2011. augusztus 31., szerda

A cumisüveg-rejtély...

...megoldódni látszik.
Úgy tűnik nekem, hogy Lili azért ivott annyira nagyon sokat, mert cumizni szeretett, nem pedig magáért a vízért (és a hormonproblémákért :)). Most, hogy csőrös poharazunk, jóval kevesebb a fogyasztása. Olyannyira, hogy nekem kell időnként rákérdeznem, hogy esetleg a kisasszony nem óhajt-e iszogatni...Pedig becsszó, hogy anno próbáltuk a cumit és nem kellett. Többször is, és több fajtánk is volt. De most csak ezt látom magyarázatnak. Persze ebben a megcsappanásban benne van az is, hogy még idegenkedik rendesen az új poharától (meg sem fogja kézzel, én tartom), úgyhogy talán ez még nem a végleges helyzet és majd visszaáll a status quo. Vagy nem.
Akkor majd mondhatom, hogy Lili nem cumizott, nem szopizta az ujját, cserébe cumisüvegezett :) (Barnus se, egyiket sem.)
Mellesleg tök pozitív hozadéka a dolognak, hogy egy pelenkával kibírunk így egy sétát, nem kell kb. kétszer pelenkát cserélni. Most megy csődbe a Pampers...

2011. augusztus 29., hétfő

Cumisüveg

Lili a kezdetek óta - már amikor már nem szopizott, és hajlandó volt elfogadni - egy bizonyos típusú DM saját márkás cumisüvegből itta a vizet. Egyébként Barnusnak is ilyet vettünk. És eljött az a nap, hogy olyannyira begombásodott a kaucsuk (vagy mi), hogy se kifőzni, sem pedig semmivel sem kimosni nem tudtam már belőle. Ma elloholtam a gyerekekkel a DM-be, hogy pótoljam. Természetesen már kellett ilyet vennünk, csak akkor nem fránya gomba miatt, hanem mert királykisasszonyka fogta magát és kirágcsálta a gumit...És bizony jó lett volna, ha legutóbb nem csak egy csomaggal veszek, hanem kettővel, hárommal, sokkal...ugyanis a terméket kivezették, helyette van más, más formájú, átlátszó latex. Vettem, kipróbáltuk, jött a katasztrófa...Ma az egész délután azzal telt, hogy gyászoltuk a cumisüveget. Mondtam Lilinek, hogy elromlott, nincsen már cumisüveg. Sírva ismételgette, hogy elromlott. Aztán zokogva folytatta: "Mit csináltál? Mit csináltál?" majd ugyanez saját magára vonatkoztatva: "Mit csinált a Lili? Mit csinált a Lili?" Szegényt nagyon sajnáltam. Helyette elővettem az ikeás kemény csőrös itatópoharat, és barátkoztunk. Sok-sok sírás, "vádaskodás", bömbölés után Lili elkezdte megszokni az új itatóját. Nem mondom, hogy szereti, de már barátkozik. Estére szépen ivott belőle, alig folyt mellé. Egyedül még nem megy.
Nehéz nap volt. (Barnus nem sírt, és sokkal gyorsabban ráállt az új dologra. És egyedül is próbálkozik. Ő nem gyászolja annyira a régiét.)

Csak mert imádom őket :)



Taposós video - mert ezt nem hagyhattam ki :)

Fitness girl

Lakatos Kati néni ajánlotta Lilinek már a jómúltkor. Legutóbb Szegeden járva anyutól elhoztuk a garázsban porosodó célszerszámot, Feri jól meghekkelte, hogy kicsi legyen benne az ellenállás, és a fogódzkodó magassága is megfeleljen a fitness girl-nek. Ma meg üzembehelyezős napot tartottam. Minden előzetes félelmemet elűzte Lilikó: nagyon szereti! :) Jókat lehet hozzá ütemre mondókázni, énekelni. És mint a fitness teremben: az szab véget a mókának, hogy vizet kér a leányzó, a nagy munkától kiizzadik vala. Ez persze kb. 6-8 perc alatt bekövetkezik, de ne legyünk telhetetlenek! Kíváncsi vagyok, meddig tart majd a szerelem...
És mire van? Nem, nem fogyikúrára (mellékhatásként talán arra is jó lesz mondjuk:)). Járástanulásra, egyensúlyérzék fejlesztésére, izomtömeg növelésre (far+comb).

2011. augusztus 28., vasárnap

A "k" betű

A "k" betűt viszonylag hamar palettára vettem és örültem is a képének, mert úgy gondoltam, hogy elég egyedi, jól megkülönböztethető, nem lesz vele gond. Lili erre rácáfolt.
Folyamatosan "v"-t mond helyette...A "v"-t is ismeri már amúgy, és ha azt mutatom, azt helyesen "v"-nek is mondja. Próbáltam mindenféle magyarázatot keresni rá, a legkézenfekvőbb az volt, hogy ha elforgatjuk a "k"-t, bizony ott van benne egy hosszan aláhúzott "v", és lehet, hogy Lili ezt látja folyton...
Minden betűhöz én egyébként kitalálok valamilyen szót, ami az adott betűvel kezdődik, hogy lehessen a betűt valamihez kötni. Ez volt, hogy nehézséget is okozott az elején, pl. az "ü" betű helyett Lili sokszor azt mondta, hogy "üveg", mert az volt a példám. Aztán egy idő után rájött, hogy bizony a szavak csak példák. Okos :)
A "k"-ra "kacsa Kitti és kacsa Kelemen" példáját használtam, akik egy szeretett mese szereplői. De kevésnek bizonyultak, a "k" akkor is "v" maradt...Aztán jött a tegnapi nap, amikor is összekoccoltam a fejem Liliével, és hogy ne sírjon a leányzó, viccesen eltúlozva azt mondtam neki, hogy "kocc". Egy pillanatnyi gondolkodás után ahelyett, hogy Lili sírni kezdett volna, annyit mondott, hogy "még egyszer" :) Hosszasan koccoltunk, ő meg nagyokat kacagott, és ismételgette a szót. Hirtelen beugrott, hogy na, itt az a bizonyos segédszó!!! És lássatok csodát, működik! Felmutatom a "k"-t, és Lili közli, hogy "kö", és mondja utána, hogy "kocc", és nevet.
Ezt csak azért írtam le ilyen bő lére eresztve, mert érdekesnek találom. Nem magát a "k" betűt, hanem azt, hogy az egyedi, gyerekre szabott olvasástanítás (na jó, betű megismertetés) mennyire is sikeres tud lenni. És biztos, hogy ami az egyiknél működik, a másiknál nem feltétlenül fog. A tömegoktatás nehézsége...

2011. augusztus 26., péntek

Olvasási statisztikák

  • 19. nap
  • 22 betű ismerete, ezen belül:
    • tévesztés 3 esetben (b (helyette d-t mond:)), j (helyette mindenféle mást bepróbál), k (mindig v-t mond helyette))
    • néha nem akarja felismerni, máskor köpi-vágja: 2 eset (t, r)
És átgondoltam a betűket. Nincs szükség a "dz" és a "dzs" megtanítására, mint betűk, ha kiolvassa külön-külön a betűit, úgyis kijön az adott hang :)
A négy "nem magyar ábécé" betűt is hanyagolni fogom, mint q,x,y,w. Majd ha olvasás közben beléjük botlunk, megismerjük őket is!
Így rögtön 38 betűs lett a megismerendő ábécénk. És ebből a 38-ból már 22 többé-kevésbé megvan. Segítek: ez 58%! :)


Lili-idézetek

Pannika unokatesó szüli- és névnapi vacsiján ülünk az asztalnál. Mindenki falatozik, nemrég kezdtünk neki a finomságok befalásának. Ennek megfelelően mindenki csendben van, egyedül Lilinek be nem áll a szája, csak beszél hangosan, nagy vehemenciával.
- Lilikém, most dumálsz vagy eszel? - gondoltam megkérdem már tőle.
- Dumálok, dumálok, dumálok! - vágja rá azonnal, teljesen magától értetődően.


Lili jóízűen eszik, épp fejezi be a vacsit.
- Finom a vacsi? - kérdem tőle.
- Örömmel konstatálom! - válaszol ő.

Ha van valami programunk, azt mindig nap elején közlöm Lilivel, hogy tudja, mi fog történni. Elmeséltem neki, hogy ma bevásárolunk, délután meg vendégek jönnek hozzánk: Dani, anyukája, Anikó, plusz Dani kistesója, később az apukája. Ebédnél kérdi Lili, hogy kik jönnek ma. Mondom neki, hogy mondja meg ő. Erre ő:
- Anikó, meg a Dani.
- És még ki? - kérdem én.
- Még vendégek.- vágja rá kis gondolkozás után.

2011. augusztus 22., hétfő

Alvás-hírek

Igen! Már Szeged előtt is jól bepakoltuk őket egy szobába, hogy együtt húzzák este a lóbőrt (és hogy én be tudjak csomagolni), de mióta visszajöttünk, már délután is közös szobalakók. Ez a projekt letudva! pühhh...

Barnus nagy munkában Szegeden, majd megpihen

Kezdtük a WC-pumpával. Minden nap meg kellett keresni, lehetőleg olykor, amikor Lili ült a WC-n és a lábai között kellett Barni-módra ülve huppangatva begrasszolni a sarokba a zsákmányért. (Szerencsére még steril állapotú a szerszám, de valszeg ha nem lett volna az, Barnust az sem izgatta volna...)
Jó barátságban a tükör túloldalán ülő szintén WC-pumpás kiskobolddal (kettes számú zsákmány: a wc-papír guriga...)
WC-pumpálás után nekiálltam főzni. Kell hozzá egy hagyma...
...míg rotyogott az ebéd, felsöprögettem.
Alapos voltam, egy morzsa sem maradhatott (különben ha legközelebb rálelek, befalom...)
A nagymosást is elintéztem. Gyerekjáték!
Kicsit leültem tévét nézni pihenésképpen
(ilyen nagyon figyelek és igen, ilyen nagy a szempillám)
végül visszatértem a konyhába és nyitottam magamnak egy sert (Szegeden sört). Szigorúan alkoholmenteset, végül is még babakorú vagyok!

2011. augusztus 18., csütörtök

Betűket olvasunk!

Statisztika:
- 11 nap
- 12 betű ismerete + 4 tévesztéses ismeret

Megjegyzés:
- Szereti őket, magától is szívesen nézegeti a kis kártyákat
- Rájöttem, hogy a betűk bazira hasonlítanak egymásra :)
- Folytatjuk!

2011. augusztus 10., szerda

Megmosolygandó

Lili mesél könyvből:
-...és a királynő...
- Ki a királynő? - teszem fel a keresztkérdést
- Anya a királynő!-vágja rá Lili.
- Köszönöm, drágám! - mondom neki.
-Csókolom!-mondja.
(A köszön és megköszön különbségét még nem igazán sikerült elsajátítania :))

Magában beszélős Lili-gondolat1:
- Apa viccel...ki viccel?...apa. Fránya apa! (és elkezd kuncogni hozzá :))


Magában beszélős Lili-gondolat2:
- Apa elment dolgozni...dolgozni...autóval.......vagy bálba...

Lili, le ne dobd azt a könyvet az ágyról! - szól rá Feri, mert látja, hogy próbálkozik.
Ekkor a könyv véletlenül magától lecsúszik. Lili utánanéz (!) és csodálkozva közli:
- Hihhhhetetlen!


2011. augusztus 8., hétfő

Montessori olvasás

Elkezdtük.
Persze már megint nem úgy, ahogy a nagykönyvben le van írva.
Ott ugyanis úgy hangzik, hogy az írás és olvasást egyszerre tanulják a gyerekek. Azért is nem a nyomtatott betűket tanulják, hanem a kézzel írt változatot (valójában a kettő közötti valamit :)).
Egy nap 2db - egymástól nagyon különböző - betűt kell a gyereknek tálalni 1-1 papírkán. Montessoriék dörzspapírból kivágott betűket használnak, mert nem csak jól meg kell néznie a betűt a gyermeknek, hanem az ujjával meg is kell tapiznia rendesen, végig kell követnie az ívét, mintha csak ő írná. Majd két ujjal, majd csukott szemmel, majd mintha egy tollat tartana a kezében, hurkapálcával követve az ívet.
Hát, gondolkoztam ezen. Mi nem kézírást tanulunk. Oka egyszerű. Én Lilit nem írni szeretném ugyanis megtanítani, hanem olvasni. Az írásnak, magának a tollnak a megfogásának ugyanis ellenáll Lili. Talán ez is egy autisztikus vonás, vagy talán kicsi még hozzá. Persze nem adjuk fel, időről-időre bepróbálkozom, de nem erőltetem. Pedig elhiszem, hogy javítja az olvasási felismerést is, ha valaki abban is ügyesedik, hogy hogyan írja le, amit ki is tud olvasni...
Szóval napi 2 betű. A maiak jól mentek. Lili gyakorlatilag a reggelinél megbarátkozott az "l" és "a" betűkkel és a nap során 0 hibával találta el azokat. Igen, ez még csak kettő. Majd akkor legyen nagy a szám, ha már 32-nél járunk, tudom. Mindenesetre örömteli, hogy az első próbanap után mehetünk tovább, holnap újabb két betűt veszünk fel a repertoárba. Tök izgi amúgy, és nagyon szorítok Lilinek :)
(Technikailag: egy jegyzetblokk papírjai adják az alapot. Arra írom a betűt, nyomtatott kisbetűket használok. Találtam egy fontkészletet, mely szimpatikus, a laptop kijelzőjére ráteszem a lapot és átmásolom a lapra, CD-re író tollal seperc alatt kiszínezem. Aztán fogom a Pampers pelenkák papírdobozát :) és azokból csinálom a merev hátlapot, kivágom a jegyzettömbnyi méretű kartont és rácelluxozom körbe. Kész is a kis betűkártya. Nem trükköztem a dörzsipapírral, nem kell. Majd a nagyon hasonló betűk megkülönböztetésénél lehet, hogy el kell játsszak ilyesmivel is, de egyelőre nem tervezem.)
38+2(dz, dzs) betű a magyar abc, plusz a 4 betű, melyeket tudni kell még (q, x, y, w). Ja, és a hangot kell megtanítani, nem a betűt, különben majd a szó kiolvasásánál gond lesz (meg a "j" és "ly"-nél is asszem :)). Ez 22 nap. Akkor majd okosabbak leszünk. Lili biztosan :)

A szobatisztulás felé...

...ma tettünk egy jelentős lépést. Lili ült a szobájában a szőnyegen, körülötte kismilliárd könyv, éppen fennhangon mondta az egyiket, amikor közbeékelt gondolatilag egy oda nem passzolót:
- Szóljál anyának. Pisi, kaki.
Majd folytatta tovább Bogyó és Babócát vagy Boribont vagy franc sem tudja, mit. Pár másodperc múlva megint odaveti türelmesen:
- Pisi, kaki. Szóljál anyának.
No, gondoltuk Ferivel, ennek fele se lesz tréfa.
És tényleg nem lett az, mert kaki típusú produktum tárult elénk, amint a kisasszonka dolgát végeztével elhagyta az illemhelyet. (Ahol szintén harsányan olvasott, Rozi és Dani kalandjairól a szeles domboldalon.)
Pisiből gondolom, először le kellene állni a napi közel 3l fogyasztásával, csak utána jöhetne szóba a szobatisztaság e téren. Különben egész nap a wc-n ücsörögne a drágám...

2011. augusztus 5., péntek

A jövő heti terv

Ez lesz a jövő hét nem mozgásos része. Ügyesítő, okosító, játszva tanító, ilyesmi. Lilinek, Barninak, kinek mi megy. Majd kiderül.


Hétfő
- napi mondóka:

Reggel van már, ragyogó,
Fütyörészik a rigó.
Csirip-csirip, csicsereg,
Jó reggelt, kisgyerekek!

- napi dal: Ennek a kislánynak nem jutott párja
- hangzók: a és l
- csoportosítás: (3) kategóriánként 3 db tárgyat bele kell tenni egy kosárba, nevükön nevezni azokat, elmondani Lilinek, hogy össze vannak keveredve és szét kell őket válogatni. Kis zsinórokkal készítünk 3 kört, és mindegyikbe beleteszünk egy-egy tárgyat, és megkérjük Lilit, hogy folytassa...Kategóriáim: 1) kis labdák, 2) színes csipeszek 3) építőelemek
 - színek: piros, sárga, kék
- gyurmázás (torta, hóember)
- állatokról beszélgetés (nevük, milyen hangot adnak ki, az hogy hangzik, hol laknak, mit esznek)
- gyakorolni: puszit cuppant, pápát int, simogat, levegőt fúj száján, orrán szuszog
Kedd
- napi mondóka:

Rigómama számolgatja,
Megvan-e az öt fióka.
Mind megvannak, ásítanak,
Lassan-lassan elcsitulnak. (ujjakat meg lehet számolni)

- napi dal: Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt...
- hangzók: f és ü
- számolás: óriás dobókockán
- színek: piros, sárga, fekete
- tépőzáras cipő felvétele és levétele
- ujjak neveinek megtanulása
- kisebb-nagyobb tárgyak egymásba pakolása
- édes-savanyú: egyik kézbe kakaós csiga vagy keksz, másikba savanyú ubit!
Szerda
- napi mondóka:

Rigó, rigó fekete,
Sárgarigó, gyere be!
Gyertek, gyertek be hozzám,
Fütyüljétek a nótám!

- napi dal: János úr készül németi Bécsbe
- hangzók: t és e
- számolás: katicabogár pöttyeit
- színek: kék, sárga, rózsaszín
- fésülködés: tükör előtt, majd fésű kitisztítása, baba hajának összefogása, csattot neki, stb.
- toronyépítés (nagy alap, elvékonyodik...)
- felmosás együtt nedves ruhával
- autózás (autóút: szőnyegen, alagút/híd építése)
Csütörtök
-  napi mondóka:

Répa, retek, mogyoró,
Mind a három igen jó!
Korán reggel rózsakertben
Ritkán rikkant a rigó!
- napi dal: Sárga csikó, csengő rajta
- hangzók: b és zs
- számolás: Doman módszeres táblák (fekete-fehér)
- színek: fekete, piros, fehér
- bújócska (kendővel), mindez tükör előtt, majd rávenni, hogy tükörben utánozzon cselekvést
- csavarás, tekerés (flakon, vurstli) gyakorlása
- sepregetés együtt
- bábozás (3 kismalac)
Péntek
- napi mondóka:

A meggyfára rigók jöttek,
Egy-két szemet meg is ettek.

- napi dal: Körben áll egy kislányka
- hangzók: ö és k
- számolás: Doman: piros pöttyös
- színek: narancs, kék, fehér
- formaválogatós játék (sütifaló)
- akadálypálya (könyvek, ruhák a földön, azok kikerülése, vagy sál mentén menni)
- zokni fel- és levétele
- konyhai zenekar: szűrő, lábas, kanál, fedő
Szombat és vasárnap
kikapcs. Vagy igény esetén fentiek közül szemezgetés

Gyerekkori félelmek

Barnus nagy áhítattal nézte, ahogy pucolom az almát. Egyben csavarodott le a héja, csináltam neki a kígyót. Emlékszem, kisgyerekként én is milyen csodálattal néztem, ahogy anyu ezt műveli. És sosem szakadt el neki közben, egyben megpucolta az egészet. Most már én is. Egész gyerekkoromban volt bennem egy ilyen félelem, hogy mi lesz majd, ha nagy leszek, lesz gyerekem, és nem fogom tudni egyben meghámozni majd neki az almát...Micsoda hülye félelem!
Volt még egy jelentős, sokszor visszatérő. A zoknipárokat mi egymásba szoktuk hajtani, úgy tároljuk őket a fiókban (mint megtudtam, közel sem csinálja mindenki így. Van, aki csak egybehajtja, más összecsomózza, megint más a műanyag zoknipárosítót használja...). Ez az összebújtatás nekem kiskoromban sehogy sem akart menni. Figyeltem anyát, hogy csinálja, de nem, nekem sokáig nem ment. No és akkor tört rám a félelem: mi lesz majd, ha lesz férjem, és nem tudom majd a zoknijait összecsomagolni párba? Ez is egy remek hülye félelem, igaz?
Másra nem emlékszem. De ez az almás és zoknis elég intenzív és visszatérő volt.
Olyan kíváncsi lennék, hogy az én gyerekeimnek mik lesznek a félelmeik majd a felnőttléttel kapcsolatosan.
Meg arra is, hogy most éppen mitől félnek. Azt hiszem, Lilikó semmitől sem különösebben, Barnus viszont félős - normális határokon belül.

2011. augusztus 3., szerda

Ellentmondás

Van egy kis körbeforgó búgócsigaszerű valamink. Gombot kell megnyomni a tetején, fülsüketítő zenét ad ki magából erre, és Micimackó & Co. forog közben egy búra alatt körbe-körbe. Lili néha mintegy unalmában, amint elhalad mellette, rácsap, de különösebben nem érdekelte a dolog, pedig többször próbáltam már rávenni, hogy nézegesse a forgó figurákat. Valamelyik nap rácsapott, és hirtelen odakuporodott mellé, hasra vágta magát (popó égben típussal) és vigyorogva, kitörő örömmel ismételgette, hogy "Mennek! Szamár. Micimackó. Mennek!". És folyamatosan nyomkodta a tetején a gombot, amikor az leállt. Mintha frankón nézte volna!
Aztán a másik eset.
Kinga drágám készített két Boribonos kifestő-fejtörőt is, melyeket én Lilikóék unokatesójának, Pannikának jól beszereztem. Gondoltam egyet, és előkaptam az egyiket, ezt: http://www.pagony.hu/boribon-jatekos-szinezoje-2 . Odadugtam Lili orra alá, hogy majd biztosan megörül neki. Hát örült is, hogy kap valamit, nézegette. Én kérdezgettem, hogy "mi ez?", de válasz helyett Lili csak visszakérdezett, és érdeklődve forgatta a kifestő-fejtörőt. Egészen egyszerűen fingja nem volt róla, hogy Boribont dugdosom az orra alá. Imádott Boribonját, pedig nagyon szépen kivehető a címlapon...
Akkor most mit is lát? 

A pasik sétálnak

imádom őket :-)

2011. augusztus 1., hétfő

No még egy taligás,

mielőtt végképp megunjátok. De nyugi, asszem a témából többet nem lehet kihozni, úgyhogy eztán lapozok.
De muszáj egy ilyen...

...és muszáj egy ilyen is, a vice versa: