Nemrég rábukkantam Lili egy korábbi napirendjére, itt a blogunkon, és ledöbbentem, hogy hát hoppá, mennyit változott! Úgyhogy gondoltam egyet, leírom a mostanit.
- A legfontosabb: a T-SMT feladatsorunk. Az előírtnál jóval nagyobb dózisban csináljuk. Egy: mert hiszünk benne, és kettő: mert Lili nagyon szereti ezt a sort. A felállítás, a bordásfalazás nekem is nagyon tetszenek benne!
- Második legfontosabb: Doman olvasóprogram. Jelenleg 4 szett fut le biztonsággal egy nap, néha előfordul, hogy mind az öt összejön. Próbálgattam a matekot újból elővenni, de nem megy, Lili piszkosul egyértelműen elutasítja. Nem értem. Barnus is élvezi az olvasást, de be kell valljam, nem minden egyes körben mutatom neki, amikor Lilinek, technikai nehézségek miatt.
- Aztán a világ megismerése is nagyon fontos. Ezt egyelőre úgy érjük el, hogy napi 3 új szót tanulunk. Célzottan, irányítottan, elmélyülten. Megfogjuk, többször is, hogy Lilinek minél pontosabb elképzelése legyen arról, mit is jelent az, amit kimond.
- Okosodunk is, minden nap mesélünk, mondókázunk, verselünk. Mi magunk, ill. laptopról is hallgatjuk. Növeljük a memóriánkat. Mármint Liliét. Hihetetlen, hogy miket tud máris! Azzal tisztában vagyok, hogy az értelmét sokszor nem tudja annak, amit mond, de hát ezzel minden kisgyermek így van, ez nem különleges. Persze egyre jobban tisztulnak a mondókák, mesék jelentései. Próbálom neki eljátszani is őket bábukkal, figurákkal, ami van itthon. Minden héten megtanulunk egy új mondókát. Van, amit totálisan végig tud mondani egyedül is, ha akarja, de sokszor csak azt lehet kihúzni belőle, hogy én mondom a mondókát és kihagyok sok szót belőle, amiket ő behelyettesít, tökéletesen:)
- Majd egyszer okosodunk a sakk által is, most még csak barátkozunk. Egyelőre odáig jutottunk, hogy a játéktáblán meg tudja mutatni, hogy melyik oldalán van a sakktábla felrajzolva (kétoldalas), kiválasztja és mondja, hogy melyik a sötét és melyik a világos bábu, és a bábukat sétáltatja, ill. ugrasztja a táblán mondókákkal (Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs! Illetve: Ugráljunk, mint a verebek, rajta gyerekek!) Nem is nagyon akarok tovább lépni, míg nincs meg a rendes sakktábla hozzá. Szülinapjára szeretnék, viszonylag nagyot, jól megfogható és megkülönböztethető figurákkal, és ha lehet, mágneses legyen a tábla. Még keresésben. Aztán folyt. köv.
- A zene nagyon fontos nekünk, ki ne hagyjam! Hallgatunk minden nap egy speciális, "fülizomtornáztató" zenét, amit valamilyen rejtélyes okból kifolyólag Lili Haydn-nek hív :) Aztán hallgatunk minden nap komolyzenét, ezt Lili választja ki mindig. Hallgatunk gyerekzenéket, mondókákat is minden nap, ill. néha egyéb zenét (pl. kocsiban, ha megyünk valahova, Lili mindig kéri, hogy kapcsoljam be a rádiót). De nem csak hallgatjuk, hanem csináljuk is a fesztivált! :) Éneklünk, én furulyázok, ill. a metallofonon is játszok. Imádják. Ők közben dobolnak, próbálnak szintén metallofonozni, ill. csörögnek mindenféle eszközzel :)
- Főleg a késő délutáni időszakban jön a vesztibuláris ingerlés, azaz a mindenféle egyensúlyi játék: hinták! A wingbo, a libikóka, esetleg az IKEÁ-s hinta, valamint a legújabb szerzeményt is próbálgatjuk: az Y-motort.
- Aztán igyekszünk minden nap végén sort keríteni egy "világítós valaminek" is, ez mostanában a világító rajztábla, de jó sok cuccunk van még a témában :)
- És a legújabb "hülyeség", ami szintén estére marad: online videojátékokat játszunk, ill. bebetv-t nézünk, kis szemstimuláció miatt. Ill. hát okosodunk, ügyesedünk is általuk. Idesorolnám még a különféle okosító ppt-k nézegetését, ill. a hangok hallgatását is.
Jó, ha tudunk még sétálni egyet, apával (Ferivel).
És az egyéb, házon kívül: heti2x Dévény torna, heti 1x zenés foglalkozás, heti 1x látásfejlesztés, heti 1x HRG gyógyúszás (ez mostanában nem nagyon jön össze), ill. a jövő héttől heti 1x családi napközizés, fél napra!!! :)
Én nem unatkozom. Lili sem. És hát ugye Barnusnak is rendesen csurran-cseppen a jóból. Ennyi szuper eszköze és programja nem lenne, ha nem Lilkó lenne a nővére! Irigylésre méltó kezdőpozíció :)
Ennyi.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)




3 megjegyzés:
Erre mondják azt, hogy ezek a gyerekek jó helyre pottyantották kis s.ggüket? :)
És emellett még főzöl, meg kommandózol, meg könyvet szerkesztesz, stb stb?
Á, tényleg szuperek vagytok!
Olgi, lazult a nagy meleg megérkezésével a program. Sokat vagyunk házon kívül, így nem lehet ezt mind tartani sajnos. Kényszernyáriszünet, de jó is egyben. Ja, és nem főzök még :( mégsem. Még mindig rendelem a kaját, csak már Lilinek is...
Kommandózás, könyvszerkesztés megy, szükségem van rá. Kikapcsol.
Szóval inkább: lustaanya :)
Megjegyzés küldése