2011. február 27., vasárnap

Beújításaink

Először is: a laptopozás. Elsősorban a bebetv-t nézzük, hallgatjuk, anyuka erőteljes narrációjában. De erről már írtam. Ilyen pedig az, ha Lilike megbabonázódik általa:
Vasárnap de. pedig Feri felfúrta a bordásfalat a gyerekszobába. Lili pici fenékmegbilletésre fel is tolta magát állásba, ahogy kell. Persze unásig nem gyakorolta a feladatot, de anyuka majd gyakoroltatja. Napirendbe felvéve + T-SMT sor is tartalmaz nem is egy bordásfalas feladatot :)
Ez pedig a "virágom, virágom" c. projekt első számú beteljesülése. Jó dolgunk van nekünk, mert a két nagymama mellett Lilinek egy Emmája is van, aki kertészmérnök és jól megszakértette a helyzetet virágügyileg. Azt tanácsolta, hogy hibiscus rosa-sinensis-t vegyünk Lilinek szeretgetős virágnak, mely mályvarózsa néven fut magyarul, mert mint írta "bokorszerű, puha levelű, színes virágú, bírja a sok fényt, a meleget. Igaz nem illatos és sok tápanyagot kíván, de metszhető, ezért gyepálható is.". Fel is írtam Ferinek, amikor elment az Obiba, hogy akkor ez lenne a mi kiválasztottunk, helyette kapott egy Hibiscus China-t, amire azt mondták neki, hogy ugyanaz. Az a mázlijuk, hogy igazuk van, aki nem hiszi, járjon utána (angolul): http://en.wikipedia.org/wiki/Hibiscus_rosa-sinensis. A mienk sárga és pink virágú is egyszerre, ilyen:
Gyerekkel együtt meg ilyen:
Egyébként Lilinél nem volt meg a szerelem első látásra. Mondtam neki, hogy jöjjön, nézze meg a saját virágocskáját, mire a kisasszony odament a kis szobafához (előző kép hátterében látszódik) és azt kezdte el inspektálni. Aztán forszírozgattam a barátkozást, lett belőle kettő darab suhintás virág irányába, és annyi. Mára asszem ennyi elég is volt. Behelyeztem az ablakba és majd holnap folytatjuk az ismerkedést. Azt mindenesetre kimondta a lány, hogy hibiscus. Nem csoda, tegnap a dinoszauruszkatasztrófa ritka magyar szót tanultunk, ahhoz képest bakfitty.
Ennek a virágos projektnek majd lesz kettes fázisa is ám, akkor fűszernövényezünk majd. Azt meg már anyuka várja nagyon. Bár növényápolásilag anyukára is ráfér egy kis továbbképzés, pénteki vendégeink úgy gondolják például, hogy nem érzik jól magukat nálunk a virágaink. Szerintem ez nem így van egészen pontosan: ők jól éreznék magukat itt, ha hozzábbértőbb gondoskodójuk lenne, de anyuka gondoskodása a locsolásban kimerül, amit még hajlamos rosszul is csinálni :(
(Ja, és nem mellesleg pénteki látogatóinkat imádjuk. Először is Anett Doman kártyákat vagdosott, ragasztgatott Lilikének, nagyjából az első fázis összesét, amivel hihetetlenül sokat segített, másrészt anyuka egy bő órácskára beugorhatott a városba, míg itt voltak, amiért külön köszönet nekik! :) Meg amúgy is jó volt velük!)

2 megjegyzés:

Ildikó írta...

Kedves Orsi! Nagy szeretettel olvaslak benneteket, a két szép, okos gyerektől csak felüdülni lehet egy hosszú nap után:)

Viszont most bátorkodom megjegyezni, hogy a Hibiscus virágbeszerzéssel kapcsolatban vannak saját tapasztalaton alapuló fenntartásaim. Nagyon macerás növénynek ismertem meg, és nem is maradt életben csak néhány hétig. Idelinkelek egy blog címet, aki egyébként az angol nyelvű Wikipédiába is írta a cikket. Szóval egy művészet ezt a növényt jól nevelni:)
http://sites.google.com/site/magyarhibiscus/kedvcsin%C3%A1l%C3%B3

Orsi & Feri írta...

Szia Ildikó! Képzeld, most vettem észre, hogy a megjegyzésedet jóváhagyásig visszatartotta a blogspot, mert spamnek vélte :)
Köszi az aggódást, de van nekem egy igen közeli kertészmérnök ismerősöm, aki ráadásul tisztában van az én növénytartási szokásaimmal (=nincsenek ilyenjeim:)), és ő ajánlotta a Hibiscust, úgyhogy bátorkodtam beleugrani a témába...
Még él a növény, és még ontja a virágjait. Csak arra kell figyeljek egyelőre, hogy mindig nedves legyen a földje - igaz, ez is kihívást jelent nekem:)
Azért mindenképpen szurkolj! :)