerekek (pl. iskolaköteles lesz), egészen biztosan.
Én pontosan úgy érzek, mint Reni: "Bár úgy érzem, eljutottam az elfogadásig, mégis van, hogy igenis vissza-visszaesem egy-egy korábbi fázisba, de ez szerintem emberi dolog." Nálam mindez nagyban függ Lili aktuális állapotától, teljesítményszintjétől - és ez nem jó, tudom...

És akár folytathatnám Reni gondolatával, ezt is teszem :)
"DE már jobban vagyok. Bár ehhez kellett egy remek Társ, amilyen nekem VAN." Merthogy a cikk idézi a könyvet, miszerint a sérült gyereket nevelő párok 80%-a nem marad együtt. Nyilván, ilyen is van, sajnos. De, Feri szerint (és szerintem is) pontosan a sérült gyerek erősít a kapcsolaton, még összetartóbbá teszi a családot! Legalábbis ez a mi tapasztalatunk. És hogy ne legyen túl nagy a szám, érdemes bemásolnom a cikk első kommentelőjének a véleményét, aki nem más, mint Szirka anyukája (http://szirkababa.blogspot.com): "Hogyan lehet egy olyan forrásra hivatkozni, amelyben egyáltalán nincs irodalomjegyzék, sem lábjegyzet - magyarán nem tartalmaz adatokat? Ezt a szép kerek számot nem ártott volna valami konkrétummal alátámasztani, (esetleg megemlíteni, hogy más kutatások teljesen másra jutottak: erinto.postr.hu/elhagyjak-e-az-apak-fogyatekos-gyermekuket ) mielőtt riogatni kezdik vele az embereket. Biztosan szenzációsabb így a cím, mint mondjuk 30%-kal, de megéri pár kattintásért eladni azokat az újszülötteket, akiket az ilyen tévhitek miatt nem visznek haza a kórházból a szüleik?" Na ugye? :-)
És ha már ilyen vidáman, mosolyogjunk még egyet, megint csak magunkra vonatkoztatva (idézet a cikkből):
"Az is segíthet a szülőknek, ha dicsekedhetnek kicsit a gyógyulásban elért eredménnyel, legyen szó csak arról, hogy a gyermek megtanul járni, pedig azt állították róla, hogy sosem fog, ..." DICSEKEDHETNEK és CSAK ARRÓL, HOGY...hát ja. Már aki dicsekvésnek fogja fel...no meg a CSAK. Ha tudná a kedves valaki, aki e mondatot alkotta, hogy mekkora munka és küzdelem van abban a gyerekek, családok és terapeuták részéről, hogy CSAK a járás összejöjjön... 

Bölcsikében

Egy héten kétszer 2 órában Töttyömpöttyék elmennek bölcsikébe. A világ legjobb dolga értük menni, úgy örülnek nekem! :-))) De ott is nagyon jól érzik magukat ám! Ha kérdezem a bölcsis nap reggelén őket, hogy menjünk-e, Barni hevesen bólogat, Lili meg vagy azt mondja, hogy "angolozni", vagy azt, hogy "énekelni". Mert mindkettő van a két órában! Nagyon szeretjük a bölcsikét (www.tuskevarnapkozi.hu)!

Barnus háttal a széken (megzabálom), Lili ölben (nagyon figyelve). Éppen angol órán tapsolnak (clap your hands!)

Lili viszi a könyvet a Mikulásnak és nincsen különösebben meghatva, bár szimpatizál.

Barnus fél, nem baj, anyuka átveszi a csomagot azért.

Anyuka a csomaggal bíbelődik, Barnus már épít (a Mikulás nagy építőjátékot hozott ám a bölcsikének), Lilit meg pont nem érdekli semmi, csak hogy hol a könyv az asztalról :)

Barna főz, majd megpihen

Ez volt a múlt hét. Asziszi nem látom...odatolta a széket, vitte a kis maroktrakeszt, felvágta a pultra a játékot, hogy majd kelleni fog, majd felmászott a székre, megkóstolta a kolbászt, kiköpött belőle darabokat, majd beletúrt a reszeltsajtba, kétpofára tömte, szanaszét repült, aztán a mobilkáját belegyömöszködte, amikor nem bírtam tovább és leállítottam a műsort :-)

Ez meg ma:

Csináljunk puha ágyást a krumpli héjából, arra fektessük rá a meghámozott krumplikat, majd az egész tetejére szórjunk egy kis krumplihéjat, amiből sosem lehet elég. Azt egyébként meg is kell ám kóstolni! Aztán díszítőelemként szintén a héjjal lehet manipulálni, mehet a járólapra, hanyagul-lazán elrendezve. Végül vegyünk ki egy hámozott krumplit a fazékból és tegyük a krumplis kosárkába. Csak úgy, anyánk örülni fog neki, ha megtalálja... 

...vagy tehetünk bele többet is, úgy még nagyobb lesz az öröm! :)

Aztán másszunk fel a konyhapulthoz támasztott székre és vegyük ki az összes evőeszközt a fiókból. Többszöri felszólítás esetén a késeket ne piszkáljuk! Aztán a gofrisütőt és a kintfelejtett vizespoharat lehet karistolni és bökdösni a tetszőlegesen kiválasztott szerszámmal. Anyánknak tetszeni fog!

Végül meg lehet pihenni egy kis Bogyó és Babócára. Jótestvéri együttnézés.

Szóval, ez a szakács-vonal határozottan erősödik...