Pszt! El sem hiszitek, de alszanak :)))))))))
Addig is kitaláltam, hogy a Doman olvasóprogit hogyan kell testreszabjam. Az már tuti, hogy nem fog menni annyi mutogatás egy nap, amennyi kellene. Az is tuti, hogy tartom magam az irányelvhez, amit Judit is kiemelt, hogy szórakozásnak kell lennie az egésznek. Ha a drágám a laptopját nyomkodja, én erőszakosan nem fogom odatolni az orra elé a szókártyákat, csak mert éppen az jönne és különben kicsúszunk a napból, ha nem megy minden terv szerint...
Úgyhogy abból indultam ki, hogy elvileg egy öt kártyát tartalmazó szettet napi háromszor kell megmutatni és ezt öt napon át kell művelni (könyv szerint. És szettből meg kezdetben három, majd öt van). Ez azt jelenti, hogy 15-ször kell megmutatni egy kártyát, mielőtt újat emelnénk be a szettekbe. Erre a 15-ös számra kell tehát koncentrálni. Ha az nem jön össze öt nap alatt, akkor tovább mutatom, ennyi.
Na, ehhez tartom magam.
Amúgy meg továbbra is gyönyörűen fixál Lili. Már amikor érdekli a téma. Nemrég a laptop kijelzőjét is meg akarta fogni, amikor ott villódzott valami (vannak nézegetős feladataink). Ez régebben sosem fordult vele elő. Úgyhogy később el lehetne gondolkozni a laptopos mutogatáson is, de egyelőre még kivárok azzal. És hősiesen gyártom a szókártyákat Ferivel. Sajnos a vastag filctollas megoldás mégsem a megoldás, mert nagyon csúnyán tudunk csak írni vele, maradt a régi, az eddigi módszerünk: nyomtatás. Melós, de már van rutin.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)




2 megjegyzés:
Ha mégis megpróbálod a pp-t, akkor nálam kész van az öt szett. Abból választhatsz.
Szerinted látja a képernyőt? Mármint a képernyőt gondolom igen, de azon belül? Fehér alap erős pirossal... talán.
OK, köszi, majd szólok.
Igen, szerintem egyelőre csak a képernyőt látja, illetve a kontrasztos fekete-fehéreket is, mert jól reagál rájuk, de hogy mit összességében, arról fogalmam sincs.
Megjegyzés küldése