2011. április 1., péntek

Napközi

Elmentünk ma a családi napközibe szocializálódni. Vagyis vittem Lilit, ő meg maradt 2 órán át, majd összeszedtem. Mondanom sem kell, hogy szétizgultam magam ez idő alatt, és vártam, hogy mikor csörögnek rám azzal a dumával, hogy "jöjjön anyuka, ez nem megy". De nem volt ilyen. Amikor mentem érte, vígan ült a dadussal szemben, épp valami játékot játszottak, a többi gyerek meg körülöttük zsongott vagy rohangált. :) Mint kiderült, az egyik kisfiú többször nagyon megszeretgette, amit Lili harapással viszonzott, bár nem minden esetben. Volt, hogy békésen megtűrte a közeledést, ami igazán dicséretes dolog részéről. És állítólag élvezte a napot, és mindent megevett tízóraira (az lenne ugye fura, ha nem:)). És csúnyán átázott a pelus és ruha, full átöltözést kellett nyomni. Mert ugye fenemód iszik - de hát ezt tudtuk. Szóval sikersztori. Mehetünk a jövő héten is :)
Lili is fel volt dobódva. A délutáni alvás nem is tudom, hogy fog így sikerülni. Most épp egy órája fekszik az ágyában, rendetlenkedve, sikítgatva, nevetgélve, sírogatva. Egy ideje már önmagát csitítja: "aluggyá". Persze ezt ordítva kell mondani. Most ez megy:)

1 megjegyzés:

stredo írta...

juhúúúúúúú!