Majdnem mindenki keveri a náthát és az influenzát. Ezért most szépen összegyűjtöttem a főbb különbségeket, hasonlóságokat. Én náthás vagyok. Így sem jobb :(
Íme:
Megfázás vagy nátha
- a tünetek (csöpögő orr, könnyező szem, állandó tüsszögés, elesettség érzése, torokfájás, ami inkább kaparás, enyhe fejfájás) fokozatosan fejlődnek ki
- ha a tüneteket láz és hőemelkedés kíséri, akkor bakteriális felülfertőződés (pl. középfülgyulladás, ill. hörgők, légcső fertőződése) történt (ami akár tüdőgyulladást is okozhat); ezért fontos az orr folyamatos kifújása. Alapból nincsen láz, maximum hőemelkedés. A köhögés, rekedtség annak a jele, hogy a fertőzés eljutott a gégéig, légcsőig.
- lappangási ideje 1-2 nap, de lehet néhány óra is
- cseppfertőzéssel terjed, több száz vírus is terjesztheti, így nincs is ellene védőoltás
- gyors lefolyású, nem súlyos betegség
- fájdalom, ha van, akkor inkább csak a lábakra terjedhet ki, nem az egész testre és enyhébb is
- a folyamat időben megállítható, ill. erős immunrendszerűek ellenállóbbak
- érdekesség: babáknál különösen fontos az orr tisztán tartása. Az évi 10-12 megbetegedést még normálisnak tartják, és a kisebb náthák hasznosak is lehetnek: a baba "megtanulja" a betegséget, erősíti immunrendszerét. Csecsemőkori nátha esetén nem ritka az sem, ha a baba hányni kezd, és hasmenése van, mivel a váladék a nyelőcsövön keresztül a gyomorba is lejuthat.
- a nátha homeopátiás kezelése: http://www.vital.hu/homeopatia-natha
Influenza
- tünetei (erős torokfájás, magas hőmérséklet, akár 41 fok; erős, állandó fejfájás; a tüsszögés ritka) hirtelen jelentkeznek, órák alatt súlyosbodnak, a betegek sokszor emlékeznek rá pontosan, hogy mikor tört rájuk a betegség. (A szervezet a magas hőmérséklettel igyekszik megölni a vírust, ezért nem is célszerű csillapítani a nem túl magas lázat...)
- 1-2 hétig is eltarthat, súlyos betegség, szövődményei életveszélyesek lehetnek (tüdő-, agyvelő-, szívizomgyulladás)
- három nagy víruscsoport okozhatja, léteznek védőoltások
- fájdalomérzet általában az egész testre kiterjedhet, izületek sajoghatnak
- az influenza homeopátiás kezelése: http://homeopatia.info.hu/index.php?article_id=59&lang=hu&mode=HihModSite&page=HihPgSiteStart
Mindkét esetben
- vírusok terjesztik a betegséget, így csak akkor szabad antibiotikumot szedni, ha bakteriális felülfertőzés történik, mert az antibiotikum vírusokra hatástalan, viszont szaporítja az ellenálló törzsek számát.
- kezelésük: ágynyugalom (főleg influenzánál), sok folyadék, vitaminok (különösen C)+ homeopátia (lásd fent)
- téli időben mindkét betegség gyakoribb, mert hideg időben gyakrabban tartózkodunk zárt, fűtött helyiségben. A fűtés szárítja a vírusok elleni első védelmi vonalat képező nyálkahártyákat; a ritkább szellőztetés, az összezártság pedig a fertőződés kockázatát tovább növeli.
2010. január 29., péntek
2010. január 28., csütörtök
A kísértés
Krisztián küldte ma, nagyon édes szerintem.
A szöveg hozzá: A gyerkőcök kapnak egy pillecukrot, amit megehetnek azonnal, vagy ha megvárják míg a nő visszajön, akkor kapnak még egyet...
A szöveg hozzá: A gyerkőcök kapnak egy pillecukrot, amit megehetnek azonnal, vagy ha megvárják míg a nő visszajön, akkor kapnak még egyet...
Oh, The Temptation from Steve V on Vimeo.
Jó reggelt, jó reggelit!
Ferinek megszólalt az ébresztőórája (mobilja) hajnali 6-kor. Gyorsan lenyomta. Mindketten éledeztünk, de még nem szólaltunk meg. Erre pár pillanat múlva a másik szobából jön a kis tündéri vékonyka hang:
- Egy.
Majd:
- Itt.
Aztán ütemesen:
- Egy. Itt. Egy. Itt. Itt, itt, itt.
Gondolom azt jelezte a drágám, hogy ő fent van, azaz itt van. Vagy hogy egykettőre legyünk ott. Feri elkezdett készülődni, de én fél7-ig húztam az időt, addig Lili vígan elszórakoztatta magát. Aztán végre kihoztuk a konyhába az etetőszékébe és megkapta a reggeli joghurtját. Újból átaludta az éjszakát. Végül is itthon van, nyugi van, béke. Itt.
Megvolt amúgy az első aranyköpése is. Apuéknál voltunk, beszélgettünk, Lilike mellettem kiterülve a kanapén. Figyelgetett, de leginkább az ujjacskáját szopogatta, nyáladzgatta. Én már nem tudom, hogy pontosan mire mondtam, de morfondíroztam, hogy kettő vagy három-e az a valami. Teljesen csend volt, apuék rám figyeltek Ferivel, én meg csak tanakodtam tovább:
- Kettő vagy három?
Aztán még egyszer kérdeztem magamtól:
- Nem emlékszem sajnos. Vajon kettő vagy három?
Erre a kis Lilkó kiveszi a kezét a szájából és tudálékosan bólintva beszól:
- Egy.
Nagyon jól időzített :)
- Egy.
Majd:
- Itt.
Aztán ütemesen:
- Egy. Itt. Egy. Itt. Itt, itt, itt.
Gondolom azt jelezte a drágám, hogy ő fent van, azaz itt van. Vagy hogy egykettőre legyünk ott. Feri elkezdett készülődni, de én fél7-ig húztam az időt, addig Lili vígan elszórakoztatta magát. Aztán végre kihoztuk a konyhába az etetőszékébe és megkapta a reggeli joghurtját. Újból átaludta az éjszakát. Végül is itthon van, nyugi van, béke. Itt.
Megvolt amúgy az első aranyköpése is. Apuéknál voltunk, beszélgettünk, Lilike mellettem kiterülve a kanapén. Figyelgetett, de leginkább az ujjacskáját szopogatta, nyáladzgatta. Én már nem tudom, hogy pontosan mire mondtam, de morfondíroztam, hogy kettő vagy három-e az a valami. Teljesen csend volt, apuék rám figyeltek Ferivel, én meg csak tanakodtam tovább:
- Kettő vagy három?
Aztán még egyszer kérdeztem magamtól:
- Nem emlékszem sajnos. Vajon kettő vagy három?
Erre a kis Lilkó kiveszi a kezét a szájából és tudálékosan bólintva beszól:
- Egy.
Nagyon jól időzített :)
2010. január 27., szerda
Répakrém
Ez is egy recept lesz, de nem én vagyok az inventor még véletlenül sem. Még réges régen Anditól, ex-kolleganőmtől kaptam. Viszont gyerek mellett is nagyszerűen összedobható, ha jönnek vendégek és kellene egy kis hami. Amikor Berniék átjöttek, ezt, és szardínia pasztát készítettem, és síma debrecenit főztem még ki, és elég jól eleszegettük, mindenkinek akadt kedvére való, senki sem maradt éhen. Berninek nagyon tetszett, kérte a receptet, hogy majd egyszer adjam oda, de ez valahogy nem történt meg soha, és legutóbb, mikor találkoztunk, mesélte, hogy ő is elkészítette és nagy sikere volt vele. Az egészet még a félkészen vett és otthon a sütőben készresütendő zsemlékkel lehet feldobni, de pirítóssal is nagyszerű, talán azzal még finomabb is.
Szóval az alapanyagok:
- répa
- füstölt sajt (én parenyicát használok)
- fokhagyma
- majonéz
- tejföl (akinek a gyomra jól bírja a majonézt, el is hagyhatja a tejfölt)
- só és bors
És itt a rossz hír: az alapanyagok mennyiségét és arányát abszolút ízlés szerint kell belőni. De egy kis támpont mégis:
A répát le kell reszelni, finomra, nem durva reszelővel. Kb. ennek a mennyiségnek a háromnegyede kell a füstölt sajtból is, szintén reszelni kell. (Én négy közepes répát szoktam reszelni, de ez nem jelent semmit.) Fokhagymánál nem adok támpontot, mert az abszolút egyéni ízlés kérdése (no de azért ne domináljon!), én szépen el szoktam kaparni őket, majd jöhet a majonéz mintegy ragasztóanyagként. Az én pocim nem nagyon bírja a majonézt, ezért inkább csak az íze kedvéért teszem bele, és tejföllel szoktam a kötőanyag szerepét betöltetni, de aki bírja, el is hagyhatja a tejfölt - azt hiszem, az eredeti receptben nem is szerepelt tejföl. Aztán lehet próbálgatni a só és bors arányát. Amolyan iterálós recept az egész, de gyors és finom és olcsó és elég népszerű szokott lenni. És még Feri is előszeretettel segítkezik benne, övé a reszelés testhezálló feladata. Ennek ellenére talán ő az egyetlen, aki nincs oda érte annyira :) És akkor még az van hátra, hogy a hűtőbe kell rakni a krémet a vendégek érkezéséig, de min. fél órát. (Ha kivesszük, az alján össze tud gyűlni egy kis répalé, ami esztétikailag nem néz ki jól, így vagy elkeverjük, vagy kicsurgatjuk a tálból.)
Jó étvágyat hozzá!
Szóval az alapanyagok:
- répa
- füstölt sajt (én parenyicát használok)
- fokhagyma
- majonéz
- tejföl (akinek a gyomra jól bírja a majonézt, el is hagyhatja a tejfölt)
- só és bors
És itt a rossz hír: az alapanyagok mennyiségét és arányát abszolút ízlés szerint kell belőni. De egy kis támpont mégis:
A répát le kell reszelni, finomra, nem durva reszelővel. Kb. ennek a mennyiségnek a háromnegyede kell a füstölt sajtból is, szintén reszelni kell. (Én négy közepes répát szoktam reszelni, de ez nem jelent semmit.) Fokhagymánál nem adok támpontot, mert az abszolút egyéni ízlés kérdése (no de azért ne domináljon!), én szépen el szoktam kaparni őket, majd jöhet a majonéz mintegy ragasztóanyagként. Az én pocim nem nagyon bírja a majonézt, ezért inkább csak az íze kedvéért teszem bele, és tejföllel szoktam a kötőanyag szerepét betöltetni, de aki bírja, el is hagyhatja a tejfölt - azt hiszem, az eredeti receptben nem is szerepelt tejföl. Aztán lehet próbálgatni a só és bors arányát. Amolyan iterálós recept az egész, de gyors és finom és olcsó és elég népszerű szokott lenni. És még Feri is előszeretettel segítkezik benne, övé a reszelés testhezálló feladata. Ennek ellenére talán ő az egyetlen, aki nincs oda érte annyira :) És akkor még az van hátra, hogy a hűtőbe kell rakni a krémet a vendégek érkezéséig, de min. fél órát. (Ha kivesszük, az alján össze tud gyűlni egy kis répalé, ami esztétikailag nem néz ki jól, így vagy elkeverjük, vagy kicsurgatjuk a tálból.)
Jó étvágyat hozzá!
2010. január 26., kedd
Egy hosszú nap
Vasárnap 20:11
Megérkeztünk Szegedre. Hullák voltunk, Feri azonnal az ágyba dőlt egy kis kaja után. Végül is hat órán át egy helyben állt az erdőben és várta, hogy a hajtók felé tereljenek valamilyen szép vadat – ami sajnos nem történet meg... Én még beszélgettem anyuval és a nők lapját is kézbe vettem. Volt benne egy cikk egy apa egy napjáról, akinek fia 8 évesen egy gázolás miatt nyaktól lefelé lebénult. Hihetetlen életek vannak! Miközben olvastam, azon gondolkoztam, hogy ezt meddig lehet csinálni. Gyorsan lapoztam, de szerintem még sokáig bennem fog motoszkálni az az írás. Egy vidámabb cikkbe is belebotlottam, a cumizásról szólt. Én is morfondíroztam a témán, mert látom Pannikánkat, hogy milyen nehéz megválnia a cumitól, de a másik oldalon ott van Feri és a húgom is, akik hosszú ideig szopizták az ujjukat és egészen el is deformálták azt. A cikk szerint egyáltalán nem szabad elvenni a gyerektől sem a cumit, sem az ujját, meg kell várni, míg az érettség azon fokára jut, hogy magától elhagyja azt. És ha már választani kell, az ujj mellett teszi le a voksot, mert az bár mindig ott lehet a gyereknél, de pl. játék közben, vagy ha a gyereknek szüksége van a kezére, kiveszi az ujját a szájából, a cumi meg akkor is marad. Úgyhogy azt hiszem, vállalom a deformált ujjacskát (húgomé és Ferié is elmúlt), nem kap Lilkó cumit!
Hétfő 02:50
Lili felébred, semmi nem jó neki. Ok, együnk. Az jó és kevés is elég. Gyorsan alszunk rá egyet.
5:01
Lili felébred, nagyokat nyújtózkodik, dobálja magát, vigyorog. Szerinte reggel van. Mondtam neki, hogy tévedésben él. Kap megint fél adag szilvás trutyit, berakom az ágyba. Még sokáig gurgulázik a nevetéstől, majd újból alszunk.
7:30
Ébredés. Kapkodás. Kocsihoz egy órával később indulunk le, éppen időben. Az autó, vagyis a gázolaj viszont megadta magát, mert nyári. Viszont kint mínusz van... Gyorsan hívjuk aput, aki már a kórháznál fagyoskodva várt ránk, jön vissza értünk.
9:20
Odaértünk, késve. Kicsit vártunk a dokira, mert addig más babát vizsgált. Magyarázkodunk. Sztriha Lászlónak hívják, gyermekneurológus, professzor, egyetemi tanár. Nagyon szimpatikus, okos, velünk együtt gondolkodó. Együtt nyomozunk. Úgy térképezi fel a dolgokat, ahogy én is szoktam: egy gyors jelen státusz, összekapott információkból, majd ha már van valamilyen képe, akkor vissza az elejére, és szépen alaposan építsük fel, amit homályosan már tudunk. Minden papírunkat és az MR-felvételt is megnézi, kérdéseket tesz fel és nekünk válaszol. Nagyon jól elbeszélgetünk, nem sajnálja az időt, hogy rendesen megismerjen minket, Lilit. És amiken végigmentünk:
1. Első körben a Leber-féle veleszületett vakság a tipp (LCA), mint a pécsi szemészprofnak is volt. Ez egy örökletes betegség, és akkor szokták alapból ráhúzni valakire, ha nagyon nem tudják, hogy mi a baja, miért nem lát – mondom én cinikusan. Ez egy genetikai defekt, több gén meghibásodása lehet a háttérben és retinaproblémákat okoz, melyek csecsemőkorban még nem látszódnak a retinán, de gyorsan vaksághoz vezet. Viszont elég vegyes a kép, van, akinek beesettek a szemei, másnak úsznak a szemei, vagy erős nystagmusuk van, egyeseknél központi idegrendszeri probléma is fellép, szóval elég nehéz csak így belőni a dolgot. Viszont akad egy jó diagnosztikai eljárás, az ERG (elektroretinagráfia), mely ha kioltott (fényinger hatására nem regisztrálható retinaműködés), akkor bizony ezzel a Leber dologgal van sajnos dolgunk (van egy másik szembetegség is Leber névvel, nem összekeverendő a kettő). Anno ezt a budapesti neurológusunknak amikor mondtuk, azzal nyugtatott minket, hogy nem lehet LCA a háttérben, mert az egyéb területeken is látható lenne Lilin, és mivel ilyen nincsen, így kilőhetjük. Nem is nagyon foglalkoztunk ezzel ezután, és most tessék... Abban maradtunk, hogy levesszük a vért Lilkótól, Feritől és tőlem, hogy ha elmenvén a szemészetre, kioltott lenne az ERG, akkor továbbküldik a vért célzott genetikai vizsgálatra. Mert 75%-ban tudják, hogy melyik gének okozzák ezt a bajságot, 25%-ban nem ismert a génhiba a betegség mögött. Azért nem alapból ezzel kezdik, mert nagyon drága a vizsgálat, több tízezer euro és az OEP-nek véleményeznie is kell, hogy áldoz-e rá vagy sem...Nagyon betojtunk. Ez azt jelenti ugyanis, hogy mindketten hordozók vagyunk, és így gyermekeink jó eséllyel belenyúlhatnak a vakság ezen formájába, de legalábbis ők is hordozók lesznek. És így belenyúlni! Nagyon ritka a betegség, 80 ezer születésből 1 ilyen van, az is általában fiú...
2. Mi a hypoplasia nervi optici (ONH)-t mondogattuk. A doki betette az MR-felvételt a gépbe és elkezdte nézegetni az agyat. Minden rendben valónak tűnik. A corpus callosum valóban gracilis, de azzal nem kell foglalkozni, sokan élnek ilyennel – mondja. Megnézzük a látóideget. Azt rendben valónak találja. Még egy vaskos könyvet is kihoz, hogy összehasonlítsuk az abbéli ábrával: tényleg jónak tűnik Lilkó látóidege! Mondjuk neki, hogy a látóidegfő viszont minden szemész szerint kicsi. Erre ő lesz cinikus: minden babának kicsi! :) Szóval fúrja az ONH-t rendesen.
3. Mondjuk neki az „elfajult ONH-t”, a septo optic dysplasiát (SOD). Azt mondja, ezt gyorsan kiderítjük: az MR-en szépen megnézzük, hogy van-e septum pellucidum (SP). És van, de ezt tudtuk. Meg is mutatja (van rajta valami ciszta, vagy folt, de azzal nem foglalkozik). Azt mondja, akkor nem lehet SOD. Mondom, hogy olyan is lehet, hogy van SP, csak nem termeli a hormonokat rendesen. Megint mosolyog, cinikus, és megkérdezi, hogy úgy tűnik-e nekem, hogy a növekedési hormont alultermelné-e Lili. Én is mosolygok. Majd megkérdi hirtelen, hogy mi a foglalkozásom, mert gyanús voltam neki. Mondom neki, hogy nem, nem orvos, csak közgazdász :) Aztán itt jön egy kis érdekesség: felhívom az endokrinológust, mert akkorra ígérte az eredményt. Pajzsmirigyszint éppen az alsó elfogadható határon, ellenben a növekedési hormon szint alacsony!!! Mondtam neki, hogy ezt gondolja át, és nézze meg a diagramot, ahova berajzolta egy X-szel Lilikét a magassága és a súlya alapján, és messze kilógott az ábráról. Azt mondja, tudja, de a növekedési hormon csak 2 éves kor után határozza meg a méretet, addig más szabályoz. Hm. De a dokinéni nem tulajdonít ennek sem túl sok jelentőséget: fél év múlva kell vérvételt ismételni, és majd a változás irányából derül ki, hogy mi a helyzet. Csókolom, le is rázott. Elmeséltem a dokinak a szitut. Kérdezte, hogy sima vérvétel volt-e vagy használták-e az inzulinstresszt. Te jó ég, dehogyis! Pedig úgy kell, és mivel nem a protokollnak megfelelő a teszt, így az eredménye számára indifferens, nem is foglalkozott vele tovább. Szerinte sima vérvételből növekedési hormont nézni butaság (nem ezt mondta, de éreztette). És még közli, hogy középvonali fejlődési rendellenességet sem lát az agyban, tehát csak a szemproblémánk a valószínű. Lilit még át is mozgatja, elégedett a tudásával. Mozgás el van maradva, de nincs köze agyi problémához – azt mondja a szem miatt van. Huhh.
Akkor most mi van?
Elküld szemészetre (oda, ahol ősszel voltunk, Janáky professzor asszonyhoz), csináljanak ERG-t és majd annak függvényében nyomozunk tovább. De a vért vegyük le. Szegény Lili. A nővér nem meri megszúrni, nem talál vénát. Hívnak egy gyerekorvost. Ő pedig nővér segítséget kér, hogy lefogják Lilit, várunk. Közben beszélgetünk, beszél az új táplálkozási szemléletről, vissza az alapokhoz. Amiről anyu is mesélt. Hogy régen nem voltak allergiások a gyerekek, újabban meg nagyon elszaporodtak, és a kutatók azt gondolják, hogy azért, mert mostanság annyira védjük őket: hipoallergént kapnak mindenből. Úgyhogy tavaly óta az az ajánlás, hogy egyen a gyerek mindent. Én ezt nem osztom, kérdem is az orvost, hogy na és a cukor? Ja, azt ne. OK. Na és a só? Jajj, azt 2 éves korig ne! OK. Na és a tojás, méz? Tilos! Nagyszerű. Akkor kérdem én: mit lehet? Hát, elvileg tejterméket és gabonát. Lilkó kap mindkettőt, óvatosan. Tejtermékből joghurtot és túrót, gabonából azt, amit a bébikajákba és kekszekbe beletesznek. Akkor nagyjából jók is vagyunk!
Aztán jön a nővér, és a buksiján megszúrják Lilit, két helyen. Elég gyorsan megy. Szúrás után Lili már nem sír, csak amikor a vattapamacsot szorítják rá öt percen át. Egész jól megúsztuk!
12:10
Kitaláljuk, hogy ha már Szegeden vagyunk, intézzük el a szemészetet. Apu visz minket tovább. Megpróbáljuk elérni a profnőt, mázlink van. Kitágítják Lili pupilláját, majd megyünk a VEP-laborba. Megismétlik a VEP-vizsgálatot (fényingerre jön-e az agyból válaszreakció, azt méri), amit ősszel is csináltak, majd elkészítik az ERG-t. Ezekhez mindenféle elektródát kell az arcra, ill. buksira ragasztani, majd el kell érni, hogy Lilkó viszonylag nyugodt maradjon, míg a sötétben belevillognak a szemeibe. Nem fáj semmi, csak a piszkálás és nem nagyon megy a nyugton levés... Ugyanaz csinálja, aki a múltkor, kedves nő, próbálja Lilit szórakoztatni. Közben egy gyermekszemész tanonc is jelen van, próbál segíteni, nézegeti, mit hogy kell csinálni. Nem egyszerű a kisbabákkal, de megéri a macera, mert így meg lehet úszni néhány szúrást és altatást. Aztán kis idő múlva a profnő fogad bennünket, nézegeti az eredményeket. Majd hirtelen kibukik belőle: és azt mondják, nem lát még tárgyakat? Merthogy a VEP-je olyan jó lett, hogy állítólag ezzel láthatna is...Az ERG-n meg van válasz! Szóval kizártuk a Lebert, hurrá!!! Majd belenéz a szembe. Ugyanazt látja, mint korábban: pici a látóidegfő, a hypoplasia már tuti. De a legtutibb, hogy látni fog, csak várjunk még! Szerinte még mindig lehet a késői látásfejlődés, tavasszal menjünk vissza kontrollra. Felhívja nekünk a neurológust, hogy átbeszéljék. Abban maradunk, hogy tavasszal majd kiderül, hogy mit csinálunk a levett vérrel, addig a DNS-t kinyerik belőle és tárolják. Majd megígérjük, hogy átvisszük a papírokat, görbéket a dokinak a klinikára délután. Egészen jó kedvünk lesz.
14:30
Visszamegyünk a kocsihoz, hogy vegyünk bele adalékot, amitől felengedhet a kristályos gázolaj. Közben Feri felhívja az autószerelőt, hogy mit csináljunk, ha nem megy. Ő a világ legtermészetesebb módján közli, hogy kb. 1.5 liter forró vizet folyassunk az érintett alkatrészekre, és ki fog engedni, elindulunk. Feri kicsit ingerült, de én is, apu is, mert éhesek vagyunk nagyon. Lili sem evett rendesen. Abban maradtunk, hogy apuval elintézzük az orvosi papírok fuvarozását a klinikára és addig Feri megpróbálja az autókérdést megoldani. Épp a belvárosban jártunk, amikor hirtelen villogni kezdett apu kocsijában az olajszint jelző lámpa. Hurrá, kifogyott az olaj! Szerencsére van apunál, megállunk, utántölt. Közben Feri telefonál, hogy minden rendben, elindult az autó! Beér minket, és hamarosan ott vagyunk a klinikán. Doki már elment. Nem baj, irány a kaja.
15:50
El sem hiszem, de eszünk. Gyorsmenza. Nem finom, és hideg a hely, de legalább mindenki jobban lesz utána.
16:30
Indulás apuhoz, még be kell szkennelni a leleteket, hogy el tudjam őket küldeni a Moorfields kórházba, Londonba. Még fénymásolni is tudunk, és Lilkót is megetetjük. No és egy picit pihentünk, jól esett.
18:20
Elindulunk Kaposvárra. Sötét van, pedig amikor jöttünk, abban reménykedtem, visszafelé majd tudok nézelődni. Állatokat így is látunk: kutyákat, nyuszit, rókákat, őzikét és szarvasokat. Három nagy agancsos bikát is. Az út mentén mentek, nem nagyon ijedtek meg tőlünk. Lelassítottunk, hogy megcsodáljuk őket. Feri szerint nem is voltak olyan nagyok. Szerintem meg de. Jókat beszélgettünk.
22:07
Megérkeztünk haza. A lakás kihűlt, 15 fok volt. Nem vettük le a kabátot, és Lilit még egy takaró alá is benyomtam. A kisasszony nagyon élvezte, veszettül mosolygott és beszélt és tök jól elvolt. Feri rohamtempóban fát vágott és fűtött, én Lilkót etettem, vele játszottam és minimálisat pakoltam.
24:00
Valamennyit melegedett a lakás, majd vastagon felöltöztünk, Lilit magunk közé tettük és lefeküdtünk aludni. Ő egy darabig még úgy érezte, hogy szórakoztatnia kell bennünket, de viszonylag gyorsan elhallgatott és hajnali ötig jót és mélyet aludtunk.
És a nap mérlege:
- megerősítettek abban, hogy nincs Leber-féle vaksága Lilinek
- nagyon jó a VEP-eredmény, akár láthatna vele tárgyakat is Lilkó
- nemcsak hogy jó az eredmény, de a tendencia egyértelmű fejlődést mutat. Ferivel megbeszéltük, hogy ez a fényezésnek köszönhető és folytatjuk. A profnő óvatosságra int a fényezéssel kapcsolatban.
- biztos, hogy hypoplasiája van Lilinek. Ennek komolysága (látótérkiesés mértéke) még a jövő zenéje
- a késői látásfejlődés még mindig benne van a pakliban, a profnő látott már ilyet és hisz benne
- nincs Lilinek középvonali fejlődési rendellenessége, agysérülése
- a corpus callosum vékonyságának nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani, sokan élnek ilyennel
- nem kell MR-t ismételni, mert nem változik az agy már (kiv. néhány érési folyamatot)
- a vérünk le van véve, bármikor mehet genetikai vizsgálatra és rendelkezésünkre bocsátják, ha máshová vinnénk
- megint lett egy rakat dolog, aminek lehet utánaolvasni...
Megérkeztünk Szegedre. Hullák voltunk, Feri azonnal az ágyba dőlt egy kis kaja után. Végül is hat órán át egy helyben állt az erdőben és várta, hogy a hajtók felé tereljenek valamilyen szép vadat – ami sajnos nem történet meg... Én még beszélgettem anyuval és a nők lapját is kézbe vettem. Volt benne egy cikk egy apa egy napjáról, akinek fia 8 évesen egy gázolás miatt nyaktól lefelé lebénult. Hihetetlen életek vannak! Miközben olvastam, azon gondolkoztam, hogy ezt meddig lehet csinálni. Gyorsan lapoztam, de szerintem még sokáig bennem fog motoszkálni az az írás. Egy vidámabb cikkbe is belebotlottam, a cumizásról szólt. Én is morfondíroztam a témán, mert látom Pannikánkat, hogy milyen nehéz megválnia a cumitól, de a másik oldalon ott van Feri és a húgom is, akik hosszú ideig szopizták az ujjukat és egészen el is deformálták azt. A cikk szerint egyáltalán nem szabad elvenni a gyerektől sem a cumit, sem az ujját, meg kell várni, míg az érettség azon fokára jut, hogy magától elhagyja azt. És ha már választani kell, az ujj mellett teszi le a voksot, mert az bár mindig ott lehet a gyereknél, de pl. játék közben, vagy ha a gyereknek szüksége van a kezére, kiveszi az ujját a szájából, a cumi meg akkor is marad. Úgyhogy azt hiszem, vállalom a deformált ujjacskát (húgomé és Ferié is elmúlt), nem kap Lilkó cumit!
Hétfő 02:50
Lili felébred, semmi nem jó neki. Ok, együnk. Az jó és kevés is elég. Gyorsan alszunk rá egyet.
5:01
Lili felébred, nagyokat nyújtózkodik, dobálja magát, vigyorog. Szerinte reggel van. Mondtam neki, hogy tévedésben él. Kap megint fél adag szilvás trutyit, berakom az ágyba. Még sokáig gurgulázik a nevetéstől, majd újból alszunk.
7:30
Ébredés. Kapkodás. Kocsihoz egy órával később indulunk le, éppen időben. Az autó, vagyis a gázolaj viszont megadta magát, mert nyári. Viszont kint mínusz van... Gyorsan hívjuk aput, aki már a kórháznál fagyoskodva várt ránk, jön vissza értünk.
9:20
Odaértünk, késve. Kicsit vártunk a dokira, mert addig más babát vizsgált. Magyarázkodunk. Sztriha Lászlónak hívják, gyermekneurológus, professzor, egyetemi tanár. Nagyon szimpatikus, okos, velünk együtt gondolkodó. Együtt nyomozunk. Úgy térképezi fel a dolgokat, ahogy én is szoktam: egy gyors jelen státusz, összekapott információkból, majd ha már van valamilyen képe, akkor vissza az elejére, és szépen alaposan építsük fel, amit homályosan már tudunk. Minden papírunkat és az MR-felvételt is megnézi, kérdéseket tesz fel és nekünk válaszol. Nagyon jól elbeszélgetünk, nem sajnálja az időt, hogy rendesen megismerjen minket, Lilit. És amiken végigmentünk:
1. Első körben a Leber-féle veleszületett vakság a tipp (LCA), mint a pécsi szemészprofnak is volt. Ez egy örökletes betegség, és akkor szokták alapból ráhúzni valakire, ha nagyon nem tudják, hogy mi a baja, miért nem lát – mondom én cinikusan. Ez egy genetikai defekt, több gén meghibásodása lehet a háttérben és retinaproblémákat okoz, melyek csecsemőkorban még nem látszódnak a retinán, de gyorsan vaksághoz vezet. Viszont elég vegyes a kép, van, akinek beesettek a szemei, másnak úsznak a szemei, vagy erős nystagmusuk van, egyeseknél központi idegrendszeri probléma is fellép, szóval elég nehéz csak így belőni a dolgot. Viszont akad egy jó diagnosztikai eljárás, az ERG (elektroretinagráfia), mely ha kioltott (fényinger hatására nem regisztrálható retinaműködés), akkor bizony ezzel a Leber dologgal van sajnos dolgunk (van egy másik szembetegség is Leber névvel, nem összekeverendő a kettő). Anno ezt a budapesti neurológusunknak amikor mondtuk, azzal nyugtatott minket, hogy nem lehet LCA a háttérben, mert az egyéb területeken is látható lenne Lilin, és mivel ilyen nincsen, így kilőhetjük. Nem is nagyon foglalkoztunk ezzel ezután, és most tessék... Abban maradtunk, hogy levesszük a vért Lilkótól, Feritől és tőlem, hogy ha elmenvén a szemészetre, kioltott lenne az ERG, akkor továbbküldik a vért célzott genetikai vizsgálatra. Mert 75%-ban tudják, hogy melyik gének okozzák ezt a bajságot, 25%-ban nem ismert a génhiba a betegség mögött. Azért nem alapból ezzel kezdik, mert nagyon drága a vizsgálat, több tízezer euro és az OEP-nek véleményeznie is kell, hogy áldoz-e rá vagy sem...Nagyon betojtunk. Ez azt jelenti ugyanis, hogy mindketten hordozók vagyunk, és így gyermekeink jó eséllyel belenyúlhatnak a vakság ezen formájába, de legalábbis ők is hordozók lesznek. És így belenyúlni! Nagyon ritka a betegség, 80 ezer születésből 1 ilyen van, az is általában fiú...
2. Mi a hypoplasia nervi optici (ONH)-t mondogattuk. A doki betette az MR-felvételt a gépbe és elkezdte nézegetni az agyat. Minden rendben valónak tűnik. A corpus callosum valóban gracilis, de azzal nem kell foglalkozni, sokan élnek ilyennel – mondja. Megnézzük a látóideget. Azt rendben valónak találja. Még egy vaskos könyvet is kihoz, hogy összehasonlítsuk az abbéli ábrával: tényleg jónak tűnik Lilkó látóidege! Mondjuk neki, hogy a látóidegfő viszont minden szemész szerint kicsi. Erre ő lesz cinikus: minden babának kicsi! :) Szóval fúrja az ONH-t rendesen.
3. Mondjuk neki az „elfajult ONH-t”, a septo optic dysplasiát (SOD). Azt mondja, ezt gyorsan kiderítjük: az MR-en szépen megnézzük, hogy van-e septum pellucidum (SP). És van, de ezt tudtuk. Meg is mutatja (van rajta valami ciszta, vagy folt, de azzal nem foglalkozik). Azt mondja, akkor nem lehet SOD. Mondom, hogy olyan is lehet, hogy van SP, csak nem termeli a hormonokat rendesen. Megint mosolyog, cinikus, és megkérdezi, hogy úgy tűnik-e nekem, hogy a növekedési hormont alultermelné-e Lili. Én is mosolygok. Majd megkérdi hirtelen, hogy mi a foglalkozásom, mert gyanús voltam neki. Mondom neki, hogy nem, nem orvos, csak közgazdász :) Aztán itt jön egy kis érdekesség: felhívom az endokrinológust, mert akkorra ígérte az eredményt. Pajzsmirigyszint éppen az alsó elfogadható határon, ellenben a növekedési hormon szint alacsony!!! Mondtam neki, hogy ezt gondolja át, és nézze meg a diagramot, ahova berajzolta egy X-szel Lilikét a magassága és a súlya alapján, és messze kilógott az ábráról. Azt mondja, tudja, de a növekedési hormon csak 2 éves kor után határozza meg a méretet, addig más szabályoz. Hm. De a dokinéni nem tulajdonít ennek sem túl sok jelentőséget: fél év múlva kell vérvételt ismételni, és majd a változás irányából derül ki, hogy mi a helyzet. Csókolom, le is rázott. Elmeséltem a dokinak a szitut. Kérdezte, hogy sima vérvétel volt-e vagy használták-e az inzulinstresszt. Te jó ég, dehogyis! Pedig úgy kell, és mivel nem a protokollnak megfelelő a teszt, így az eredménye számára indifferens, nem is foglalkozott vele tovább. Szerinte sima vérvételből növekedési hormont nézni butaság (nem ezt mondta, de éreztette). És még közli, hogy középvonali fejlődési rendellenességet sem lát az agyban, tehát csak a szemproblémánk a valószínű. Lilit még át is mozgatja, elégedett a tudásával. Mozgás el van maradva, de nincs köze agyi problémához – azt mondja a szem miatt van. Huhh.
Akkor most mi van?
Elküld szemészetre (oda, ahol ősszel voltunk, Janáky professzor asszonyhoz), csináljanak ERG-t és majd annak függvényében nyomozunk tovább. De a vért vegyük le. Szegény Lili. A nővér nem meri megszúrni, nem talál vénát. Hívnak egy gyerekorvost. Ő pedig nővér segítséget kér, hogy lefogják Lilit, várunk. Közben beszélgetünk, beszél az új táplálkozási szemléletről, vissza az alapokhoz. Amiről anyu is mesélt. Hogy régen nem voltak allergiások a gyerekek, újabban meg nagyon elszaporodtak, és a kutatók azt gondolják, hogy azért, mert mostanság annyira védjük őket: hipoallergént kapnak mindenből. Úgyhogy tavaly óta az az ajánlás, hogy egyen a gyerek mindent. Én ezt nem osztom, kérdem is az orvost, hogy na és a cukor? Ja, azt ne. OK. Na és a só? Jajj, azt 2 éves korig ne! OK. Na és a tojás, méz? Tilos! Nagyszerű. Akkor kérdem én: mit lehet? Hát, elvileg tejterméket és gabonát. Lilkó kap mindkettőt, óvatosan. Tejtermékből joghurtot és túrót, gabonából azt, amit a bébikajákba és kekszekbe beletesznek. Akkor nagyjából jók is vagyunk!
Aztán jön a nővér, és a buksiján megszúrják Lilit, két helyen. Elég gyorsan megy. Szúrás után Lili már nem sír, csak amikor a vattapamacsot szorítják rá öt percen át. Egész jól megúsztuk!
12:10
Kitaláljuk, hogy ha már Szegeden vagyunk, intézzük el a szemészetet. Apu visz minket tovább. Megpróbáljuk elérni a profnőt, mázlink van. Kitágítják Lili pupilláját, majd megyünk a VEP-laborba. Megismétlik a VEP-vizsgálatot (fényingerre jön-e az agyból válaszreakció, azt méri), amit ősszel is csináltak, majd elkészítik az ERG-t. Ezekhez mindenféle elektródát kell az arcra, ill. buksira ragasztani, majd el kell érni, hogy Lilkó viszonylag nyugodt maradjon, míg a sötétben belevillognak a szemeibe. Nem fáj semmi, csak a piszkálás és nem nagyon megy a nyugton levés... Ugyanaz csinálja, aki a múltkor, kedves nő, próbálja Lilit szórakoztatni. Közben egy gyermekszemész tanonc is jelen van, próbál segíteni, nézegeti, mit hogy kell csinálni. Nem egyszerű a kisbabákkal, de megéri a macera, mert így meg lehet úszni néhány szúrást és altatást. Aztán kis idő múlva a profnő fogad bennünket, nézegeti az eredményeket. Majd hirtelen kibukik belőle: és azt mondják, nem lát még tárgyakat? Merthogy a VEP-je olyan jó lett, hogy állítólag ezzel láthatna is...Az ERG-n meg van válasz! Szóval kizártuk a Lebert, hurrá!!! Majd belenéz a szembe. Ugyanazt látja, mint korábban: pici a látóidegfő, a hypoplasia már tuti. De a legtutibb, hogy látni fog, csak várjunk még! Szerinte még mindig lehet a késői látásfejlődés, tavasszal menjünk vissza kontrollra. Felhívja nekünk a neurológust, hogy átbeszéljék. Abban maradunk, hogy tavasszal majd kiderül, hogy mit csinálunk a levett vérrel, addig a DNS-t kinyerik belőle és tárolják. Majd megígérjük, hogy átvisszük a papírokat, görbéket a dokinak a klinikára délután. Egészen jó kedvünk lesz.
14:30
Visszamegyünk a kocsihoz, hogy vegyünk bele adalékot, amitől felengedhet a kristályos gázolaj. Közben Feri felhívja az autószerelőt, hogy mit csináljunk, ha nem megy. Ő a világ legtermészetesebb módján közli, hogy kb. 1.5 liter forró vizet folyassunk az érintett alkatrészekre, és ki fog engedni, elindulunk. Feri kicsit ingerült, de én is, apu is, mert éhesek vagyunk nagyon. Lili sem evett rendesen. Abban maradtunk, hogy apuval elintézzük az orvosi papírok fuvarozását a klinikára és addig Feri megpróbálja az autókérdést megoldani. Épp a belvárosban jártunk, amikor hirtelen villogni kezdett apu kocsijában az olajszint jelző lámpa. Hurrá, kifogyott az olaj! Szerencsére van apunál, megállunk, utántölt. Közben Feri telefonál, hogy minden rendben, elindult az autó! Beér minket, és hamarosan ott vagyunk a klinikán. Doki már elment. Nem baj, irány a kaja.
15:50
El sem hiszem, de eszünk. Gyorsmenza. Nem finom, és hideg a hely, de legalább mindenki jobban lesz utána.
16:30
Indulás apuhoz, még be kell szkennelni a leleteket, hogy el tudjam őket küldeni a Moorfields kórházba, Londonba. Még fénymásolni is tudunk, és Lilkót is megetetjük. No és egy picit pihentünk, jól esett.
18:20
Elindulunk Kaposvárra. Sötét van, pedig amikor jöttünk, abban reménykedtem, visszafelé majd tudok nézelődni. Állatokat így is látunk: kutyákat, nyuszit, rókákat, őzikét és szarvasokat. Három nagy agancsos bikát is. Az út mentén mentek, nem nagyon ijedtek meg tőlünk. Lelassítottunk, hogy megcsodáljuk őket. Feri szerint nem is voltak olyan nagyok. Szerintem meg de. Jókat beszélgettünk.
22:07
Megérkeztünk haza. A lakás kihűlt, 15 fok volt. Nem vettük le a kabátot, és Lilit még egy takaró alá is benyomtam. A kisasszony nagyon élvezte, veszettül mosolygott és beszélt és tök jól elvolt. Feri rohamtempóban fát vágott és fűtött, én Lilkót etettem, vele játszottam és minimálisat pakoltam.
24:00
Valamennyit melegedett a lakás, majd vastagon felöltöztünk, Lilit magunk közé tettük és lefeküdtünk aludni. Ő egy darabig még úgy érezte, hogy szórakoztatnia kell bennünket, de viszonylag gyorsan elhallgatott és hajnali ötig jót és mélyet aludtunk.
És a nap mérlege:
- megerősítettek abban, hogy nincs Leber-féle vaksága Lilinek
- nagyon jó a VEP-eredmény, akár láthatna vele tárgyakat is Lilkó
- nemcsak hogy jó az eredmény, de a tendencia egyértelmű fejlődést mutat. Ferivel megbeszéltük, hogy ez a fényezésnek köszönhető és folytatjuk. A profnő óvatosságra int a fényezéssel kapcsolatban.
- biztos, hogy hypoplasiája van Lilinek. Ennek komolysága (látótérkiesés mértéke) még a jövő zenéje
- a késői látásfejlődés még mindig benne van a pakliban, a profnő látott már ilyet és hisz benne
- nincs Lilinek középvonali fejlődési rendellenessége, agysérülése
- a corpus callosum vékonyságának nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani, sokan élnek ilyennel
- nem kell MR-t ismételni, mert nem változik az agy már (kiv. néhány érési folyamatot)
- a vérünk le van véve, bármikor mehet genetikai vizsgálatra és rendelkezésünkre bocsátják, ha máshová vinnénk
- megint lett egy rakat dolog, aminek lehet utánaolvasni...
2010. január 24., vasárnap
Belémbújt a Stahl Judit
Ha úgy járunk, hogy a havazás és az Útinform kedvezőtlen hírei miatt mégis benne ragadunk a hó fogságában otthonunkban, mégsem megyünk Szegedre és kiderül közben, hogy mégsem péntek van, hogy jöjjön az ebédkiszállító fiú, hanem szombat és nincs ebédünk, illetve férjünk korán reggel elment vadászni, akkor arra az esetre nem baj, ha előbújik belőlünk a Stahl Judit. Szerencsére megtörtént az átalakulás, és még nagyobb a szerencse, hogy volt is mit főzni. Azt a maradékokból finomat műsorszámot adtam elő. Leírom ide szépen, hátha másnál is fennállnak fenti körülmények és akkor jó szolgálatot tehet esetleg, ha van konyha, alapanyag és elszántság (=korgó gyomor). Merthogy főzni meg mindenki tud, aki olvasni tud - én azt vallom. Idősebb nénikék körében ez a mondás nem arat osztatlan sikert, de pimaszul tartom magam hozzá. Ha az étek mégsem sikerül jól, akkor rosszul van leírva a recept. Ennyi. Én most pongyolamód leírom, hogy mit dobtam össze, de aki látott már konyhát és tud teát, ill. piritós kenyeret főzni-sütni, annak ez nem okozhat nehézséget.
A neve legyen az, hogy Sült csirkecombok vegyes sült zöldségekkel
Csinálni meg így: kell hogy legyen a mélyhűtőben Tesco akciós csirkecomb. Mondjuk 1 kg. Az nálunk kb. 3 főre elég, 4-nek tuti kevés. Főleg, ha meglett férfiakról vagy rólam van szó. Esetleg lehet szórakozni azzal, hogy a mikró kiolvasztójában kiolvasztjuk, de nincs rá sok szükség. Előveszünk egy sütőzacsit, beletesszük a szexi combokat és ízlés szerint (de utálom, amikor ilyet írnak) megfűszerezzük őket. Az egyszerűbb verzió, ha van otthon olyan sütőzacsi, amihez még a fűszerkeveréket is összeállították. Ha ilyenünk van, még mázlistábbnak érezhetjük magunkat. Aztán gyorsan összerázzuk a fűszerrel a csirkecombikat a zacsiban, jól lezárjuk, belefektetjük egy tepsibe, megszúrkáljuk pár helyen a zacsit, majd 200 fokon 50 percig elfeledkezünk róla. Aztán meg még annyi a teendő, hogy 50 perc után (esetleg picikét korábban) felvágjuk a zacsit, szétterítjük az omlós húsú combocskákat a tepsiben és átkapcsolunk ventillátoros grill-fokozatba. Ha nincs ilyen funkciója a sütőnknek, akkor nem tudom mit csinálunk, de alkalomadtán beszerezhetünk egy ilyent, mert jó. Kicsit keményre, ropogósra barnul így a husika és utána kész is.
Előtte-közben pedig a zöldségekkel bajlódunk. Találjunk krumplit (3 nagy db-ot), cukkinit (egyet), répát (3 nagy db-ot), céklát (1 db-ot), almát (1 se íze se bűze típusút), hagymát (vöröset és fokot) a hűtőben, spájzban - ki hol tartja. A cékla a legfőzésigényesebb, így először őt pucoljuk meg, egy falatra bekaphatós nagyságúra vágjuk és mehet is a vízbe főni. Én a répát még hozzákarikáztam, és az egészet addig főztem, míg a répa majdnem meg nem puhult (cékla így kicsit keményebb maradt). Nem kell hozzá semmi fűszerezés. Egy másik edényben a 3 feldarabolt krumpli fő, ezt jól megsóztam. Amikor közel tökéletesen puhák, de azért nem annyira, hogy evéskészek legyenek, leveszem őket a tűzről. Kell egy közepes nagyságú, magasfalú tepsi, amit vékonyan ki lehet olajozni. Aztán jól lecsepegtetve a céklát, répát, krumplit, bele lehet teríteni a tepsibe. Nem sajnálva mehet rá a vegeta. Erre rá lehet kockázni a cukkinit, a hagymákat szépen rászelni, az almát is vékonyan, majd kell hogy legyen a hűtőnkben egy kisebb doboz főzőtejszín, amit rányomunk. Erre a rétegre is mehet a vegeta nem sajnálva azt. Aztán gyengéden össze lehet vegyíteni a rétegeket, durva sajtreszelővel pedig lehet sajtot reszelni az egészre és mehet be a sütőbe a cucc, kb. 20 percre, 200 fokra. Elég jó íze lesz! Paradicsomot ne tegyünk bele, ha kísérletezni támad kedvünk, mert nagyon leveses lenne tőle, és a répa, ill. a cékla miatt a mediterrán fűszerezés (pl. oregáno) sem javasolt. Higgyétek el, hogy a vegeta untig jó. Ha zöldségekkel fokoznátok az ízorgiát, akkor gyökér és zeller illik még bele. Ha pedig jó trutyisan szeretitek, akkor mehet rá még egy tejszín.
Ha ez is kész, lehet enni és örömködni az ízek felett.
Én még rittyentettem hozzá egy meggylevest (Tesco akciós kompótból. Itt csak arra kell vigyázni, hogy a kompót eleve cukros, így nem kell cukrozni a levest, ha felhasználjuk a kompót levét is. Én erre nem vigyáztam, így össze is ragadt a szám tőle...)
Ha elfogyasztottuk a kajánkat, megállapíthatjuk, hogy csuda ügyesek vagyunk. Akinek nem sikerült, az magára vessen és hívhatja a kedvenc pizzériáját egy rapid kiszállításért.
Aztán ha hazajön a férjünk a vadászatról, ahol nem várta meg az ebédet, ellenben hideg kajából bekajált, de megkínvánja a mi étkünket, kínáljuk csak meg. Majd kitalálja, hogy csak a hús kell neki. Dícsérni fogja. Önelégült mosollyal mondhatjuk, hogy tisztában vagyunk vele, hogy tökéletes. Aztán erősködjünk, hogy kóstolja meg a köretet is. Ha elég beszűkült a táplálkozása, mint az én férjemnek (örök favorit a rántott hús és sajt és minden más gyanús), akkor villával egyesével fogja felszúrkálni a zöldségeket. Ezt ne engedjük! Pont az a lényeg, hogy kavarogjon az a sok íz a szánkban! Amikor rászólunk, olyan arcot fog vágni, mint amikor a kisfiú nem érti, hogy az afrikai éhezőknek miért lesz jobb, ha ő megeszi az undorító spenótot. Majd megjegyzi, hogy nem néz ki túl bíztatóan a cucc. Ezt engedjük el a fülünk mellett és ragaszkodjunk a korábbiakhoz. Már nem fogja megdícsérni a finomságot, de ha ütemesen fogyasztja a köretet is, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ízlik neki.
Egészségünkre!
A neve legyen az, hogy Sült csirkecombok vegyes sült zöldségekkel
Csinálni meg így: kell hogy legyen a mélyhűtőben Tesco akciós csirkecomb. Mondjuk 1 kg. Az nálunk kb. 3 főre elég, 4-nek tuti kevés. Főleg, ha meglett férfiakról vagy rólam van szó. Esetleg lehet szórakozni azzal, hogy a mikró kiolvasztójában kiolvasztjuk, de nincs rá sok szükség. Előveszünk egy sütőzacsit, beletesszük a szexi combokat és ízlés szerint (de utálom, amikor ilyet írnak) megfűszerezzük őket. Az egyszerűbb verzió, ha van otthon olyan sütőzacsi, amihez még a fűszerkeveréket is összeállították. Ha ilyenünk van, még mázlistábbnak érezhetjük magunkat. Aztán gyorsan összerázzuk a fűszerrel a csirkecombikat a zacsiban, jól lezárjuk, belefektetjük egy tepsibe, megszúrkáljuk pár helyen a zacsit, majd 200 fokon 50 percig elfeledkezünk róla. Aztán meg még annyi a teendő, hogy 50 perc után (esetleg picikét korábban) felvágjuk a zacsit, szétterítjük az omlós húsú combocskákat a tepsiben és átkapcsolunk ventillátoros grill-fokozatba. Ha nincs ilyen funkciója a sütőnknek, akkor nem tudom mit csinálunk, de alkalomadtán beszerezhetünk egy ilyent, mert jó. Kicsit keményre, ropogósra barnul így a husika és utána kész is.
Előtte-közben pedig a zöldségekkel bajlódunk. Találjunk krumplit (3 nagy db-ot), cukkinit (egyet), répát (3 nagy db-ot), céklát (1 db-ot), almát (1 se íze se bűze típusút), hagymát (vöröset és fokot) a hűtőben, spájzban - ki hol tartja. A cékla a legfőzésigényesebb, így először őt pucoljuk meg, egy falatra bekaphatós nagyságúra vágjuk és mehet is a vízbe főni. Én a répát még hozzákarikáztam, és az egészet addig főztem, míg a répa majdnem meg nem puhult (cékla így kicsit keményebb maradt). Nem kell hozzá semmi fűszerezés. Egy másik edényben a 3 feldarabolt krumpli fő, ezt jól megsóztam. Amikor közel tökéletesen puhák, de azért nem annyira, hogy evéskészek legyenek, leveszem őket a tűzről. Kell egy közepes nagyságú, magasfalú tepsi, amit vékonyan ki lehet olajozni. Aztán jól lecsepegtetve a céklát, répát, krumplit, bele lehet teríteni a tepsibe. Nem sajnálva mehet rá a vegeta. Erre rá lehet kockázni a cukkinit, a hagymákat szépen rászelni, az almát is vékonyan, majd kell hogy legyen a hűtőnkben egy kisebb doboz főzőtejszín, amit rányomunk. Erre a rétegre is mehet a vegeta nem sajnálva azt. Aztán gyengéden össze lehet vegyíteni a rétegeket, durva sajtreszelővel pedig lehet sajtot reszelni az egészre és mehet be a sütőbe a cucc, kb. 20 percre, 200 fokra. Elég jó íze lesz! Paradicsomot ne tegyünk bele, ha kísérletezni támad kedvünk, mert nagyon leveses lenne tőle, és a répa, ill. a cékla miatt a mediterrán fűszerezés (pl. oregáno) sem javasolt. Higgyétek el, hogy a vegeta untig jó. Ha zöldségekkel fokoznátok az ízorgiát, akkor gyökér és zeller illik még bele. Ha pedig jó trutyisan szeretitek, akkor mehet rá még egy tejszín.
Ha ez is kész, lehet enni és örömködni az ízek felett.
Én még rittyentettem hozzá egy meggylevest (Tesco akciós kompótból. Itt csak arra kell vigyázni, hogy a kompót eleve cukros, így nem kell cukrozni a levest, ha felhasználjuk a kompót levét is. Én erre nem vigyáztam, így össze is ragadt a szám tőle...)
Ha elfogyasztottuk a kajánkat, megállapíthatjuk, hogy csuda ügyesek vagyunk. Akinek nem sikerült, az magára vessen és hívhatja a kedvenc pizzériáját egy rapid kiszállításért.
Aztán ha hazajön a férjünk a vadászatról, ahol nem várta meg az ebédet, ellenben hideg kajából bekajált, de megkínvánja a mi étkünket, kínáljuk csak meg. Majd kitalálja, hogy csak a hús kell neki. Dícsérni fogja. Önelégült mosollyal mondhatjuk, hogy tisztában vagyunk vele, hogy tökéletes. Aztán erősködjünk, hogy kóstolja meg a köretet is. Ha elég beszűkült a táplálkozása, mint az én férjemnek (örök favorit a rántott hús és sajt és minden más gyanús), akkor villával egyesével fogja felszúrkálni a zöldségeket. Ezt ne engedjük! Pont az a lényeg, hogy kavarogjon az a sok íz a szánkban! Amikor rászólunk, olyan arcot fog vágni, mint amikor a kisfiú nem érti, hogy az afrikai éhezőknek miért lesz jobb, ha ő megeszi az undorító spenótot. Majd megjegyzi, hogy nem néz ki túl bíztatóan a cucc. Ezt engedjük el a fülünk mellett és ragaszkodjunk a korábbiakhoz. Már nem fogja megdícsérni a finomságot, de ha ütemesen fogyasztja a köretet is, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ízlik neki.
Egészségünkre!
2010. január 23., szombat
Csúszda 2
Megtudtam, hogy a csúszda hivatalos neve lejtő :) A lejtővel mindig csak az a gondom, hogy az relatív, attól függ, honnan nézem. Mint az érdi emelkedő. Mindenki így hivatkozik rá. Pedig a másik irányból az bizony lejtő. De ha azt mondanám, hogy érdi lejtő, tuti furán néznének rám.
Szóval Erika, a gyógytornászunk mondta, hogy a Katona módszernek is része a lejtőn való kúszatás, mászatás, ha nem akar máshogy elindulni a gyerek. (Vajon ki lopta a módszert kitől?) Judit pedig azt írta, hogy milyen brutál meredekségeket ajánl Katona bácsi. (Feri pedig elmagyarázta nekem, hogy mi a különbség a fokban és a százalékban megadott meredekségek között. Csodálkozom, hogy ilyen idősen ezt még nem tudtam. Mindig éreztem, hogy nem feleltethető meg egymásnak a kettő, de nem foglalkoztatott különösebben, hogy kiderítsem a dolgot.) Doman bácsi azt írta, hogy úgy kell beállítani a szöget, hogy ha rátesszük a gyereket az alkalmatosságra, akkor ott maradjon, ellenben ha megmozdítja a karját, akkor az adjon egyfajta lendületet neki és meginduljon tőle. Ezt nekünk annyira nem sikerült belőni. Most a legenyhébb meredekséggel manipulálunk. Ennek nagy előnye, hogy Lilkó 3-5 percig is sírás nélkül elvan rajta, még mosoly is van az arcocskáján. Hátránya, hogy bár kalimpál össze-vissza, de nem mozdul meg a drágám. Tegnap este nagyon bíztatóan hívogattam, amire még intenzívebben kezdett kalimpálni, majd dühből belefúrta a fejecskéjét az elé kitett párnázott könyvecskébe, és túrta, túrta, túrta magát előre. És csodák csodájára ez pár centis haladást eredményezett. Nem hivatalos, definíció szerinti kúszást, de egyfajta haladást. Nagyon megpuszilgattam, és mintha érezte volna, hogy valami nagy dolgot művelt, mert a büszkeség benne volt az arckifejezésében.
Most pár napra felfüggesztjük a csúszdázást, mert ha minden igaz, kiszabadulunk a hó fogságából. Már két napja el akartam indulni Szegedre, de jó időben is hosszú az út, havas és jeges pályának pedig nem akartam nekimenni Lilkóval. Hétfőn vár bennünket az új neurológus bácsi Szegeden!
2010. január 20., szerda
Csúszda
A csúszda majdnem készen van. Tegnap rákerült a puha linoleum borítás és Ibi átjött segíteni Ferinek felcipelni a nappaliba. Bazi nehéz lett. Még az oldalsó pereme fog kapni fekete csíkokat, vizuális inger gyanánt.
Este ráhelyeztük Lilikét. Valószínűleg túl nagy volt a szög, mert erősen csúszott lefelé, amitől irtózatosan megijedt a drágám, le kellett kapjam róla, nehogy belelovallja magát nagyon a sírásba. Lehet, hogy a borítás nem túl szerencsés, mert a ruhácskája csúszika rajta, nem tudom.
Aztán Feri átállította a szöget, enyhébbre, de még ezt is büntetésként élte meg a leányzó, bár már nem csúszott olyan nagyon. És a csúszás most a rossz technikája miatt van, nem a ruha miatt, ugyanis a kisasszony folyamatosan felkapdossa térdtől lefelé a lábát, azaz nem fejt ki erőt vele, csak rugkapál.
Reggel, jókedvűen megint rátettem, de nem volt vidámság... Ha estefelé hazajön Feri, megkérem, hogy tegyük még enyhébbre a meredekséget, talán az lesz az igazi.
De nagyon hosszú ám ez a 3.6 méter! Viszont örök darab. Ha majd egyszer valaha birtokba vesszük házikónk felső emeletét is, a gyerekek kapnak egy óriási nagy játszóteret és ott szerintem irtó jó kis mászóka lesz belőle. De addig még fontos funkciója van: meg kell tanítania Lilkót kúszni és mászni!
Íme a csúszda az éneklő kutyussal. Majd lesz Lilkós kép is, ha mosoly is lesz hozzá :)
Lili beszél
Ezt is a jegyzőkönyv kedvéért. Lilike holnap lesz 8 hónapos nagylány és elkezdte nemcsak a gagyogást, de az értelmes szavakat is használni.
A favoritok: egy, itt, cica, cici (c helyett sz hangot ad ki és szélesszájú kisbékás hozzá)
Futottak még: így, hét, víz
Amiket nem biztos, hogy jól értünk: öt, tíz, igen.
A favoritokat abszolút jól használja. Vagyis inkább az 'egy' kivételével, mert abba egyszerűen szerelmes. Nagyon sűrűn halljuk tőle. De a cica egyértelműen a kis nyávogós plüsscicájának szól és a cicit is szereti és jókor mondja. Az 'itt' pedig rém vicces. Amikor megkérdezzük tőle, hogy hol van ez vagy amaz a dolog (játék, fényforrás), okosan, bólogatva rávágja, hogy 'itt'. Persze hozzányúlni becses kacsójával ő nem fog, mert úrihölgy, de arra méltat azért, hogy közölje, itt a cucc, nyugi.
A számolós mondókájánál pedig pont jó helyen mondja a 'hetet' és többször jó kontextusban mondta az 'igen'-t, bár ez kissé még kérdéses számomra.
Jó lenne, ha hamar elkezdene beszélni, a dokiknak is sokat segítene vele. Elmondaná, hogy látja-e a fényt, tárgyakat, stb...
A favoritok: egy, itt, cica, cici (c helyett sz hangot ad ki és szélesszájú kisbékás hozzá)
Futottak még: így, hét, víz
Amiket nem biztos, hogy jól értünk: öt, tíz, igen.
A favoritokat abszolút jól használja. Vagyis inkább az 'egy' kivételével, mert abba egyszerűen szerelmes. Nagyon sűrűn halljuk tőle. De a cica egyértelműen a kis nyávogós plüsscicájának szól és a cicit is szereti és jókor mondja. Az 'itt' pedig rém vicces. Amikor megkérdezzük tőle, hogy hol van ez vagy amaz a dolog (játék, fényforrás), okosan, bólogatva rávágja, hogy 'itt'. Persze hozzányúlni becses kacsójával ő nem fog, mert úrihölgy, de arra méltat azért, hogy közölje, itt a cucc, nyugi.
A számolós mondókájánál pedig pont jó helyen mondja a 'hetet' és többször jó kontextusban mondta az 'igen'-t, bár ez kissé még kérdéses számomra.
Jó lenne, ha hamar elkezdene beszélni, a dokiknak is sokat segítene vele. Elmondaná, hogy látja-e a fényt, tárgyakat, stb...
A jegyzőkönyv kedvéért
A múlt héttel lezárult egy korszak. Lilikét nem szoptatom többé. Ennek is megvan persze az oka, de az egyelőre maradjon titok. Nem tudom, hogy ő hogy van vele, de nekem hiányzik. Szerintem neki is, mert azóta eléggé intenzíven szopizza az ujjacskáját. A Lili-féle technikával: bal hüvelykujj szájban, közben jobb kéz a jobb fület huzigáljam, jobb esetben csak símogatja.
Emlékszem, egyszer hallottam egy beszélgetést egy nővel, aki azon kesergett, hogy mennyire nagyon hiányzik neki a szoptatás. Akkor Lilike még gondolat sem volt, és úgy emlékszem, hogy nagyon nem értettem meg, csodálkoztam rajta. Hogy vajon miért hiányzik bárkinek is a háromóránkénti macera? Aztán tessék, itt vagyunk, vége, és nosztalgikus érzések fognak el, ha rágondolok. Mert olyan jó érzés volt magamból táplálni a kis angyalkámat, miközben ő teljesen belémtúrta a fejecskéjét és mohón nyelt. És persze közben össze-vissza simogattam és szeretgettem. De ahogy bekuckózta magát, az szenzációs volt. Ez a kép egy ilyen pillanatot örökít meg (Kaposi Mór kórház, hasnyálmirigy-gyulladásom után).
Emlékszem, egyszer hallottam egy beszélgetést egy nővel, aki azon kesergett, hogy mennyire nagyon hiányzik neki a szoptatás. Akkor Lilike még gondolat sem volt, és úgy emlékszem, hogy nagyon nem értettem meg, csodálkoztam rajta. Hogy vajon miért hiányzik bárkinek is a háromóránkénti macera? Aztán tessék, itt vagyunk, vége, és nosztalgikus érzések fognak el, ha rágondolok. Mert olyan jó érzés volt magamból táplálni a kis angyalkámat, miközben ő teljesen belémtúrta a fejecskéjét és mohón nyelt. És persze közben össze-vissza simogattam és szeretgettem. De ahogy bekuckózta magát, az szenzációs volt. Ez a kép egy ilyen pillanatot örökít meg (Kaposi Mór kórház, hasnyálmirigy-gyulladásom után).
Ma, reggeli utáni boldogság
2010. január 19., kedd
Fél órák
A kisasszony ma igazi indivídum. Szokás szerint foglalkoztattam, de ma jött egy “volna” is a képhez, ő ugyanis ezt nem akarta. Amolyan nyafogós hangon reagált minden megközelítésemre. Vagy egy kis pihire vágyik, vagy duzzog valamiért, amiről nekem meg fogalmam sincsen. Hosszas próbálkozás után engedtem a lázadásnak. Megkapta a csörgős állványát kismillió csörgővel és szorgalmasan ütögeti és babrálja a lelógó dolgokat. Ez az állvány máskor a gyerekcsősz: amikor főzni, vasalni, mosni, WC-zni kell, vagy ha eszünk. “Főidőben” nincs állványozás, nehogy elunja a drágám. És most meg tessék! Örül neki, és élvezi a pihit és meg sem próbál velem kommunikálni. Kicsit rosszul esik, de hagyom. Kap egy kis babaszabadságot. Előbb-utóbb úgyis hívni fog, ha másért nem, hát a kajáért.
Kezd körvonalazódni a kiscsaj programja. Felbontottam a napot fél órás egységekre, és megterveztem egy próbanapot, feladatok nélkül. Hogy tudjam, mennyi idő marad ideálisan dolgozni, ha leszámítjuk az evést, alvást, sétát. Kb. 14 db félóra. Optimistán. Ezzel már lehet mit kezdeni. Ha minden fél órában sikerülne 3 fényezést csinálni, akkor az már napi 42 db, ami nekem egyelőre hihetetlenül sok. Még van egypár látásos feladat, majdnem mindet lehet pelenkázáshoz is kötni, ahogy az okos Doman könyv ajánlja, mert azokból nem kell olyan nagy ismétlés-szám, azaz bőven elég lesz, hogy ha megcsináljuk őket pelenkázások után. A maradék időben meg lehet mozgásfejlődni és erőltetjük a hasonlétet.
Tegnap az eszközök összekészítéséhez megvettük a fél Obit és Praktikert. Eszünkbe sem jutott valahogy hogy a legkomolyabb eszközt, egy csúszdaszerűséget ne Feri állítson össze. Csak este, amikor fizettünk a két helyen. Lehet, hogy a 40 ezres határ fölé is megyünk, annyi mindent kellett vennünk! Ha Anettékat (akik nálunk a bútorokat készítették) kérjük meg a feladatra, akkor igaz, hogy bútorlapból, de tuti olcsóbban kihozzák az egészet! Hamarabb kellett volna gondolkozni! Mindenesetre Feri tegnap este neki is állt a dolognak és amikor éjfélkor az ágyikónkból egy sms-sel hívtam fel a garázsból aludni, egy MMS-sel válaszolt, amin a csúszda volt látható közel kész állapotban. Ami hiányzik róla, az azért nem került rá, mert nem vettük még meg. Nagyon ügyes férjem van, nem? : ) Egyébként az eszközön Lilike nem csúszkálni fog, hanem kúszni és mászni. Egy picit ezért ki is szeretném párnázni neki a lapot, ma azt is megtudtam, hogy honnan tudok ehhez szivacsot szerezni. Nagyon kafa lesz az egész, ha elkészül. Remélem, Lilike nem fogja nagyon utálni : )
Ma voltunk látásfejlesztésen is. Nem történt semmi említésre méltó, csak utána. Ugyanis benéztem a mozgásfejlesztős konduktor néninkhez, akihez idén még nem sikerült eljutnunk. Mondtam neki, hogy szeretném, ha Lilike kikerülne a csoportból, mert nem látom értelmét annak, hogy különböző fejlettségi szintű gyerekekkel legyen együtt, mert így kevés olyan feladat jut rá, ami rá van szabva. Lilike sajnos még nem kúszik, a csoportban pedig már vannak babák, akik a játékmozdonyt turbómászásban kergetik. Akkor már nekem hasznosabb az otthon töltött idő. Elismerte, hogy igen, különböző a fejlettségi szint, de betámadott, hogy ha nem járunk órára, úgy nem is fog fejlődni Lili. No, erre nem mondtam, hogy van dévényes tornánk, BHRG-s tornánk és még otthon is mozgatjuk, mert tudja ő azt nagyon jól. Meg hogy a többi anyukától is mennyi mindent meg lehet tanulni. Hm, nem szeretek ismeretlenül senkit sem lenézni, de nem hiszem hogy ők lennének azok, akiktől én bármit is tanulnék…vannak, akiktől tudom, hogy sokat tanulhatok és tanultam is, de szerintem ők nem azok, ennyi. Megérzés vagy mi. A vége az lett a diskurzusnak, hogy megkaptuk a régi időpontunkat.
És hát igen, ha heti három nap kimozdulunk tornákra és a látásfejlsztésre, akkor annyival is csökken a 14 db félóra. Mondjuk lecsökken 10-re. (És folytatva, azokon a napokon, amikor a BHRG-t csináljuk, akkor meg ugye még egy fél óra elmegy…) Még sosem volt ilyen kritikus az életben az időgazdálkodás!
Amúgyan pediglen jól vagyunk. Feri a hétvégén vadászott és autót bütykölt egy haverjával, így én megkértem anyuékat, hogy jöjjenek el hozzánk, töltsük együtt a hétvégét. Nem sokat gondolkoztak rajta, jöttek! Apu csinált jó sok képet, majd ha küldi, szemezgetek belőlük ide a blogra is. Addig is néhány ízelítő:
Nagymamival csudajó
Megmutatom a csikis úszógumikat
Apu hősiesen és tudományosan etet
Hajmosás után a nap végén
Kezd körvonalazódni a kiscsaj programja. Felbontottam a napot fél órás egységekre, és megterveztem egy próbanapot, feladatok nélkül. Hogy tudjam, mennyi idő marad ideálisan dolgozni, ha leszámítjuk az evést, alvást, sétát. Kb. 14 db félóra. Optimistán. Ezzel már lehet mit kezdeni. Ha minden fél órában sikerülne 3 fényezést csinálni, akkor az már napi 42 db, ami nekem egyelőre hihetetlenül sok. Még van egypár látásos feladat, majdnem mindet lehet pelenkázáshoz is kötni, ahogy az okos Doman könyv ajánlja, mert azokból nem kell olyan nagy ismétlés-szám, azaz bőven elég lesz, hogy ha megcsináljuk őket pelenkázások után. A maradék időben meg lehet mozgásfejlődni és erőltetjük a hasonlétet.
Tegnap az eszközök összekészítéséhez megvettük a fél Obit és Praktikert. Eszünkbe sem jutott valahogy hogy a legkomolyabb eszközt, egy csúszdaszerűséget ne Feri állítson össze. Csak este, amikor fizettünk a két helyen. Lehet, hogy a 40 ezres határ fölé is megyünk, annyi mindent kellett vennünk! Ha Anettékat (akik nálunk a bútorokat készítették) kérjük meg a feladatra, akkor igaz, hogy bútorlapból, de tuti olcsóbban kihozzák az egészet! Hamarabb kellett volna gondolkozni! Mindenesetre Feri tegnap este neki is állt a dolognak és amikor éjfélkor az ágyikónkból egy sms-sel hívtam fel a garázsból aludni, egy MMS-sel válaszolt, amin a csúszda volt látható közel kész állapotban. Ami hiányzik róla, az azért nem került rá, mert nem vettük még meg. Nagyon ügyes férjem van, nem? : ) Egyébként az eszközön Lilike nem csúszkálni fog, hanem kúszni és mászni. Egy picit ezért ki is szeretném párnázni neki a lapot, ma azt is megtudtam, hogy honnan tudok ehhez szivacsot szerezni. Nagyon kafa lesz az egész, ha elkészül. Remélem, Lilike nem fogja nagyon utálni : )
Ma voltunk látásfejlesztésen is. Nem történt semmi említésre méltó, csak utána. Ugyanis benéztem a mozgásfejlesztős konduktor néninkhez, akihez idén még nem sikerült eljutnunk. Mondtam neki, hogy szeretném, ha Lilike kikerülne a csoportból, mert nem látom értelmét annak, hogy különböző fejlettségi szintű gyerekekkel legyen együtt, mert így kevés olyan feladat jut rá, ami rá van szabva. Lilike sajnos még nem kúszik, a csoportban pedig már vannak babák, akik a játékmozdonyt turbómászásban kergetik. Akkor már nekem hasznosabb az otthon töltött idő. Elismerte, hogy igen, különböző a fejlettségi szint, de betámadott, hogy ha nem járunk órára, úgy nem is fog fejlődni Lili. No, erre nem mondtam, hogy van dévényes tornánk, BHRG-s tornánk és még otthon is mozgatjuk, mert tudja ő azt nagyon jól. Meg hogy a többi anyukától is mennyi mindent meg lehet tanulni. Hm, nem szeretek ismeretlenül senkit sem lenézni, de nem hiszem hogy ők lennének azok, akiktől én bármit is tanulnék…vannak, akiktől tudom, hogy sokat tanulhatok és tanultam is, de szerintem ők nem azok, ennyi. Megérzés vagy mi. A vége az lett a diskurzusnak, hogy megkaptuk a régi időpontunkat.
És hát igen, ha heti három nap kimozdulunk tornákra és a látásfejlsztésre, akkor annyival is csökken a 14 db félóra. Mondjuk lecsökken 10-re. (És folytatva, azokon a napokon, amikor a BHRG-t csináljuk, akkor meg ugye még egy fél óra elmegy…) Még sosem volt ilyen kritikus az életben az időgazdálkodás!
Amúgyan pediglen jól vagyunk. Feri a hétvégén vadászott és autót bütykölt egy haverjával, így én megkértem anyuékat, hogy jöjjenek el hozzánk, töltsük együtt a hétvégét. Nem sokat gondolkoztak rajta, jöttek! Apu csinált jó sok képet, majd ha küldi, szemezgetek belőlük ide a blogra is. Addig is néhány ízelítő:
Nagymamival csudajó
Megmutatom a csikis úszógumikat
Apu hősiesen és tudományosan etet
Hajmosás után a nap végén 2010. január 12., kedd
Ez+az
Lassan belerázódunk az új évbe, de napirendileg szétesettebbek vagyunk, mint előtte. Nekem ugyanis volt egy kis megbicsaklásom Lilivel kapcsolatban. A szemgyakorlatánál ugyanis vagy nem vettem észre semmilyen reakciót vagy pont fordítva működött az a szemecske, mint ahogy kellett volna. Ez elbizonytalanított: minek csináljam vele tovább a dolgot, semmi értelme. Feri is és anyuék és még jó páran majdhogynem felháborodva kértek, hogy igenis folytassam. Hosszú hónapok is kellhetnek, míg végre beindul valami. De ami a legjobban leállított engem, az az új iránydiagnózisunk volt, ez a hypoplasia dolog, a látóideg vékonyságából eredő látásvesztés. Ez ugyanis nem gyógyítható. És úgy éreztem, hogy akkor meg minek kergetek hiú reményeket...
Időközben megérkezett Judittól, a kis Barbara anyukájától a Doman intézet létrehozójának és névadójának az agysérült gyerekekről szóló könyve. Belevágtam magam. Eléggé magával ragadó és lelkesítő és teli van reménnyel. Már túl vagyok a felén, de már vannak újabb terveim. Mindenesetre elkezdtük a fényezést újból, megint kis adagokkal egyelőre, majd szép fokozatosan emelem. A másik könyvet, ami a gyakorlatiasabb, telis tele feladatokkal, az meg most nincs nálam, mert kölcsönadtuk. Bosszankodom is miatta, mert az agysérültes könyvvel (ami az elméletibb) többször párhuzamosan szeretném olvasgatni. És már nem csak a szemecskére vannak terveim, de a mozgásában is kissé megindítanám a leányzót a leírtak alapján. A programjainkat meg felülvizsgálom. Egyre inkább hajlok arra, hogy intenzívre vegyük a napot itthon ketteseben-hármasban, az órákra kimászkálás rengeteg hasznos időt elvesz. Úgy gondolom, csak a dévényes gyógytornászhoz, Erikához fogunk elmenni (nincs is tőlünk messze), Katit - aki a látásfejlesztéssel foglalkozik -meg megkérjük, hogy jöjjön házhoz. Ő úgyis utazótanár, heti kétszer autóval jár a megyébe szerteszét mindenféle látásproblémás gyereknek segíteni. Más nem lesz. Csoporttornát kilövöm, és a zenebölcsibe is majd csak később járunk el - sógornőm Kati úgyis azt mondta, hogy jobb akkor menni, amikor már tudnak a gyerkőcök járni, mert az óra során van több körbemászkálós feladat. Csak azt sajnálom, hogy hétvégére nem találtam babaúszást, mert szerettük volna, ha Lilike úszkál Ferivel. Sajnos az ő korosztályának péntek délelőtt van a foglalkozás, akkor meg apucink dolgozik ugye mint minden rendes ember...
Persze a BHRG-tornát is megtartjuk. Ezt eléggé megszerettük, még akkor is, amikor kitolódik a nap végére és valójában hullák vagyunk már. De olyan jó, hogy egy aktív fél órát jelent, amit hármasban töltünk el. Újabban Lilike megint nagyon jól viseli a gyakorlatokat, kuncog, nevet, sőt, valamit előre is csinálna. Ezt főleg a szőnyegbetekerős feladatnál vettük észre: mi még sehol sem járunk, éppen tekernénk kis teste köré a takarót, amikor a kisasszony széles vigyorral már elkezd tekeredni, úgy kell visszagörgetni :) Év elején jártunk BHRG kontrollon Júliánál. Én akkor voltam a mélyponton, és ehhez képest Júlia meg el volt ragadtatva Lilikétől. Azt mondta, hogy sokszor eltelik úgy hosszú-hosszú idő, akár fél év is, hogy a kontrollon ő nem lát a babáknál lényeges változást, de Lilike már az egy hónap alatt rengeteget fel tud mutatni, és ő nagyon elégedett vele. Mozgásilag is jól teljesített és a szemecskéjének az ideges rángása is majdhogynem elmúlt. Még van neki, főleg azoknál a feladatoknál, melyek jobbra-balra mozgást igényelnek, de jelentősen visszaszorult. A szemúszás is egyre csökken, bár még találkozunk azzal is.
Tegnap pedig az endokrinológián voltunk. A Tűzoltó utcai gyerekklinikán. Eléggé jó kis hely az. Az előtérben játszóház rengeteg cuccal, csúzdákkal, a regisztációnál pedig sok-sok pad, hogy le lehessen ülni és ott is játékok (a biztonságiaktól még társasjátékot is lehet kérni), és csocsóasztal. Az endokrinológus néni meg csupa szív, és figyelmes, és még hajlandó volt velem a netes konyhaismereteimről is tárgyalni a témában. Megtudtuk, hogy Lilike elég nagy baba, minden szempontból kilóg a növekedési diagramról, de azt is megtudtuk, hogy ezen nem kell aggódnunk (ahogy az itteni gyerekorvosunk mondja: "apja, anyja nagy, nem véletlen"). Azt is megtudtuk, hogy jelenleg 76 cm-nél járunk (ehhez itthoni gyerekorvosunk mért 9980 g-ot). És azt is, hogy míg a Margit kórházban szétbökdösték Lilikét a vérvételhez, addig itt egyetlen szúrásból levették a szükséges két fiolányi vért. Persze ez is keserves volt nagyon, és hosszú ideig tartott, mert cseppenként gyűlt a vér, de legalább nem szúrkálták halálra a drágámat. És azt nem tudom, hogy mondjuk Feri vagy Lili volt jobban rosszul, mert Feri tartotta az ölében a kiscsajt, de nagyon szenvedett. Még a pulóverét is le kellett közben venni, olyan szinten elkezdett izzadni a látványtól. Nem bírja a vért és azt sem, ha valaki szenved. Főleg ha azt a valakit imádja. Szerencsére azért túl lettünk rajta egy 10 perc alatt...
Szemileg is nyomoztam, és leltem hasznosat. Megtudtam, hogy egy bizonyos Moorfields (http://www.moorfields.nhs.uk/Home) nevű londoni kórház a szemészet terén az egyik legjobb, ha nem a legjobb hely az egész földkerekségen. És pár levelezés és beszélgetés során az is kiderült, hogy van ott ismerettségünk is! Most ő segít nekünk elindulni. Kiküldjük a leleteinket, ill. itthon még a javaslatára meglátogatunk egy specialistát a témában. Aztán lehet, hogy szedjük a sátorfánkat és megnézzük azt a kórházat közelebbről. Ők tuti megmondják, hogy mi a baj, kapunk végre diagnózist. Aztán meg majd el lehet gondolkodni újból a gyógymódon, az alternatív gyógymódokon, az amerikai Doman intézeten és a többi...
Időközben megérkezett Judittól, a kis Barbara anyukájától a Doman intézet létrehozójának és névadójának az agysérült gyerekekről szóló könyve. Belevágtam magam. Eléggé magával ragadó és lelkesítő és teli van reménnyel. Már túl vagyok a felén, de már vannak újabb terveim. Mindenesetre elkezdtük a fényezést újból, megint kis adagokkal egyelőre, majd szép fokozatosan emelem. A másik könyvet, ami a gyakorlatiasabb, telis tele feladatokkal, az meg most nincs nálam, mert kölcsönadtuk. Bosszankodom is miatta, mert az agysérültes könyvvel (ami az elméletibb) többször párhuzamosan szeretném olvasgatni. És már nem csak a szemecskére vannak terveim, de a mozgásában is kissé megindítanám a leányzót a leírtak alapján. A programjainkat meg felülvizsgálom. Egyre inkább hajlok arra, hogy intenzívre vegyük a napot itthon ketteseben-hármasban, az órákra kimászkálás rengeteg hasznos időt elvesz. Úgy gondolom, csak a dévényes gyógytornászhoz, Erikához fogunk elmenni (nincs is tőlünk messze), Katit - aki a látásfejlesztéssel foglalkozik -meg megkérjük, hogy jöjjön házhoz. Ő úgyis utazótanár, heti kétszer autóval jár a megyébe szerteszét mindenféle látásproblémás gyereknek segíteni. Más nem lesz. Csoporttornát kilövöm, és a zenebölcsibe is majd csak később járunk el - sógornőm Kati úgyis azt mondta, hogy jobb akkor menni, amikor már tudnak a gyerkőcök járni, mert az óra során van több körbemászkálós feladat. Csak azt sajnálom, hogy hétvégére nem találtam babaúszást, mert szerettük volna, ha Lilike úszkál Ferivel. Sajnos az ő korosztályának péntek délelőtt van a foglalkozás, akkor meg apucink dolgozik ugye mint minden rendes ember...
Persze a BHRG-tornát is megtartjuk. Ezt eléggé megszerettük, még akkor is, amikor kitolódik a nap végére és valójában hullák vagyunk már. De olyan jó, hogy egy aktív fél órát jelent, amit hármasban töltünk el. Újabban Lilike megint nagyon jól viseli a gyakorlatokat, kuncog, nevet, sőt, valamit előre is csinálna. Ezt főleg a szőnyegbetekerős feladatnál vettük észre: mi még sehol sem járunk, éppen tekernénk kis teste köré a takarót, amikor a kisasszony széles vigyorral már elkezd tekeredni, úgy kell visszagörgetni :) Év elején jártunk BHRG kontrollon Júliánál. Én akkor voltam a mélyponton, és ehhez képest Júlia meg el volt ragadtatva Lilikétől. Azt mondta, hogy sokszor eltelik úgy hosszú-hosszú idő, akár fél év is, hogy a kontrollon ő nem lát a babáknál lényeges változást, de Lilike már az egy hónap alatt rengeteget fel tud mutatni, és ő nagyon elégedett vele. Mozgásilag is jól teljesített és a szemecskéjének az ideges rángása is majdhogynem elmúlt. Még van neki, főleg azoknál a feladatoknál, melyek jobbra-balra mozgást igényelnek, de jelentősen visszaszorult. A szemúszás is egyre csökken, bár még találkozunk azzal is.
Tegnap pedig az endokrinológián voltunk. A Tűzoltó utcai gyerekklinikán. Eléggé jó kis hely az. Az előtérben játszóház rengeteg cuccal, csúzdákkal, a regisztációnál pedig sok-sok pad, hogy le lehessen ülni és ott is játékok (a biztonságiaktól még társasjátékot is lehet kérni), és csocsóasztal. Az endokrinológus néni meg csupa szív, és figyelmes, és még hajlandó volt velem a netes konyhaismereteimről is tárgyalni a témában. Megtudtuk, hogy Lilike elég nagy baba, minden szempontból kilóg a növekedési diagramról, de azt is megtudtuk, hogy ezen nem kell aggódnunk (ahogy az itteni gyerekorvosunk mondja: "apja, anyja nagy, nem véletlen"). Azt is megtudtuk, hogy jelenleg 76 cm-nél járunk (ehhez itthoni gyerekorvosunk mért 9980 g-ot). És azt is, hogy míg a Margit kórházban szétbökdösték Lilikét a vérvételhez, addig itt egyetlen szúrásból levették a szükséges két fiolányi vért. Persze ez is keserves volt nagyon, és hosszú ideig tartott, mert cseppenként gyűlt a vér, de legalább nem szúrkálták halálra a drágámat. És azt nem tudom, hogy mondjuk Feri vagy Lili volt jobban rosszul, mert Feri tartotta az ölében a kiscsajt, de nagyon szenvedett. Még a pulóverét is le kellett közben venni, olyan szinten elkezdett izzadni a látványtól. Nem bírja a vért és azt sem, ha valaki szenved. Főleg ha azt a valakit imádja. Szerencsére azért túl lettünk rajta egy 10 perc alatt...
Szemileg is nyomoztam, és leltem hasznosat. Megtudtam, hogy egy bizonyos Moorfields (http://www.moorfields.nhs.uk/Home) nevű londoni kórház a szemészet terén az egyik legjobb, ha nem a legjobb hely az egész földkerekségen. És pár levelezés és beszélgetés során az is kiderült, hogy van ott ismerettségünk is! Most ő segít nekünk elindulni. Kiküldjük a leleteinket, ill. itthon még a javaslatára meglátogatunk egy specialistát a témában. Aztán lehet, hogy szedjük a sátorfánkat és megnézzük azt a kórházat közelebbről. Ők tuti megmondják, hogy mi a baj, kapunk végre diagnózist. Aztán meg majd el lehet gondolkodni újból a gyógymódon, az alternatív gyógymódokon, az amerikai Doman intézeten és a többi...
2010. január 2., szombat
Ünnepek
Átfordultunk hát 2010-be. Évek óta az első szilveszterezés, amikor nem bírtam megvárni az éjfélt, hullaként ágybaestünk már 11-kor. Végülis 24-e óta programunk volt. Kezdtük Feri szüleinél Keszthelyen. Katiék, Feri tesójáék is ott voltak Pannikával, aki már nagyon várta mind Lilikét, mind pedig a Jézuskát. Annyira édes volt, hogy még elhiszi, hogy az ajándékokat a Jézuska hozza! Meg ahogy olvasott Lilikének! Azt hiszem 3-5 évesen lehetnek a legélvezetesebbek a gyerekek, annyi vicces dolgot összehordanak, és még kellőképpen babásak is hozzá! Lackó, Kati férje pedig remekül főzött, ő volt a konyhafőnök végig. Minden nagyon fini volt, de azért a tiramisu volt a legcsúcsszuperebb, még nem ettem ennél jobbat sosem.
Ami Keszthelyen érdekes volt, hogy estefelé már teljesen kihalt volt a város, csak egy elegánsabb kocsmaszerűség volt nyitva, sokan be is zsúfolódtak oda. Én nagyon kívántam valami karácsonyi rágcsát, de nem volt még egy gesztenyeárus sem...És a legeslegfurcsább: a templomba nem tudtunk bemenni megnézni a betlehemest, mert be volt zárva a templom ajtaja! Más mondta, hogy a lopások miatt lehet, de hát ott, Keszthelyen? Az egy nagy város - legalábbis a kis falvakhoz képest, ahol azért el tudom képzelni, hogy be kell zárni a templomot vagy kápolnát, no de ott, a belvárosban?!
Másnap estefelé hazajöttünk Kaposvárra, aludtunk egyet, majd mentünk Szegedre. Nagyon jó volt már végre Szegeden lenni. Anyu lakása majdhogynem elkészült, mesés karácsonyi díszeket kapott. Csak egy baj volt: amint megérkeztünk, kitört rajtam a torokfájás. Lilike már Keszthelyen elkezdte a köhögést, Szegeden pedig méginkább elmélyült a betegségünk.
Volt ám anyunál nagy felhajtás, volt olyan éjszaka, hogy kilencen aludtunk nála. Azt sem tudom, hogy kajával hogy bírta, de végig bőven volt mit enni, és a konyhában sem volt olyan nagyon sokat. Anyu azt mondta, hogy milyen érdekes, hogy gyermekkorából úgy emlékszik vissza, hogy mamám is állandóan a konyhában sürgött-forgott, mégsem az maradt meg benne, hogy ne látta volna az anyukáját szenteste. Hát valahogy én is így vagyok vele: anyu is mindig a konyhában készítette a finomságokat, mégsem a hiányára emlékszem, hanem a csillogó karácsonyra! Majd egyszer én is beállok a konyhába - asszem :)
Jött apu, mamáék, nagynénémék, unokatesómék, Rékus pedig már ott várt ránk két napja. Mamáék kétszer is bent voltak Szegeden, mégsem tudtam jól kibeszélni magam vele. És hát igen, eljött az az idő, hogy nem mi, hanem Lilike kapta a legtöbb ajándékot. Nagyapjától a legnagyobbat, egy hintát, aminek van állványa és könnyen összecsukható. Lilkónak tetszett a dolog, édes benne. Szegeden etető hiányában abban is etettem. No és a kaja, igen. Már elég sokmindent megeszik a lány. Ami gyümölcspép, az jöhet. Hús fúj. Lehet, hogy vega lesz? Amin viszont kiakadtam, hogy a folyadékot nem kéri. Odáig eljutottam, hogy kiskanállal bele tudok imádkozni 4-5 kanál teát, de tovább nem megy. Legeslegújabban pedig mandarinevő lett a kisasszony. Tegnap például 4 mandarin levét puszilta be. Kiskanálosan. Tápszert továbbra sem fogadja el, és a zöldségeket sem. Hát így állunk.
Időközben Feri visszajött Kaposvárra, hogy a fiúkkal terepautózzon egyet, ami sajnos meghiúsult, de a vadászat szerencsére összejött neki, lőtt is egy 30 kilós süldőt. De mi persze addig sem árvultunk el, mert anyu belebújt a nagymama szerepbe és jól elvolt Lilkóval, én meg nyertem egy kis szabadidőt, be tudtam menni apuval a városba sétálgatni, forrócsokizni, vásárolgatni.
Egy picike intermezzo akadt csak, 28-án fel kellett menjünk Pestre a genetikai vérvételre. Brrrr. Egy ajtó előtt várakoztunk a Margit kórházban, hogy szólítsanak, majd amikor végre kijött a nővér, olyan gyorsan történt minden, hogy gondolkozni sem maradt idő. Nyúlt Liliért, annyit mondott, hogy elviszi gyorsan a vérvételre, és már ott sem voltak. Még arra sem jutott idő, hogy megszólaljunk, hogy esetleg vele mennénk, mert már csukódott is orrunk előtt az ajtó. Aztán sokáig nem hozták vissza. Amikor végre visszakaptuk, teljesen vörös volt a feje a sírástól, és olyan fájdalmas sírással sírt, amilyet még nem is hallottunk tőle. A nővér annyit mondott, hogy nehéz vénát találni rajta. Na igen, este a fürdésnél elkezdtük számolgatni: kb 15 szúráshely volt rajta, amiből 4 igazán csúnyán nézett ki. Nagyon-nagyon sajnáltam. Nem véletlen tehát, hogy nem engedtek be bennüneket! És még kell majd mennünk hamarosan egy vérvételre. Remélem, ott majd ügyesebben csinálják! A vért ezután nekünk kellett leadnunk az Üllői úton, majd rohantunk vissza Szegedre. Ennyi. Szegény, szegény Lilike, sajnáltam.
Aztán 31-én jöttünk vissza Kaposvárra, Feri jött értünk Szegedre. Jó kis utunk volt, de elfáradtunk. Főleg Feri ugye, annyi vezetés után. Érdekes volt az időjárás: meleg volt, esett az eső és még villámlott is. Nagyon nem illett Szilveszterhez!
Itthon gyors kipakolás után rohantunk Ibiékhez koccintani, kora estig náluk voltunk. Lilike a szokásosnál is nyűgösebb volt: csak cicivel lehetett megvígasztalni. És ami vicces: Jucika ott még egyben volt, majd másnap délben jött az sms: megszületett Borókájuk :)
Hát ilyesmi volt az évvége mifelénk. Jó volt, zsúfolt volt, fárasztó, színes. Két dolog maradt ki nagyon: Lilike látásfejlesztése, amit nagyon elhanyagoltunk a sok utazgatásban, ill. a karácsonyfa. Mivel nem voltunk itthon, ezért nem volt olyanunk. Sőt, még a lakást sem díszítettük ki, csak egy szaloncukros tálat tettem ki és a virgácsot, amit Feri kapott szüleitől mikulásra. Azért ez hiányzott a kis lelkemnek. Lilike miatt meg van lelkiismeretfurdalás. Próbálom nyugtatgatni magam, hogy amúgy meg rengeteget foglalkoztunk vele, mert tényleg, csak hát a szemecskéjét meg elhanyagoltuk...
Az új évet meg vendéglátással kezdtük: Maca drágám végre meglátogatott bennünket a férjével. És ami ebben addicionálisan szuper volt: végre gyönyörűre takarítottuk a lakást. Feri porszívózott, felmosott, én meg pakoltam, simítottam a lakást. Egészen pofás lett! Estefelé meg közösen vasaltunk, két állvánnyal, két vasalóval, közben kabarét hallgatva. Esküszöm, hogy amíg el nem fáradtam, még élveztem is. Produktív napunk volt. Remélem, az évünk is ilyen lesz!
Sajnos még mindig betegen, orrszívó-porszívósan, de lázunk nincsen.
Fogadalmat nem tettünk, csak kívánságot. Lilikének. Látásosat.
Ami Keszthelyen érdekes volt, hogy estefelé már teljesen kihalt volt a város, csak egy elegánsabb kocsmaszerűség volt nyitva, sokan be is zsúfolódtak oda. Én nagyon kívántam valami karácsonyi rágcsát, de nem volt még egy gesztenyeárus sem...És a legeslegfurcsább: a templomba nem tudtunk bemenni megnézni a betlehemest, mert be volt zárva a templom ajtaja! Más mondta, hogy a lopások miatt lehet, de hát ott, Keszthelyen? Az egy nagy város - legalábbis a kis falvakhoz képest, ahol azért el tudom képzelni, hogy be kell zárni a templomot vagy kápolnát, no de ott, a belvárosban?!
Másnap estefelé hazajöttünk Kaposvárra, aludtunk egyet, majd mentünk Szegedre. Nagyon jó volt már végre Szegeden lenni. Anyu lakása majdhogynem elkészült, mesés karácsonyi díszeket kapott. Csak egy baj volt: amint megérkeztünk, kitört rajtam a torokfájás. Lilike már Keszthelyen elkezdte a köhögést, Szegeden pedig méginkább elmélyült a betegségünk.
Volt ám anyunál nagy felhajtás, volt olyan éjszaka, hogy kilencen aludtunk nála. Azt sem tudom, hogy kajával hogy bírta, de végig bőven volt mit enni, és a konyhában sem volt olyan nagyon sokat. Anyu azt mondta, hogy milyen érdekes, hogy gyermekkorából úgy emlékszik vissza, hogy mamám is állandóan a konyhában sürgött-forgott, mégsem az maradt meg benne, hogy ne látta volna az anyukáját szenteste. Hát valahogy én is így vagyok vele: anyu is mindig a konyhában készítette a finomságokat, mégsem a hiányára emlékszem, hanem a csillogó karácsonyra! Majd egyszer én is beállok a konyhába - asszem :)
Jött apu, mamáék, nagynénémék, unokatesómék, Rékus pedig már ott várt ránk két napja. Mamáék kétszer is bent voltak Szegeden, mégsem tudtam jól kibeszélni magam vele. És hát igen, eljött az az idő, hogy nem mi, hanem Lilike kapta a legtöbb ajándékot. Nagyapjától a legnagyobbat, egy hintát, aminek van állványa és könnyen összecsukható. Lilkónak tetszett a dolog, édes benne. Szegeden etető hiányában abban is etettem. No és a kaja, igen. Már elég sokmindent megeszik a lány. Ami gyümölcspép, az jöhet. Hús fúj. Lehet, hogy vega lesz? Amin viszont kiakadtam, hogy a folyadékot nem kéri. Odáig eljutottam, hogy kiskanállal bele tudok imádkozni 4-5 kanál teát, de tovább nem megy. Legeslegújabban pedig mandarinevő lett a kisasszony. Tegnap például 4 mandarin levét puszilta be. Kiskanálosan. Tápszert továbbra sem fogadja el, és a zöldségeket sem. Hát így állunk.
Időközben Feri visszajött Kaposvárra, hogy a fiúkkal terepautózzon egyet, ami sajnos meghiúsult, de a vadászat szerencsére összejött neki, lőtt is egy 30 kilós süldőt. De mi persze addig sem árvultunk el, mert anyu belebújt a nagymama szerepbe és jól elvolt Lilkóval, én meg nyertem egy kis szabadidőt, be tudtam menni apuval a városba sétálgatni, forrócsokizni, vásárolgatni.
Egy picike intermezzo akadt csak, 28-án fel kellett menjünk Pestre a genetikai vérvételre. Brrrr. Egy ajtó előtt várakoztunk a Margit kórházban, hogy szólítsanak, majd amikor végre kijött a nővér, olyan gyorsan történt minden, hogy gondolkozni sem maradt idő. Nyúlt Liliért, annyit mondott, hogy elviszi gyorsan a vérvételre, és már ott sem voltak. Még arra sem jutott idő, hogy megszólaljunk, hogy esetleg vele mennénk, mert már csukódott is orrunk előtt az ajtó. Aztán sokáig nem hozták vissza. Amikor végre visszakaptuk, teljesen vörös volt a feje a sírástól, és olyan fájdalmas sírással sírt, amilyet még nem is hallottunk tőle. A nővér annyit mondott, hogy nehéz vénát találni rajta. Na igen, este a fürdésnél elkezdtük számolgatni: kb 15 szúráshely volt rajta, amiből 4 igazán csúnyán nézett ki. Nagyon-nagyon sajnáltam. Nem véletlen tehát, hogy nem engedtek be bennüneket! És még kell majd mennünk hamarosan egy vérvételre. Remélem, ott majd ügyesebben csinálják! A vért ezután nekünk kellett leadnunk az Üllői úton, majd rohantunk vissza Szegedre. Ennyi. Szegény, szegény Lilike, sajnáltam.
Aztán 31-én jöttünk vissza Kaposvárra, Feri jött értünk Szegedre. Jó kis utunk volt, de elfáradtunk. Főleg Feri ugye, annyi vezetés után. Érdekes volt az időjárás: meleg volt, esett az eső és még villámlott is. Nagyon nem illett Szilveszterhez!
Itthon gyors kipakolás után rohantunk Ibiékhez koccintani, kora estig náluk voltunk. Lilike a szokásosnál is nyűgösebb volt: csak cicivel lehetett megvígasztalni. És ami vicces: Jucika ott még egyben volt, majd másnap délben jött az sms: megszületett Borókájuk :)
Hát ilyesmi volt az évvége mifelénk. Jó volt, zsúfolt volt, fárasztó, színes. Két dolog maradt ki nagyon: Lilike látásfejlesztése, amit nagyon elhanyagoltunk a sok utazgatásban, ill. a karácsonyfa. Mivel nem voltunk itthon, ezért nem volt olyanunk. Sőt, még a lakást sem díszítettük ki, csak egy szaloncukros tálat tettem ki és a virgácsot, amit Feri kapott szüleitől mikulásra. Azért ez hiányzott a kis lelkemnek. Lilike miatt meg van lelkiismeretfurdalás. Próbálom nyugtatgatni magam, hogy amúgy meg rengeteget foglalkoztunk vele, mert tényleg, csak hát a szemecskéjét meg elhanyagoltuk...
Az új évet meg vendéglátással kezdtük: Maca drágám végre meglátogatott bennünket a férjével. És ami ebben addicionálisan szuper volt: végre gyönyörűre takarítottuk a lakást. Feri porszívózott, felmosott, én meg pakoltam, simítottam a lakást. Egészen pofás lett! Estefelé meg közösen vasaltunk, két állvánnyal, két vasalóval, közben kabarét hallgatva. Esküszöm, hogy amíg el nem fáradtam, még élveztem is. Produktív napunk volt. Remélem, az évünk is ilyen lesz!
Sajnos még mindig betegen, orrszívó-porszívósan, de lázunk nincsen.
Fogadalmat nem tettünk, csak kívánságot. Lilikének. Látásosat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)