2011. március 15., kedd

Itthon

Induláshoz készülődés közben: egymás hegyén-hátán. Lili meg mint valami indiai istenség, tán Visnu, csak neki 4 karja volt. Meg ő talán a pusztítás istene volt, ha igaz, és ha nem kapom el gyorsan Barnust Lili két lába közül, nálunk is lett volna nagy pusztítás...ezúttal megúsztuk!
Lili kapott két járművet. Egy triciklit és egy Y-motort. Ez a tricikli, ismerkedős nap. Elég ügyi. Hajtani persze még nem hajtja, hanem mi toljuk, és egyelőre tanulja, hogy a pedálon pihentesse a lábát. Szereti. Délelőtt a környékünkön, délután a Balcsi partján próbálgattuk. Jó volt.
Hát, ilyen az élet mifelénk: kisgyermekként csupa móka s kacagás :)

És hogy mik vannak még?

Például tavaly a jácintjaimat bevágtam a mosókonyhába miután elnyíltak, hogy majd kezdek velük valamit, és azok szegények meg egy éven át várták a kezdést, ami most köszöntött rájuk. Teregetésnél szúrt szemet a minap (ez egy vicces szó), hogy ezek bizony veszettül rügyeznek. Volt nagy boldogság! Azonnal jöttek is fel velem a konyhába, most már az ablakból nézik a kilátást. Trehány háziasszonynak is lehet szerencséje. És: amit ma megtehetsz, azt hagyd a francba, semmi szükség rá :)

Pókok. Pelenkázásnál átfutott egy Lili nyakán. Áááááá! Elkezdtem a nacijával csapkodni. Próbáltam nem Lilkó fejét eltalálni, és közben nyugtatólag szóltam is hozzá, hogy ne higgyen olyat, hogy anyánál harangoztak, de azért megijedt. Én is. Ez amolyan rémálmos sztori nálam: nagy, fürgelábú fekete pók a gyerekemen, Hitchkockért kiált. Ma még kettőt meggyilkoltam, kisebbeket. Beszerzek egy UH-s póktávoltartót, az már tutkó!

És az élet naposabb oldala: Lilike sétálni akart. Tegnap is, ma is. Ki kellett vegyem a babakocsiból, és mentünk. Csak 2-3 alkalommal, max 2-3 percnyit, de mentünk, és ő akarta. Boldogságos :)

2 megjegyzés:

Fr írta...

Orsi! A pókot le kellett volna fényképezned!
de amúgy megértelek, én, aki nem vagyok egy vad ember, nem bánok kesztyűskézzel a hangyákkal sem, ha bemásznak gyermekeim ágyába. amúgy seholmáshol nem zavarnak, de a fenevadakkal szembeni anyaoroszlánösztön ilyenkor előtör.

Orsi & Feri írta...

Fruzsi, ott a pont! :)
Amúgy meg horrorisztikusan gyors, hirtelenkedő fajta volt, úgyhogy maximum a már lepréselt pókot tudtam volna megörökíteni. Amúgy pókom meg pont van néhány, ennél a rusnya gyermekrestartolónál jóval szebbek! Esetleg egy bagoly erre repülhetne...