Angolul is beszél(ne)

Nem, még nem tanítjuk angolul. Párszor meghallgattunk már egy angol gyerekdalos CD-t, de még nem akarom. Amúgy sem vagyok biztos a mikor-ban. Azt tudom, hogy látássérülteknek (is) kritikus a nyelvtudás, különösen az angol (pl. számítógépes programok miatt). De örülnék, ha a világunkat ismerné meg minél jobban, melyben boldogulnia kell, hozzá az anyanyelvét, melyet a környezetében beszélnek, és ha már egy erős biztonságot szerzett ebben, akkor lépnénk tovább. Érdekes különben, hogy sok olyan ismerősöm és rokonom van, akik angol szakon végeztek, és tolmácsként, tanárként, fordítóként keresik a pénzüket, és egyik sem tartja fontosnak, hogy a gyereke korán kezdje az angolt. Szerintem úgy vannak vele, hogy ők is későn kezdték, és mégis megtanulták elég magas szinten. Sokan mondják, hogy de nem mindegy, hogy mennyi meló árán szedi fel az ember az új nyelvet. Kisgyerekként tuti könnyebb. Erre azt mondják a rokonok, ismerősök, hogy ez nem igaz mégsem. Méghozzá azért, mert akik kisgyerekként - akár csecsemőként - elkezdték az angolt, csak egy olyan szintre jutnak vele, amit a suliban kezdő társaik aztán 2 év alatt behoznak, onnantól pedig ugyanolyan melós. Valószínűleg az nyer sokat, azaz kevesebb szenvedés árán az jut el könnyebben a nyelvtudáshoz, aki nyelvterületre kijut, kb. általános iskolás korában, és később figyel rá, hogy nyelvtudását fenntartsa. Ez különben én lennék és a német nyelv. Mivel anno éltem családommal nyelvterületen, a gimit rögtön egy német nyelvvizsgával indítottam, és onnantól kezdve nem is kellett bejárjak órára. És csak egyetemen kellett újból leüljek németet tanulni, amikor a szaknyelvi vizsgát kellett letegyem. Aztán pedig elkezdődtek a munkás évek, és bár német érdekeltségű cégnél dolgoztam, mégis angol volt a belső nyelv, azaz német nyelvtudásom észrevétlenül halványult bele a passzivitásba. Emlékszem, hogy amikor még kislány voltam, anyu egyik barátnője, Rozika mesélte, hogy ő milyen nagyon szuper szinten beszélte egykor a németet, és az évek alatt teljesen elfelejtette. És akkor, ott, amikor ezt mondta, amellett, hogy csodálkoztam rajta, pontosan azt éreztem, hogy én is így fogok járni. És hát szomorúan konstatálom, hogy igen, így jártam. Szerencsére a köznyelv megértésével még nincsenek problémáim, de ha nekem kell megszólalni, háááát, eléggé dadogósra sikeredik. Na de nem is rólam szól ez a bejegyzés, szóval vissza Lilihez és a nemtudomhoz...még egy évig biztosan nem...aztán majd átgondolom...
Egy bizonyos Sütifaló bödönként (Cookie jar, a Fisher Price-tól), formaválogatós játékot, ami zenél, villog vettünk Barnuskának, hogy facilitálja a mozgását. Südve ajánlására tettük mindezt. Náluk nagy motivátor, nálunk "csak" játék maradt, annyira nem vonzó, hogy mozgást is kiváltson. Kétnyelvű, azaz a dumáit elmondja először magyarul, majd angolul. Két dolog derült ki e játéknak köszönhetően:
- Lilinek nagyon rossz az angol kiejtése :) (az "it's a square" mondatot úgy ejti valahogy, hogy "iccö szkí")
- nagyon gyorsan megtanulja az angol mondatokat is, ha azok játékos formában vannak és szereti is őket.
És a játéknak köszönhető a legújabb mondása, mely állandósulni látszik: odamegy a spájzajtóhoz és közli: "It's a spájz" (szépen ejtve: "icc ö spájz") :) Szóval, még el sem kezdtük az angol nyelv tanulását, a lányom máris keveri az angolt és a magyart! :)