Véget ért a zenés foglalkozás

Évvége. A zenés foglalkozás is véget ért. Fogalmam sincs, hogy vajon örökre vagy csak így az évvégi kényszerszünettel. Számunkra akadt alternatív megoldás is időközben, úgyhogy nem feltétlenül folytatjuk így, ebben a formában...
Még akkor se, ha az egyik kislány édesanyja igen őszintén köszönte meg nekem is, hogy összehoztam ezt az egészet (és kerültem tök zavarba, merthogy én csak az alapgondolatot hoztam, a többi nem rajtam múlt). Azt mondta, ez az első közösségi élményük és hogy milyen jó is ez. Hát nagyon átéreztem. Lilinek is az, párhuzamosan a családi napközis élményekkel. Nekik, valamilyen formában sérült gyerekeknek ugyanúgy szükségük van a közösségi élményekre, még akkor is, ha tudom, hogy ebben a korban még nem tipikus az egymással játszás, inkább az egymás mellett játszás a döntő. De nézik egymást, veszettül figyelnek egymásra, néha azért interakcióznak és hát együtt vannak.
És még polgármesterileg is jól alakult a dolog egy bosszantó intermezzo ellenére: az utolsó foglalkozás mégsem lett az egy belső félreszervezés okán, így mehettünk egy hét múlva újra záróbulizni (és a virágok elhervadtak, amiket vettem), de cserébe a polgármester által megbízott csapat is összekészíthette az ajándékcsomagokat pedagógusainknak (merthogy előző héten sajnos se kép se hang nem jött felőlük, pláne csomag). Nekem tetszett a csomag, volt benne sok apróság mellett két igen szép könyv is, gondoltam is rá, hogy vajon miért nem adtam le eggyel több nevet és akkor én is olvasgathatnám Pálffy kaposvári útikönyvét, ami belelapozva igencsak tetszett, vagy a művészképes albumot :)
Szóval, itt a vége, jó volt véle, de ez is már a múlt!