Nemalvás

Az újdonsült szülők fél évnyi alvást hagynak ki két év alatt:
http://www.lifenetwork.hu/lifenetwork/alvas/20100730-az-ujdonsult-szulok-fel-evnyi-alvast-hagynak-ki-ket-ev.html

Üzenet minden Ketteskének...

Tesómmal mindig piszkáltuk anyut, hogy mondja meg, melyikünket szereti jobban, merthogy két gyereket egyformán szeretni egészen biztosan lehetetlenség. Rékus meg volt győződve róla, hogy ő másodikként vagy örökbefogadott, vagy tényleg csak második lehet a sorban, anyu engem biztosan jobban szeret. És persze sokszor én állítottam ilyeneket...
A minimum két gyermekesek már a titok biztos tudói, és így már én is: valóban lehet két gyereket egyformán szeretni. Egészen pontosan mind a kettőt szereti az ember, nagyon és máshogy. És képtelen arra, hogy rangsoroljon, hogy melyiket jobban. Nagyon érdekes :)

Megijedve...

Tegnap elementünk tornára Lilivel a kórházba. A már megismert konduktor csajszi ezúttal szabadságon volt, így a gyógytornász lányhoz kerültünk. Anyu vitte Lilit, én felcsatoltam a babahordozómat (http://www.babaslings.hu/ ), abba beletettem Barnit, mert mi még beugrottunk a gyógyszertárba, hogy beszerezzünk néhány készítményt a szájpenész okozta popsicsúnyaságra. Torna után ugyanebben mentünk már az autó felé, amikor észrevettem, hogy Barnika remeg. Vagy ráng. Édesdeden aludt, és közben lábai, karjai meg-megremegtek. Megfogtam őket, hogy hátha úgy abbamarad, de nem. Pár rángás után kis szünet jött, majd újból rángott. Próbáltam felébreszteni a kiscsávót, de nem akart felkelni. Mondjuk kellemes pózban, jó melegben durmolt, miért is kelt volna fel ugye. Anyu is látta a rángásokat, jó 5-7-szer megismétlődött, majd végeszakadt magától, Barnus aludt tovább.
Hát mit mondjak, elég ijesztő volt! Ferinek is elmeséltem, teljesen kibukott, hogy nehogy a fiúnknak is valami csúnya problémája legyen...
Anyu szerint lehet, hogy nem jutott elég oxigénhez a hordozóban, azért történt. Én persze mindenfélét kiolvastam az internetből. A legenyhébb mondás, hogy előfordul az ilyen babáéknál, ha 4 hónapos kor körül is megmarad, akkor érdemes kivizsgáltatni, mert nagyon súlyos idegrendszeri oka, anyagcsere-zavar is lehet a háttérben. Az biztos, hogy megemlítem a gyerekdokinak, és ha még egyszer előfordul, akkor nem várok 4 hónapos korig, felkerekedünk nagy levegőt véve és elkezdjük a nyomozást...remélem, nem kerül erre sor soha!
Augusztus végén mindenesetre agyi UH-ra már elő vagyunk jegyezve. Remélem, nem kell EEG-re is menni...

Hogy somolyog Mona Lisa?

Magyarázd el, hogy hogyan néz ki a Mona Lisa egy vak embernek. Posztold a falunkon, szerezz minél több "lájkot" augusztus 12-ig és nyerd meg az 5 személyre szóló exkluzív túrát a Láthatatlan Kiállításon, aminek a végén megkóstolhatjátok a Don Perignont, a világ legjobb pezsgőjét!

Facebook link:
http://www.facebook.com/InvisibleExhibition#!/InvisibleExhibition?v=wall&__a=4&ajaxpipe=1

Csuda elfoglalt vagyok

Huss - így elrepülnek a napok! Egy pillanatra sem unatkozom. Úgy, hogy anyu még itt van, és viszi az éjszakai, hajnali és reggeli műszakot. Mármint Lilikével. A nagy melegben a kisasszony ugyanis rengetegszer felkelt inni és nem keveset ivott, azaz pelenkázni is kellett éjjel, annyira nagyon. Hajnali négykor meg jókedvtől kicsattanva trallalázott :) Olyan fél 10 körül én is kivánszorogtam, Barnussal, túl az első reggeli szopizáson. Ő elég jó gyerek, és most, hogy nincs meleg, már a 170-et sem issza, megelégszik 110-130 körüli mennyiségekkel. Ami örjítő benne, hogy egy szopizást feldarabol több 10-15 perces szopizássá, megadja a módját a szünetekkel. Ha nekem meg nem tetszik és tuszkolnám a cickókat, hogy no de azért mégis már - hát nem. Majd, egy fél óra múlva jön a panaszos éhezős sírás...
Az egyik háromgyerekes ismerősöm azt írta útravalóul, hogy egyet tanult meg útközben: minden gyerek egyszer abbahagyja a sírást... Erre sűrűn gondolok is mostanság, amikor egyszerre tudnak rázendíteni a drágaságaim: valakit választanom kell, hogy ki lesz az, akit először vígasztalok meg, a másik bizony sírni fog...próbálom okosan, optimalizálva, és ha nem vagyok fáradt, elég jól megy. Fáradtan ideges vagyok, türelmetlen...
Egy másik ismerős egy olyan anyukáról mesélt, ahol 4 gyerek van a családban, először született egy ikerpár, majd később jött a hármaska, és rá egy évre a négyeske. Azt mondta az illető anyuka, hogy a harmadik és negyedik gyerek az egy év korkülönbséggel sokkal nehezebb volt, mint az ikerpár. Ugyanis amikor a negyedik gyereket még javában szoptatani kellett, a harmadik rohangászott össze-vissza...az ikrek legalább egyszerre csináltak mindent. Hááát, ha Lili nem is rohangál, de ugye rakosgatni bőven kell, foglalkozni vele vaskosan kell és fejleszteni úgyszintén...
Még unokatsóm is idézte az ő unokatesóját (aki nekem nem unokatesóm), akinek szintén egy év korkülönbséggel születtek gyermekei: egészen egyszerűen nem emlékszik az első egy évre, olyan gyorsan elrepült...
Nos, szép kilátások...
Még szervezésileg bele kell jöjjek. Legutóbb éppen az új konduktorunkhoz igyekeztünk, amikor Barnus kitalálta, hogy neki szopizhatnékja van, de azonnal. Még szerencse, hogy Feri itthon volt és elvitte tornázni Lilikét anyuval...értük menni is majdnem nem tudtam hasonló okokból kifolyólag. De majd kifundálok rá valami stratégiát. És az mindig nagyon ösztönzőleg hat rám, ha belegondolok, hogy a világtörténelem során hány embernek sikerült már ezt a feladatot megoldania! Úgyhogy tuti menni fog! Ma már olyan apróságnak is örülhettem, hogy kivasaltam! :)

Katica-tanya

Ma elmentünk négyesben a gyerekekkel :) a Katica-tanyára Patcára (http://www.kalandpark.hu/ ). A tanyát egy "kiugrott menedzser pár", Handó János és felesége, Eszter hozta létre az aktív, természetközeli pihenés keresőinek (http://szabadlabon.hu/multimedia/1/kiugrott_menedzserek.pdf) miután visszatértek világkörüli útjukról. Persze a mi gyerkőceink még kicsik az itteni kalandokhoz, de Lilike elég jól elsimogatta a kecskéket, bocit, hintázott a rugós lovacskán és nagyot sétáltunk. Úgyhogy jó volt nagyon, majd megyünk máskor is!
Pár képecske:

Barni szerint a világ

Barni szerint igen egyszerű és kényelmes a világ. Eszünk, kicsit nézelődünk és alszunk. Az evést viszont komolyan kell művelni, máshogy nem érdemes! Már akkor megijedtem, amikor a 30-40 ml helyett 70-et fogyasztott, majd jöttek a 100-110 ml-ek, a csúcsunk pedig jelenleg 170 ml! Mindez egy ciciből, kb 20-25 perc alatt. Anno Lili 160 ml-s csúcsot tartott (nála nem mértük sokszor viszont), két ciciből, 3/4 óra alatt, 2 hónaposan. Kicsit ijesztő! Az sem jó, ha az embernek nincs teje, de az is aggodalomra ad okot, ha egy ilyen pici baba ilyen rengeteget kér. Átlagban 3 óránként, kivéve az esti időszakot, 9 körültől, akkor van egy kis őrület, óránként inna, sokat. Itt kicsit vissza kell tartani, foglalkozni kell vele, mert sír, ha nem kap, de nem adhatok neki, mert iszonyatosan fel van fújódva, sokáig böfizünk, eregetjük a gázokat. Aztán az éjszaka megint nyugis, ha ezen túl vagyunk. Egyszer ébreszt sírással, majd hajnali 4 körül van még egy ébredése, de akkor nem zavar fel, csak ő küzd veszettül: nekimászik az ágyrácsnak és tolja magát előre és nyög... :) Ekkor jól elkapom, megszopiztatom önös érdekből, mert már nagyon feszülnek akkorra a mellek :) Ha így folytatja, lehet hogy hasfájós lesz.
Szájpenészünk is megvan még, már a cicin is látszódik...
A szemét még nem mertem megnézni. Pupilla-reflexileg. Meg egyáltalán nem teszteltem még sehogy. Pedig a domanos tesztet végig akarom játszani rajta, de egyelőre csak halogatom...Annyi biztos, hogy fényre hunyorog. És nagyon komolyan tud méregetni. Szemöldököt összehúzva, nagyon édes és bölcs :)
Imádom (Lilit is) :)

Barnikanézőben

Apuék és Rékus is meglátogattak bennünket a hétvégén, de leginkább Barnikát és Lilikét. Íme néhány képecske aputól:

Az én gyönyörűm
Biliprojekt továbbra is sikeres: ha rátesszük, van kaki, pisi. Már csak arra kell rávenni, hogy jelezzen. Az lesz a nehezebb. Rékus bíztat :)

Jól érzem magam :) (Anyu kicsit megnyírta Lilkó haját, hogy rendezett legyen és a melegben jobban viselje a kiscsaj. Így már nem olyan "harcos" forma, ahogy Feri szereti :))

Barnus csak alszik, alszik...

Aputól kapott Lili kis műanyag széket a teraszra és élvezi

Rékus bűvöli Lilikét

Barnus meg még mindig csak alszik és alszik...

Ilyen az én kedvenc Lili-fejem :))))

Anya és fia

Születés

No, hát kezdjük azzal, hogy Ágival telefonáltam egyik este, aki többek közt megkérdezte, hogy milyen gyogyikat is szedek. Mondtam neki a homeobogyókat, meg legyintve a sok kiegészítőket, mint magnézium. Erre ő megkérdezte, hogy nem kellene azt már elhagyni, hiszen görcsoldó a magnézium és most már jó lenne ha a kis görcsök esetleg beindítanák az egy nagyot ugye...No igen, ez valahogy nem jutott eszembe! De akkor elhagytam a görcsoldót. Előtte való napokon is viszont volt már pár jóslófájásom hajnalonta, utána is maradtak, de nem erősödött a dolog. Aztán a szülés napján - ami egyébként a kiírt dátum előtti napra esett - reggel 9 körül is megéreztem a furcsa menstruációs jellegű görcsöket, melyek egyre rosszabbakká váltak...Aztán ránéztem az órára és mértem: 12 percenként jöttek. Felhívtam a szülésznőt, aki épp ügyeletben volt, és mondta, hogy 5 perces fájásoknál spuri be a kóházba, vagy ha elfolyt a magzatvíz, esetleg vérzek. Délben már eléggé fájdalmas volt a dolog, hívtam is Ferit kicsit korábban, hogy lehet, hogy szülünk, ő szólt anyukájának, aki pont a kórházban volt kontrolon, és így sietett hozzánk, hogy Lilikére vigyázzon, ha esetleg beindulnék a kórházba.


Aztán délben még betoltam egy pizzát, miután megfürödtem, hajat mostam, véglegesítettem a kórházas táskámat. Majd azt vettem észre, hogy anyósomra már nem tudok odafigyelni, hogy mit mesél nekem ebéd közben, ebből sejtettem, hogy eléggé jó fájásaim lehetnek, és jó lesz mérni is egyet: 6 perc volt. Egy kis vérzést is láttam, így hát zöldet adtam magunknak: irány a kórház! Anyósom a volánnál, én meg vajúdtam mellette, Lilikét meg arra a 20 percre, míg ő vissza nem tért, egyedül hagytuk. Az ágyában, kaja után aludta az igazak álmát.


Annyira loholtunk, hogy nagy bölcsen azt az utat választottuk ki, mely nem a síneken át visz, nehogy a sorompó megállítson bennünket, viszont arra már nem figyeltünk, hogy így a számunkra nem jó irányból egyirányú utcába kellett volna befordulnunk...így jött még egy kör... :)


Amikor beérkeztem a kórházba, a szülésznő már várt, mert éppen műszakban volt. Az új nőgyógyászommal egyetemben. Ketten szültek éppen, az egyiknél adódott egy kis komplikáció, így nem kaptam meg azt a figyelmet, amire egy szülő nő vágyik. Ez a hátránya annak, ha éppen ügyeletes a választott szülésznője és nőgyógyásza az embernek...


Persze gyorsan megvizsgáltak a vizsgálóban, úgy emlékszem, hogy 3 ujjnyit állapítottak meg, és azt, hogy nincs már idő a beöntésre :) Kaptam egy minirucit, majd bekísértek a szülőszobára. Pont oda, ahol Lilike született :) Szülőszéket választottam ezúttal is.


Rámtették az NST-t, mértek fájásokat, kaptam egy infúziót (síma semmiséggel, csak azért, hogy legyen szükség esetére, de utólag kiderült, hogy útközben kaptam bele rendesen oxitocint is, amivel ugye agyonlőttük a homeobogyók hatását...), és mehetett a vajúdás...


Szegény Feri eközben meg rohant hazafelé, hogy időben bent lehessen a szülőszobán, hogy együtt szüljünk. Aztán elég jó időben meg is érkezett, nem nagyon maradt le semmiről, csak jópár fájásról. Még próbált velem az elején poénkodni, de aztán rájött, hogy mint Lilkónál, most sem vagyok vevő erre, így azt csinálta, amit anno: a "fájásmérő" kijelzőjét figyelte és szólt nekem, hogy mikor kezd emelkedni, ill. csökkenni az érték. Ez nekem nagyon hasznosnak bizonyult a legutóbbi alkalomkor is amúgy. Illetve a homeobogyókat is ő adagolta, felváltva két fajtát, 20 percenként. (És amikortól már oxitocin lötyit is kaptam, amit nem tudom, hogy mikor történt, no onnantól már pont semmi értelme nem volt a bogyóknak ugye...)



Megpróbáltam magamba szállni, és csak befelé figyelni. Sajnos nagyon sokszor kizökkentettek ebből (dokik, szülésznő, egyéb sürgőforgó személyzet), piszkosul zavart. De hát ők is csak dolgoztak, nem a zavarás miatt kérdezgettek mindenféléről. Aztán megtörtént a burokrepesztés is valamikor, ami ezúttal nem okozott semmilyen extra fájást, mint anno Lilikénél. Akkor a repesztés utáni feszítés okozta az egyik legnagyobb fájást a szülés során. Talán azért, mert nem is nagyon távozott ezúttal magzatvíz...furcsa volt nagyon.


Elképzeltem a fájásoknál a kis Barnit, ahogyan araszol előre és hogy hogy meg lehet ijedve szegénykém, hogy mi történik vele. Próbáltam mindenféle pozitívat felé sugározni és ismételgettem magamban, hogy "hajrá Barnika!". Amíg hozzám nem szóltak, ezészen jól működött is!


Aztán sokszor magunkra hagytak bennünket (az elején sógornőm, Kati is ott volt, majd ő is elment dolgozni), így kettesben maradtunk Ferivel. Szegény nagyon fáradt volt, és a nagy sietéstől, hogy odaérjen, ill. a gyors ebédjétől ásítozós lett, ami engem nagyon irritált. Tudtam, hogy miért ásít, hogy nem az unalom miatt, vagy hogy idegesítsen, mégis rossz volt látni. Aztán már ezzel sem volt idő foglalkozni, mert éreztem, hogy tolnom kell, kiáltani kellett a szülésznőért. Ő hívta a dokit, aki megnyugtatott, hogy tologassak csak, ha úgy érzem, de még nincs ott a kismanó, bár a méhszáj eltűnt, hamarosan...erre megint otthagytak, mi Ferivel pedig tologattunk. És aztán egyszer csak bejöttek (gondolom, ahogy vége lett a másik szülésnek), többen is, és nekikezdtünk rendesen. Ők egyre jobban beöltöztek, megérkeztek a csecsemő osztályról is a nővérek, a védőnő, és jókedvűen, ill. unottan beszélgetni kezdtek. Megint nagyon befelé kellett forduljak, hogy kikapcsoljam őket.


Aztán az egyik nagy tolásnál megéreztem Barnit, ahogy nagyon hirtelen előre haladt. És utána a szörnyű feszítő fájdalmat is megéreztem. Iszonyatos volt. Fel is kiáltottam. A legszebb, hogy az ajtóban unatkozó csecsemős nővér erre vigyorogva beszólt: "halkan, nem kiáltunk! Szemet és szájat befogjuk, úgy tolunk!" Egy rövidke pillanatra felment bennem a pumpa, majdnem kibújt belőlem a nem úrilány, de aztán szóra sem méltattam végül is a dolgot, hanem megpróbáltam befelé figyelni újfent, de nem ment. Megpróbáltam menekülőre fogni, és jött a pánik: mi lesz, ha ebből a szörnyű feszítésből nem tudok menekülni, és órákon át ez lesz?! Mindeközben magamat is feszítettem és tényleg kezdtem szétcsúszni, koncentráció már nulla volt és azt hiszem vagy kettőt kiáltottam még. Ekkor a szülésznő nagyon türelmesen, viszonylag halkan és szépen elkezdte a mondandóját, hogy "Figyelj csak Orsi, lassan kellene tolni, és pont fordítva a háttal: nem homorítunk, hanem domborítunk, stb stb stb...". Én meg újból elkaptam a fonalat, rá tudtam figyelni és toltam egy rendeset, útmutatás szerintit. Meg is indult erre Barnika, rögtön megéreztem. Toltam még egyet, iszonyat feszítések közepette, mondták, hogy már nagyon ott van, hajrá! Ekkor sikerült kitolni a buksiját, de nem szűnt meg a feszítés! Nem értettem, hogy mi van, aztán összeállt a kép: a vállainál megakadhatott a drágám. A nőgyógyász azt mondta, hogy rendben, pihenünk egyet és a következő fájásnál megtoljuk és kész is, mire Feri a szavába vágva gyorsan annyit mondott, hogy "nem várunk, most toljál!" :) Én pont ugyanígy éreztem, hogy a feszítés miatt én bizony nem tudok várni, és egy hatalmasat rátoltam. Ez egyrészt óriási könnyebbséget hozott, mert ezzel a művelettel kibújt a kismanó, másrészt viszont az odáig szépen alakult gátvédelemből repedés lett. Nem súlyos, de utána egy kellemetlen 4 öltést ki kellett bírni.

Megint jött a naaaagy boldogság érzése, hogy világra jött Barnus, veszettül mosolyogtunk Ferivel.

Ő még elvágta a köldökzsinort, aminek során szegénykémet jól meg is szívatták: miután két csipeszt rátettek a szinórra, mondták, hogy lehet vágni, Feri vágott is, és eközben valaki beszólt, hogy "ne ott!". Persze csak viccből, de azért eléggé megijedtünk, hogy valamit rosszul csináltunk...Aztán megkaptam úgy koszosan a kis manócskát a mellkasomra és elcsodálkoztam, hogy milyen szép nagy szőke hajzata van, milyen férfias lapátkezei és milyen nagy tappancsa:)Majd még az őssejt levétele következett, közben Barnust ellátták, megfürdették, méregették, amit kell ilyenkor, Feri közben archivált. Engem elláttak odalent, ami ezúttal eléggé kellemetlen volt, de azért túléltem, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja.

Két órát voltunk Ferivel a szülőszobán, nagyrészt Barnika nélkül, mert őt elvitték, hogy a gyerekorvos azonnal megnézze. Az utolsó fél órában megkaptuk viszont megint, cicire is tettem, és tudta a dolgát! :)

Összességében gyors szülés volt, a burokrepesztéstől számítva kb. 2 óra, kissé gyorsabb mint Lilikével. A kitolás utolsó 5 perce viszont olyan kegyetlen feszítő érzést keltett, hogy arra sokáig emlékezni fogok. Nem volt jó, hogy a doki és szülésznő pont ügyeletben voltak, így nem csak rám figyeltek. Viszont a szülésznővel ezúttal sokkal jobban "együtt tudtam dolgozni", csak azt sajnáltam, hogy nem szólt a szörnyű feszítsénél, hogy már nagyon közel a vég, mindjárt készen vagyunk. Akkor lehet, hogy nem pánikoltam volna annyira rá. Azt sem tudom még eldönteni, hogy jó-e, ha a doki ennyire nem avatkozik bele a szülés természetes menetébe. Anno Lilivel sokkal több segítséget kaptam a nőgyógyásztól, együtt nyomtunk, ő rásegített rendesen. Most inkább a szülésznő dolgozott, a nőgyógyász félre is állt, ő csak jelen volt és a végén varrt. Ezért is lehet a repedés, ami nem keseríti meg az életem, de nem jó, hogy megtörtént. Szóval rövidebb, de fájdalmasabb szülés volt Barnika születése, egy olyan nőgyógyásszal, aki a természetes úthoz közelebb áll - én meg még nem tudtam eldönteni, hogy melyik is a jobb.

Első napok

Most, hogy van Barnikánk is, egészen máshogy látom Lilikémet. Azt eddig is tudtam, hogy gyönyörű nagylány, de már érzékelem is. Feri lemérte, 11.3 kg. Barni 4.2 kg jelenleg. Ami máris rengeteg a születési 3760 g-hoz képest, ami ráadásul egészen 3600-ig lecsökkent, de Lilihez képest mégis pehelysúlyú. És már nem látom olyan kisbabásnak Lilkót, inkább kislányos. Ami pedig a mozgását illeti: egyre aktívabbnak tűnik. És ez talán nem csak Barnihoz képest, aki most még az evésen és alváson kívül nem sokat csinál, hanem önmagához képest is. Ülésben hintázik, kartámasszal, jobbra-balra, előre-hátra, fekve már nem marad meg egy helyben: forog hasról hátra és vissza, ill. hason imádja kinyomni magát. Most fedezgeti fel a Z-ülést is, ma rajtakaptam, hogy terpesz-ülésből Z-be helyezte saját lábát. Ma voltunk amúgy a kórházas tornán is, konduktornál. Nagyon kedves a csajszi, aki tartja, ezúttal Lilivel is tök jól szót értett (múltkor, mikor én nem voltam, állítólag nagyon hangos lett az óra). És ami a vicc: ennek a nőnek sincsen hangja, de nagyon bátran énekel :) (a HRG-s úszós tanár volt ilyen). És majdnem felnevettem, amikor egy-egy újabb dalnál ránéztem Lilkó pofikájára: komolyan mondom, hogy látszott rajta, hogy ismerős a dal, csak nem tudja hovatenni, hogy mégis miért más... :) Barni is jött velünk tornára, mert pont úgy kaptunk időpontot a kötelező hallásvizsgálatra, hogy torna előtt fél órával volt. Azt a minősítést kaptuk, hogy ép hallás, hurrá, ez leglább már rendben van. Egyébként Feri is és én is folyton lessük a kis Barnit, hogy vajon minden rendben van-e vele. Amikor megemelem, sokszor van olyan érzésem, hogy mintha hypoton lenne, de mindig azzal nyugtatom magam, hogy vagy kaja után vagyunk, vagy alvásból emelem fel...Szeptember környékén megyünk a pécsi Élettani Intézethez megint VEP-re Lilivel, és megemlítették, hogy akkor már Barninál is meg tudják csinálni a vizsgálatot. Asszem piszkosul fogok izgulni...Ma is elnéztem a picit, amint fekszik az ágyában és mintha nézegetné a rácsvédőjét, majd amikor észrevette, hogy közelítek felé, elkezdett követni a szemével. Mintha. Mondtam is Ferinek, de sajnos eszembe juttatta, hogy Lilivel is volt ilyen érzésünk anno, és akkor utólag össze is raktuk, hogy csak a hang irányába nézhetett a drága...Ami pozitívum és szintén hasonlóság: Barni is szereti a hasát, és még Lilire is rendesen ráhúz: tegnap többször is sikerült 100 ml felett szopiznia per alkalom. Ezt asszem Lili 2 hónaposan csinálta, amikor a Margit kórházban jártunk, akkor piszkálgattak bennünket emiatt, és próbáltak rávenni, hogy max 110 ml-t adjak Lilinek, miután a kisasszony egyszer benyakalt 160 ml-t is...Ja, és sikerült szájpenészt is összeszednünk, amitől állítólag elég nehéz szabadulni, de én szorgalmasan sikálom a száját, nyelvét a borax-szal, ill. a melleimet. Amik amúgy is rendesen igénybe vannak véve, eléggé fájdalmas tud lenni a szoptatás elkezdése, meg néha az abbahagyása is, hiszen olyan erős Barnika vákuma. (Kb. 20-25 perc alatt nyomja a százat, míg Lili anno 3/4 órán át élvezte a jót átlagban.) És a legjobb: ha rosszul kapta be a bimbót és korrigálni szeretnék, ő azt általában nem szeretné. A kisujj bedugása a szájszegletbe, mint vákumoldó, szintén nem működik, mert oldás helyett inkább még az állkapcsával is ráharap a drágaság, anyuka meg sziszeghet, kiabálhat, mikor hogy...Amúgy nyugodt baba Barnika, ami hát ugye szintén nem feltétlenül jó jel, de ezúttal örüljünk neki! :)
Lili és Barni kapcsolata is jól kezdődött: Lili kedves mosollyal fogadta, hogy odatettük elé az öccsét és meg is símogtta többször Barnust. Én mondtam neki, hogy hívjuk Barnit Szöszinek, merthogy szőke a kisherceg, ill. Lili a Szösz-t ki tudja mondani. És tényleg nagyon édes, ahogy néha rákérdez, hogy "Szösz?". Amikor nem hallja, hogy merre, vagy amikor Barnika sír. Aztán persze kevésbé baráti viszonyulást is láttunk: rendesen megpüfölte Barnus kis fejét, ill. bele is csípett (bár Lili saját magát is megcsípi és neki nem fáj...). Meg olyat is produkált, hogy ököllel símogatta a kismanót. Érdekes volt. Remélem szereti, vagy szeretni fogja, ill. gyorsan megszokja, hogy immáron eggyel többen vagyunk.
A két gyermek menedzselése viszont nem könnyű. Az első nap meg is szállt egy kis pánikhullám, vagy legalábbis aggodalom, de már kezdek oldódni, hogy menni fog ez, csak ügyesen! Az egyik este Barni volt majdnem végig a cicimen, és hajnalban már én is sírtam, mert úgy éreztem, hogy biztosan nincsen tejem (ezért kezdtük el mérni Feri javaslatára, hogy megnyugodjak), azért rágcsálja folyamatosan, tegnap este pedig Lilkó nem nyugodott, csak éjfél után, és nem tudtuk, hogy a meleg miatt, vagy mert sokat vacsizott, vagy a fogzás miatt, vagy mindhárom...És persze van, hogy egyszerre sírnak, amit este még egy kis mosollyal az arcomon elintéztem, de még nincsen "vészhelyzet", anyu itt van és segít, ill. Feri is sokszor velünk szerencsére. Majd akkor lesz izgi a dolog, ha én leszek egyedül a két csimotával. Már találgatom is ki, hogy hogyan lehet a Barni 20 szopizós perce alatt Lilkót lekötni. És most kicsit rosszul jött ez a nagy meleg, mert Barni sűrűbben akar szopizni, van, hogy másfél óránként, de jellemzőbb a 2-3 óra, és félek, hogy megszokja a sűrű szopit, és később is csak úgy lesz jó neki. Kvázi több kis 20 perces programot kell Lilinek előre "legyártsak". A kaja a legjobb terelés: bekészítek majd neki kis gyümölcsöt és őt is etetem, mikor Barnit. Aztán a wingbon is nagyon jól bírja, volt, hogy 50 percet is, bár ez már kicsit rizikós. A mellettünk fetrengős műsorszám is tud működni, ezt konkrétan ki is próbáltam. Persze közben nekem is készülnöm kell: versekkel, dalokkal, mondókákkal. Az ikeás zsákhinta is működőképes, nagyon is. (Akinek van még ide ötlete, ne kíméljen!)
Szóval ilyenek vannak: Barni alszik, eszik és sír, ha éhes. Nem igazán büfizik és amúgy meg tündéri édes. Lili pedig egyre energiadúsabb, mozgékony és bár nagyon-nagyon picikéket, de napról napra fejlődik. Ja, és a nagy dolog: bilibe kakilt egyszer a héten és kétszer pedig pisilt. Mondom, hogy nagylány! :)

Csodálatos Lilike

Összes kép by anyu alias Nagyanyó :)

Tesós kép

Réka, mint köz kívánatára :)
Még nem készült több tesós kép sajnos, de már egy profival tárgyalás alatt a dolog :)

Amúgy Lilkó Szöszinek hívja Barnit :) Vicces lenne, ha ráragadna a név. Főleg, ha pasikorára befeketedne. A Barni nevű fekete hajú Szöszi bácsi :)

Sok most a :), de nem baj :)

Barnika első képei

Itthon

Tegnap hazaengedtek bennünket a kórházból. Nagyon izgultam a sárgaság miatt, de végülis a két egymás utáni nap vérvételi eredménye nem volt olyan rossz, hogy amiatt ott fogjanak bennünket, pedig szemmel láthatóan sárgás volt a drágám. Egy idősebb aranyos csecsemős ápolónő egyik estére be is tette a kismanót a fénybe, hogy megelőzzük a bajt.
Itthon Feri anyukája még tartotta a frontot, Feri jól kifáradt Barni lakberendezése és a takarítás miatt. De már jött a felváltó sereg, anyum.
Estére jó fáradt lett mindenki, amit én továbbfokoztam az éjjel során, ugyanis Barni határtalan éhséget produkált, gyakorlatilag egész éjjel szoptattam, végig cicin volt, ha nem akartam, hogy sírjon. Hajnali 4-5 körül oda is vettem magam mellé az ágyra, aztán valahogy végülis sikerült elaludnunk, mire Feri indult a munkába. Anyut pedig Lilkó szórakoztatta, hajnali 5-kor kezdődött a jókedv :)
Kemény. És még keményebb lesz, majd ha egyedül maradok a két kis kincsemmel...
Van 3 hetem, hogy kitaláljam, hogy lehet értelemesen a helyzetet megoldani. Addig marad anyu ugyanis...
Esetleg tipp? :)

Barni megszületett

Rám hárult a feladat, mivel a blogfelelős elfoglalt, hogy közöljem 2010.07.07 délután 15.22-kor Berend Barna megszületett 3760grammal és 57cm-rel. Szőke(!) sűrűhajú férfiú. Sokan már a gratulációval követelték a fényképek feltételét is, így ezt próbálom most kielégíteni. ....és olyan jó fej vagyok, hogy senkit nem hagyok izgulni és a végéről kezdem visszafelé :)

első szopi

fiunk

mérlegelés, ha jól nagyítatok látszik a pontos súly is

fürdetés, ha valaki nem jött volna rá

nem hiába volt az a sok birka boncolva az anatómia tanszéken... parasztos profizmussal történt a vágás (nővérem egyből megállapította a kép alapján, hogy orvos nem fog így ollót)

Barni első másodpercei a szabadban

Kinek van még ilyen erős felesége mint nekem? Szülés utáni másodpercek

megérkeztem a tetthelyre, repültem, hogy le ne maradjak fiam születéséről

még 100pontos izom-összhúzódásnál is szép a drágám