Lililibri ráhangoló

Ez még nem a beharangozó, csak amolyan említés, hogyha egyszer a nem is olyan távoli jövőben minden bizonnyal bejelentem, senkit se érjen meglepetésként a hír J Merthogy létrejött nemrég ezzel a névvel egy kis vállalkozás, de hogy mire vállalkozik, az egyelőre maradjon titok! (Á, gyerekek, egyáltalán nem beszédes a név, ne is próbáljátok megfejteni! J)Amiért említem, az két sztori, íme:

A postás sztori

Napok óta itthon voltam a gyerekekkel a nagy hóesésben és a betegeskedésben. Ennek ellenére kétszer is találtam a postaládában értesítést küldeményről, pedig postás nem kopogott. Aztán az egyik nap hallom, hogy motoszkálás megy a ládánál, úgyhogy sprint kifelé. Elkaptam postásunkat, épp töltötte kifelé a papirkát, hogy hát ő megpróbálta, de nem, lehet bemenni a postára. Kérdem tőle, hogy miért nem kopogott. Meg más napokon sem, amikor tuti bent voltunk. Lemutat a bejáróra és közli:

-          Nincs semmilyen nyom a hóban, azt gondoltam, hogy nincsenek itthon.
-          Ááááááááááá! – mondom neki. Azt nem gondolja, hogy nem gyalogosan járunk mostanában, hanem kocsival? És speciel én két napja úgy sem, mert betegen vagyunk otthon?
J
Szóval be kellett menjek a postára, Lililibri Kft. pakkot kapott.  Nagyon aranyosak amúgy ott a postán és készségesek, őket is szeretem. De tényleg. Még akkor is, ha valaki havat hányt, vagyis hóhányó volt. Lassan egy hónapja várok ugyanis egy csomagot húgomtól, Ausztriából, és a bécsi posta szerint a csomag a kaposvári postafiókban figyel, a kaposvári posta szerint viszont ilyen azonosítóval még az országba sem érkezett csomag… No de most nem ez jött. Mindegy is, hogy mi, a vicces akkor történt, amikor beadtam a cégneves papírokat, hogy igen, én felvehetem a küldeményt, mert én én vagyok, a Lililibri Kft. ügyvezetője. Erre kedvesen rám néz a postás kisasszony:
-          De érdekes név! Honnan jön?
-          Kislányom neve – mondom én röviden, mert nem akarom cifrázni, vagy húszan állnak körülöttem sorban.
-          Azta! Nagyon szép! Biztos ritka is, nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen nevű kislány! – mondja nagyon csodálkozóan, ábrándosan, és akkor jövök rá, hogy ő bizony azt hitte, hogy a lányomat Lililibrinek hívják! J

Lili sztorija

És hogy mennyire nem áll távol a postás kisasszony a valóságtól, az meg akkortájt derült ki, amikor nevet próbáltunk adni a cégnek. Volt óriási ötletelés családon belül és a barátokkal. Az oka az volt, hogy kezdetben vala több tevékenységi kör is, melyeket bele akartunk szuszakolni a cégbe, hogyha már van, legyen vaskosan, mert kellhet, és így nem volt könnyű nevet találni a gyereknek (mint egyszer Balcsi környékén láttam egy házon: pizzéria és távfelügyelet központ…). Aztán feladtuk ezt az utat. Apu állt elő végül is a befutóval, és telefonon csócsáltuk. Valószínűleg jó sokszor kimondtam, hogy Lililibri, mert kisasszony jól elraktározta magában…aztán eltelt pár óra. És jött valamilyen hancúridő, simogatós, összebújós, én meg mondom neki:

-          Nagyon szeretlek, Lilikém! Lilikómackóm!
Erre ő:
-          Vagy Lililibrim! Lililibrikém! Lililibrikécském!

Hát ez van. Lili most abban a tudatban van, hogy a Lililibri az ő beceneve. És nagyon szereti. És annyira de nagyon édes, ahogy mosolyog, amikor mondja… J