Évforduló

Ma van az egy éves házassági évfordulónk!!!
Úgy volt, hogy ezen okból kifolyólag ma otthon találkozunk és valahogy jól megünnepeljük a dolgot. Feri bortúrán volt egyetemi haverjaival, én pedig Szegeden anyunál kiscsajjal. Feri délelőtt meg is érkezett haza, és lepihent, hogy kiheverje a borozás fáradalmait. Én ebéd után akartam indulni. De ez nem jött össze. Történt ugyanis, hogy mivel kissé apadni kezdett a tejecském, vettem Lilikének rizspépet, amit pont ma délelőtt kellett először kipróbálnunk, és bár ne tettük volna. Vagy túlette ugyanis belőle magát a leányzó, vagy nem bírja az anyagot, mindenesetre az indulás előtti pillanatban, amikor a kabátot adtam volna rá, hányt egy óriásit. Aztán még egyet, majd még egyet. Rengeteget hányt. Úgyhogy nem indultunk haza Kaposvárra, a szegedi tartózkodásunkat még egy nappal meghosszabbítottuk. Drága bogárkám így már öt órája alszik, remélem hamarosan felkel és úgy eszik, hogy benne is marad a finomság. Vettem ugyanis új fajtát, tápszert, gyógyszertárban, hátha ez jobb lesz.
Úgyhogy az évfordulónk napján külön vagyunk férjemmel, ő otthon, én anyunál. Pedig már ajándékot is vettem. Igaz, nem papírból, de igazi ajándék! :)
Így jártunk...
Boldog évfordulót drágám!!!

Látásfejlesztés

Összeraktam Lilkó programját a könyv és Judit, valamint Virág segítségével. A fő motívum a fényezés zseblámpával, ötöt egyik szembe, ötöt másikba, majd min. 10 perces szünet és folyt. köv. Ezt igyekszünk minél többször megcsinálni egy nap, a javaslat az volt, hogy kb. 10-15-tel kezdjük, és szép fokozatosan növeljük, kb. 30-ig. Aztán van még fénykövetéses gyakorlatunk is és vetítéses laptoppal, de ezen utóbbiak annyira nem működnek, mert Lilkó nem nagyon mutatja jelét, hogy látná azokat. Amiért csinálgatjuk mégis, az annyi, hogy léteznek olyan babák, akiknél beindult már a látás úgy, hogy pupilla-reakciójuk viszont még nincsen. Úgyhogy e másik két gyakorlat közben veszettül figyelem a kiscsajt, hogy mi a helyzet...
A fő feladatunk, mint fényezés is vegyesen, de mindenképpen viccesen alakul. Először is, napi 15-nél még nem sikerült többet csinálni, és egy hete kezdtük a dolgot. A menete annyi a dolognak, hogy a sötét szobában lekuporodok a kiscsaj mellé, egyik kezemmel gyengéden befogom az egyik szemét, hangosan elszámolok lassan ötig, majd mondom, hogy "fény", és bevilágítok a szembe, majd jön ugyanez a másik szemecskével. Namármost, Lilike már azt piszkosul élvezi, hogy én letakarom az egyik szemét, vigyorog és halkan kuncog. Aztán veszettül figyeli a számolást, négynél rendszerint óriást ásít, majd amikor kimondom, hogy "fény", egyszerűen fogja magát és becsukja a szemét. Halál vicces. Úgyhogy az már tuti biztos, hogy fénylátása van, és okos fejecskéje, mert már tudja, hogy ha jön a fény, be kell csukni a szemet :) Úgyhogy mindenféle hangmodulálással próbálom rávenni arra, hogy izgalmas maradjon a feladat és ne legyen szembecsukás. Iszonyat idétlen vagyok, de muszáj :) Ja, és a jobb szemen is láttam reagálást a fényre, ez új! :)
Az is érdekes, hogy ha nem is csukja be a szemecskét, akkor is a szembogarát megpróbálja a fény elől elrejteni. Az viszont egyáltalán nem tetszik, hogy még mindig fordítva működik a pupilla az esetek többségében: amikor lekapcsolom a lámpát a fényezéshez, szép közepes a pupillaméret, és a sötétben nem hogy kitágulna neki mégjobban, inkább tűhegynyire összeszűkül. És akkor jön a fény, és arra kellene ugye összeszűkülnie, de hát az eleve szűk pupilla hova szűküljön tovább?!?! Én ezt nem értem.
Szóval ezek vannak szemecske fronton.

Vegyes kezdet

Kezdjük azzal, amiben jók vagyunk: a bhrg-s gyakorlatok nem mennek olyan nagyon rosszul. Sőt! A szőnyegbecsavarós típusú viszont továbbra is megríkatja kismanót, kb. a harmadik becsomagolásnál kezdődik a szívszaggató sírás. A gyakorlatok végére pedig annyira kifárad vagy lenyugszik a kiscsaj, hogy már nem is emeli a fejét, ahol kellene, hanem kellemes hasonfekvő pózba vágja magát és majdhogynem beindul a szunya. Itt tehát összességében elégedett vagyok közös teljesítményünkkel, már pozitív változást is láttunk. És nem is olyan vészesen hosszú a sírás, nem úgy mint a dévényes gyógytornán - ott azért rendesen kikészül a drágám. Nagyon rossz hallgatni. Azzal nyugtatom magam, hogy a) hosszú távon hasznára válik, b) valójában nem fáj neki a dolog, csak kényelmetlen, kizökkenti a nyugis kis világából. Szóval ez van tornafronton. Holnap is megyünk a konduktoros tornára, ami persze szintén nem sírásmentes: ott a hasonfekvős gyakorlatok a ríkatóak, de az viszont nem tart olyan sokáig szerencsére...
Könyv. Nagyjából kiolvasva. A fele teljesen, a többi részből pedig a látásfejlesztős részek. Már sikerült is beszélnem Judittal, ill. Peti anyukájával, Virággal (www.hajrapeti.com), hogy pontosítsam a feladatokat. Azért velük, mert ők a Doman módszert használva komoly sikereket értek el, ill. azért kellett a pontosítás, mert a könyv "normális", egészséges gyermekek szüleinek írodott, hogy őket segítse még többet kihozniuk csemetéjükből, így kicsit át kell szabni ránk a feladatokat. A zseblámpás műsorszámot el is kezdtük, de valójában még csak teszt jelleggel, nem azzal a "brutál" ismétlésszámmal, mellyel majd hamarosan élesben. Feri már készíti is a környezetet. A hétvégére a fürdőszoba ablakra szabott sötétítést a tesztkörökhöz, ma este pedig Lili ablakára. Holnap reggel kipróbáljuk, hogy működik-e.
Hozzátáplálás. No ez a nem siker sztori :( Tegnap 3 picike kanálkával próbálkoztam, almaléből. Sírás lett belőle. Okosan nem eröltettem, mert elsőre mégiscsak legyek elégedett ezzel, és nem akartam, hogy rossz asszociációkat társítsom a kismanó az étkezéshez. Vagy az almához. Ma ismételtük a műsorszámot, amikor Adrika eljött hozzánk látogatóba, később Simi is csatlakozott, úgyhogy szemtanúja is akadt a próbálkozásnak. Hasonlóan sikeredett. Késő délután más módszert vetettem be: megfőztem az almát, szétnyomkodtam a főzőlével kissé felengedve, de ezúttal sem értünk el sikereket. Még szerencse, hogy a babaszakácskönyvek felkészítettek rá, hogy az elején több megy a ruhára, mint a babába. Úgyhogy ha ezt az oldalát nézem a dolognak, akkor sikeresek vagyunk: hoztuk a babaátlagot. Holnap krumplival fogom keverni, meg majd sütőbe is teszem...szóval vannak még ötletek, remélhetőleg Lilike rájön, hogy a tejcinél akadnak jobb dolgok is. Előbb-utóbb mindenki leszokik a szopizásra, egyszer majd eljön a mi időnk is!

Elkezdtük!

Elkezdtük a Budapesti Hidrorehabilitációs Gimnasztika (azaz BHRG) első feladatsorát (okosság az alapítványról: http://www.bhrg.hu/ vagy http://home.hu.inter.net/lkhrg/). Aláírtunk egy titoktartásit, miszerint halálnak halálával halunk, ha nyilvánosságra hozzuk a feladatokat, melyeket ott kaptunk, így ettől most eltekintünk. A lényeg, hogy van belőle 19 és kellenek hozzá bizonyos eszközök, úgymint gördeszka. Így hétvégén elmentünk a Hervisbe, hogy vegyünk. Próbáltak ösztönözni az eladók, hogy roces-t vegyünk, de mi az olcsóbbik felé hajlottunk, mert remélhetőleg a feladatok kinövése után lányunk nem szándékozik majd folytatni a deszkás karriert. Legalábbis majd szelíden elterelőleg hatunk rá, ha ilyen ötlete támadna. Így aztán a noname ötezer forintosnál maradtunk. A kasszánál felhívták a figyelmünket, hogy az csak 40 kg-ig jó és mivel kezdődeszka, így nem kéne ugratni vele, és akrobatikázni. No, itt már elmosolyodtunk, és közöltük meglepett eladólánnyal, hogy a lányunknak lesz, ki békésen aluszikált a babakocsiban, akkor még nem tudván, hogy mit készülünk elkövetni ellene...

Aztán amikor készenálltak az eszközök (Feri is eszkábált egy billenős valamit) és az internetről levadásztam a mondókákat (El sem tudjátok képzelni, hogy az "Egy, kettő, bal, jobb, jönnek a majmok" kezdetűnek hány verziójára leltem), nekiálltunk a mókának. Szerencsére egész jól bírta Lilkó, csak egy "szőnyegbecsavarós" műsorszám után törött el a mécses, a végefelé a gyakorlatoknak. Mondjuk akkor nagyon is. 33 perc alatt készen is lettünk. Legközelebb 35 percet igényelt a kivitelezés, és fel is merült bennünk pár kérdés, így felhívtuk Juliannát, hogy okosítson ki bennünket. Megtette. Plusz kiderült, hogy a feladatsort 20-25 percesre becsülte, úgyhogy akár még gyorsabbak is lehetnénk. Meg emlékezett Ferire, és érdeklődött, jobban van-e. Történt ugyanis, hogy azon a bizonyos szerdai napon, amikor Bp-en jártunk, Feri nem számolt azzal, hogy több mint 2 órás lesz a vizsgálat, és a betanítás, így nem gondoskodott magának kajáról. Szegénykém, a végén alaposan kivolt, csak arra tudott koncentrálni, hogy menjünk enni, de azonnal. Nem is emlékszik arra, hogy a végefelé miről szólt a diskurzus...még szerencse, hogy utunkba esett egy Meki, így nem kellett bekómálásra felkészülni, de az biztos, hogy közel lehettünk hozzá...

Szóval elkezdtük a BHRG (TSMT-jét, azaz Tervezett Szenzomotoros Tréningjét, a szárazföldi verziót). Lassan a HRG-t is csináljuk (a vizes verzióját), ugyanis az "jár" nekünk ingyen itt Kaposváron, mert a fejlesztő központunkban, ahova járunk van medence és képzett szakember is, aki tud ilyent. De egy icipicit még várunk, mert Erika, a dévényes gyógytornászunk kérte, hogy ne csináljunk más terápiát az övé mellett, de ha mégis, legalább a vizi tornával várjunk még egy kicsit.

Aztán még nagyobb szuperség, hogy megjött a várva-várt könyv (How smart is your baby: http://www.amazon.com/How-Smart-Your-Baby-Revolution/dp/0757001947). (Még egyszer köszönjük Juditnak!) A mumus vasalást is félretéve azonnal nekiestem. Persze sokáig nem jutottam, mert Lilikével persze foglalkozni és sétálni kellett, este meg vendégeink voltak. Reggel folytattam, de Lili nagyon nyűgös volt, folyamatosan hisztizett (asszem ez a legjobb szó rá), állandó kontaktust igényelt. Én meg kitaláltam, hogy mellé fekszem, és egészen egyszerűen felolvasom neki a könyvet. Úgy, angolul, ahogy van. Először megdöbbent, elhallgatott, kivette töknyálas csuklóját a szájából, elfordította a fejecskéjét, és úgy nézett rám, mint aki azt gondolja, hogy "ez itt szépen meghibbant". Aztán vállat rántott, visszatömte a kezecskét, és onnantól kezdve már halkan mormolászva hallgatta ékes angolságomat. Úgyhogy két legyet egy csapásra: Lilike is lenyugodott, könyvvel is haladtam. Majd az lesz az igazi, ha már alkalmazzuk az ott leírtakat.

Aztán még a hozzátáplálás témát is alaposabban elkezdtem kivesézni. Hétvégén Tivi-Eni és Beja itt jártak nálunk és kaptam ajándékba egy könyvet "Mit egyen a baba" címmel. Ezt gyorsan ki is olvastam azóta, van benne néhány jó dolog, köszi-köszi :). Plusz elővettem a kismama babakonyhája címűt, amit még anyutól kaptam tavaly karácsonyra, azt is megnézegettem, plusz a neten leltem egy szuperséget, a kismamablogot, ahonnan regisztráció után le lehet tölteni a babaszakácskönyvet, ami szintén nagyszerű olvasmány, hasznos útmutatókkal. Ja, és levadásztam netről, hogy melyek az édes almák, majd Ferit megkértem, hozzon Lilkónak. Így most van négy különböző ízű édes almánk, kíváncsi vagyok, mennyire jön be a kiscsajnak. Nekünk ízlenek :) Szombat lesz a napja. Már alig várom :)

Betörősdi

Ma kaptam a hírt, miszerint pesti lakáskámba kétszer is megpróbáltak betörni. Egy a bökkenő: a lakás nem üres, egy kedves ismerősöm lakja. És van egy ennél még komolyabb bökkenő: aktív riasztórendszere van, bekötve céghez távfelügyelettel, mert az jó. A riasztó kívülről is látszódik, úgyhogy nagyon nem értem, hogy miért próbálkoztak, kétszer is. Ráadásul a lakás bejárati ajtaja látszódik az utcáról is, ill. néhány házból, símán begyűjthetett volna pár szemtanut a nemkedves betörő-jelölt. Nem értem én az ilyet. Ismerős mindkétszer megzavarta buta betörő-jelöltet, de az annyit még el bírt követni, hogy az autót feltörve a szerszámkészletet lenyúlja...
Én jóhiszeműen olyat is gondoltam, hogy hátha valaki csak hazafelé tartott és eltévesztette a házat, ugyanis annyira, de annyira egyformák. (Emlékszem, egyszer egy barátomnak amikor először akartam megmutatni a lakást, még a kocsiban ülve körbenzett a ház előtt, majd kijelentette úgy mint aki azt fogja mindjárt mondani, hogy "Szép környék!": "Egyedi." :)). Aztán eszembe jutott, hogy kétszer azért nem művel ilyet senki. Amikor Ferinek tálaltam a feltevést, ő meg annyit mondott, hogy egyáltalán nem művel ilyet senki, majd jól összemosolyogtunk. Ugyanis de.
Történt az, hogy Siófokon éltünk egy pár hónapocskát a Club 218 (http://www.club218.hu/) nevű monstre apartmanház egyik lakáskájában (máig hányingerem van, ha eszembe jut. Merthogy Lilkóval ott voltam 2-3 hónapos terhes, és hát igen, eléggé sűrűn ott ért a dolog...) Egyik nap, amikor nyitottuk volna a bejárati ajtónkat, rá kellett jöjjünk, hogy az bizony nem nyílik. Eléggé mérgesek voltunk, mert Ferin rajta volt a szapora, rajtam meg a hányásos téma. Össze-vissza próbálgattuk az ajtónyitást, mert én aznap nem vittem kulcsot, és feltételeztük, hogy benne van a zárban bentről, azért nem nyílik. Volt ingerültség, meg izzadás rendesen. Aztán jött az, hogy játsszunk betörősdit, elővettem egy hullámcsatot. Azzal is jól megadjusztáltuk a zárat, de semmi. Feri kétségbeesetten nézett fel rám, a kulcslyuk mellől térdelve, amikor szépen lassan a szeme lecsúszott rólam valamire. Én ugyanebben a pillanatban fogtam fel, hogy a parkoló autókat rossz szögben látom lent, tőlünk ez nem így néz ki. De akkorra Feri már mondta: "Rossz lépcsőházban vagyunk!" Megaciki. Még szerencse, hogy nem volt otthon senki. Vagy ha volt is, mélyen aludt és nem hívta ránk a rendőrséget.

Magyar népmesék remix

Na, ez lesz az a népmese, amit nem Lilike fog nézni...Aki szeresse az ilyet, annak jó szórakozást, aki nem, az pedig csóválja a fejét és méltatlankodva kattintson a jobb felső sarokban található kis x-re. (És köszi Krisztián :))

Berregő

Kiki nyúgalomban

Úgy jártam, hogy itt az este és egyedül maradtam, kiscsaládom az álomvilágba menekült. Ugyanis Ferinek van egy olyanja, hogy ha huzatot kap a szeme, akkor rosszul lesz, hányingere lesz, sötétség kell neki, azonnali alvás. Reggelre kiheveri. Eléggé hihetetlen, de tényleg. És pont ma is így járt. A mai vendégség így sehogy sem jöhetett volna össze, de Sanyiék amúgy is borítottak, és bár beugrottak este, ők sem értek rá rendesen. Ilyenkor örülök, hogy nem sütöttem-főztem. Mondjuk Lilkó nem is engedte volna. Nem volt kimondottan nyűgös, de olyan testkontaktusigényes napja volt. Ölelgetni kellett, összebújni - ezeket mondjuk én is nagyon szeretem. (Vagy lehet, hogy nekem volt testkontaktusigényes napom? :)) Mostanra ő is lemerült, pár méterre tőlem szuszog. Remélem, nem fagyunk meg. Valami ugyanis tönkrement a fűtőrendszerünkben és az automatikának így annyi, az alkatrészbeszerzés meg akadozik. De elvileg kiképzett fűtő vagyok én is, és ha nem sikerül tüzet csiholnom a kályhába, akkor jöhet a csőből a földgáz, nem esünk kétségbe! Az, hogy könnyező Máriaként nedves egy foltban a falunk a falfűtés UFO-jelensége miatt, már meg sem hat.
Van most időm legalább okosodni hozzátáplálás ügyben. 21-én Lili fél éves (még 36-szor ennyi és kirepül...), és ugye akkorra időzíteném a dolgot. Ma felmerült bennem viszont, hogy nem biztos, hogy tudunk addig várni, mert mintha nem lenne elég a tejecském: Lilkó sűrűbben akar szopizni. Holnap édes almát kell vegyek!
Ajándéklistát is írhatnék. Hogy kinek mit, illetve mi miknek örülnénk karácsonyilag. Annyi szép játékot és fejlesztő eszközt találtam a kiscsajnak! Én saját magam meg nagyon ritkán jutok saját magam eszébe... Ma megint kitaláltam, hogy minek örülnék, és megint elfelejtettem. Mindig ez van. Végülis ilyen az, ha az embernek megvan mindene! :)
Olvashatnék is. Karen Blixent vettem le a polcról. Már többször járt a kezemben, de nem akaródzik. Pedig Hemingway a Nobel-díj átadón aszonta, hogy ez a nőci jobban megérdemelné a díjat, mint ő. (A Távol Afrikától c. filmből lehet őt ismerni). Tényleg élvezetes mondatokat tud rittyenteni, csak valahogy a storyline mindig olyan nehézkes, terhelt. Egyszer majd felnövök hozzá, de szerintem nem ma lesz a napja.
Házimunka, mint vasalás kizárva. Túl zajos, felébrednének a drágáim... :)
Lassan házassági évfordulás is esedékes. Hogy repülnek az évek! :) Emlékeztem valamelyik angol tankönyvből még a gimiből, hogy az évfordulókra az angolszász népségek minden évben más anyagból adnak ajándékot párjuknak és az első a papír. (itt is megerősítettek ebben: http://www.chiff.com/entertain/gifts-anniversary.htm) No de milyen ajándékot lehet papírból, ami nem túl nagy hülyeség? Óóóó, piszok hirtelen beugrott: könyv! Egy a bökkenő: sajnos velem ellentétben az én drágám nem könyvbarát, nem lesz ez így egyszerű...Valamelyik nap beszéltünk erről, hogy akkor mi is legyen a forgatókönyv. Már csak azért is, mert őurasága ottalvós borozáson lesz előtte és őúrnőségem a kis hercegnővel pedig Szegedre és Makóra megyünk nagyszülőzni, dédszülőzni. Feri azt mondta, hogy mivel világválságban élünk, ne költsünk egymásra. Én azt mondtam, hogy ez hülyeség, igenis kellenek a kis ajándékok, hogy a hétköznapokat megkülönböztessük az ünnepektől, és megmutassuk figyelmességünket, hogy gondoltunk a másikra. Pedig akkor még nem is tudatosult bennem, hogy egy fecni papírral megúszom :) Erről jut eszembe, hogy voltunk egy esküvőn a hétvégén, ahol egy gyermeteg lelkű kis duci édespofi pap adta egybe az ifjú párt, és olyan felütéssel kezdett, hogy "Vajon világválságban érdemes-e házasságot kötni". Érdekes aktualitás. Annyira nem értem a kérdést, mintha azzal kezdte volna, hogy "Vajon két szőkének érdemes-e házasságot kötni". Ha már libabőrt akar a hátakra, nyomhatta volna azt, hogy "Bizony-bizony, a válások 100%-a esküvővel kezdődik!"
Rékusnak ma van a névnapja, és elfelejtettem első lenni. Mindig én vagyok, bár az is hozzátartozik, hogy nem sok emberrel kell megküzdeni érte, mert más ilyen őrült nincs, aki azon élvezkedik, hogy az övé legyen az első köszöntő sms. Vagyis de: már egy ideje apu is próbálkozik. És mivel én kiestem, most ő nyert. Kitaláltam, hogy ma én az utolsó leszek. Elég izzadságszagú, dehát próbálom menteni a menthetőt. Még kb egy órám van... Rékussal is azt játszuk már egy ideje amúgy, hogy kinullázzuk egymás megajándékozását. Szülinapunk között egy hét van, névnapunk közt 2-3, és amióta felnőttebbek vagyunk, sokszor én sem veszek semmit neki, ő sem nekem, és akkor rendben is a világ egyensúlya. Tán legutóbb megegyeztünk, hogy nem ér egyszerűsíteni, x összeget kötelezően elköltünk magunkra - mintha azt a másiktól kaptuk volna...
Süvít kint a szél, és ezt olyan nagyon jó a benti melegből hallgatni. Pedig kicsit feszült vagyok. Tegnap írtam egy levelet a pesti szemészünknek, Lilikeügyileg, hogy mondja meg a tutit, hisz-e még abban, hogy látni fog a kiscsaj. Meg egyáltalán. Hogy hordjuk a szemüveget, ha állandóan lecsúszik és mennyit. Azt hiszem pszichológushoz fog küldeni, mert egy kisebbfajta értekezést is villantottam laikus szemésztudásommal, belinkelve amerikai tanulmányok sokaságát, hogy akkor ez és ez hogy és erről és arról mi a véleménye. Biztos szereti az idegbeteg önképző, enyhe, gyermekre kivetítős hipochondriával megáldott szülőket. Szóval nem válaszolt még. Csak azt nem tudom, hogy azért, mert nem ér rá (állítólag hajnalok hajnalán szokik válszolni), vagy mert nem tud szépen fogalmazva elküldeni...Pedig tündéri a nő. Szakmájában toppon van, és öt lány (!) édesanyja.
(Ha már hipochondria: azt mondtam már, hogy találtam a nyakamon egy kis csomót? De komolyan! És a lábhajlatomnál sem stimmel valami. És a hajam is hullik. - Ennyit arról, hogy nem jutok eszembe magamnak...)
Holnap megyünk új helyre, kipróbáljuk a BHRG-s dolgot. Hátha jobban fog akarni mozogni tőle Lilkó. A kisasszony ugyanis leginkább csak feküdne és lustamacska módra pofozgatná a föléje akasztott csörgőket. De forgás és fordulás ugyankérem. Este mókásat művelt mondjuk, öltöztetésnél kétszer is az oldalára fordítottam, ő pedig mintha ezt reflexszerűen ősidők óta művelné, gyorsan hasravágta magát. Másodjára kimondottan vicces volt, és az ábrázata is: látszódott rajta, hogy ő sem érti a dolgot :)
Nos, azt hiszem itt az idő a habok alá bukni, majd alunni, jó éjszakát mindenkinek, Rékusnak meg még boldog névnapvéget is!

Szemüvegben

Ma egész nap szemüvegben volt Lilike és semmi mást nem csinált, csak nézett :) Még a torna is elmaradt. Mondjuk az nem ezért, hanem mert a beépített szekrényt jól beépítették, és elhúzódott az idő sajnos. Most alszik a kiscsaj, de amint felkelt, lesz nemulass. Megtornáztatom, hogy éjjel legyen alvás. Tegnap este ugyanis olyan, de olyan ramazurit csapott, hogy öröm volt hallgatni :) de ma kifárasztom!

Miért? 2 avagy férfi szemmel

Ha már így morfondírozunk, hogy miért és mi okból történt ez Lilkóval, és így közvetve velünk is, akkor én is pötyögnék pár karaktert.
Mivel nagyon jó várandós pár voltunk, -így egy doki sem tudta beadni, hogy (mi vagyunk a....) sajnos közbejött egy vírus-, nem volt probléma a terhesség alatt, legalábbis nem több, mint másnál.

Hogy miért történt pont velünk? Érdekes most már ez? Szerintem nem. Az igazat megvalva nagyon sokat gondolkoztam rajta mikor kiderült, sok számtartó osztódás közben beugrott egy mutáns, vagy vmi mélyen hordozott defekt? Nálunk? Két egészséges ember, káros szenvedélyektől mentesen, sportot nem csak TV-ből ismerve. Aztán jött a hit is, nem esküdtünk templomban, talán ennek a hozadéka? Sok-sok (buta)felvetés, a megfejthetetlennek tűnő probléma miatt. Mint őseink, kik táltosoktól kértek segítséget ha nem tudtak magyarázatot találni a problémáikra, Ők meg az istenektől, vagy a kumisztól. A végére mégis arra jutottam, hogyha a mai kor nem tudja megmondani mi is az alapgond (szerintem nincs=ezért fog látni Lili), akkor a mi józan ítélőképességünk szerint kell haladni ELŐRE. A diagnózist mi is fel tudtuk állítani már 4 hónapja, azóta senki nem adott pluszt, csak óvott, hogy "azt ne, azt meg főleg ne" (ne adjunk Lilinek vitamint, ne erőltessük a szemét napfénnyel-pedig csak erre reagál-...stb).
Tehát mindegy is miért alakult így, nem érdekes már, nem tudunk a múlton változtatni, amit mindenképpen meg akartam tudni az az, hogy a következő hercegnőm mekkora eséllyel fogja megkapni a mostani gondját Lilinek. Mivel mindenki azt mondja, hogy nem genetikai, így ez már pozitív a jövőre nézve.

Amit még az elején néztünk az a statisztikai százalékok, de már ez is csak mosolygással tölt el.

Erő és kitartás, önfeláldozás nélkül. A mi történetünk hollywoodi történetnek indult, ez egy csavar benne, hogy ne folyjon a nyál annyira, de a vége boldog lesz!!!!!

Miért?

Erről már régóta szerettem volna írni, csak sosem jött össze. Lehet, hogy nem véletlenül. De most kipréselek magamból ide valamit. Terápiás jelleggel. Mert mi másért ír blogot az ember, nemdeugyebár?

Sokat gondolkodtam azon, hogy miért van az Lilkóval, ami van. Hogy ez a dolog róla szól-e vagy rólam, vagy rólunk hármunkról. Azaz a vakságot ő kapta-e útravalóul, vagy én, vagy mi.

Valamelyik nap anyu is elmorfondírozott ezen a telefonban, hogy miért kaphattam ilyen gyermeket, hiszen olyan jó ember vagyok. Ő olyasmire gondol, hogy talán egy üzenetként kaptam, hogy nem látok meg valamit, vagy nem akarok meglátni valamit. Lehet. De mi van, ha nem én kaptam, hanem Lilkó, vagy mi hárman?

Az első értelmezésem nekem az volt, hogy büntetésként kaptam. Én. Elmondom miért. Amikor mi Lilike mellett döntöttünk anno, az maximálisan tudatos döntés volt. Még a szerelmes éjszaka is megvan emlékeinkben, amikor megfogant. Későbbre szántuk, de hamar nekiálltunk, mert mindenfelől azt hallottuk, hogy nehezen megy ez manapság, akár fél évet-évet is rá kell szánni. Nálunk azonnal megtörtént a boldogság. Emlékszem, amikor a terhességi teszt csíkjait elemezgettük Ferivel a fürdőszobában és nem tudtuk eldönteni, hogy elég sötét-e az a csík a pozitívsághoz avagy sem. Aztán telt az idő, és rámtörtek a testi gondok. A leállt sárgatesthormon termelés (azaz nem termelés), vagy a rengeteg hányás és hányinger, ami miatt még kórházban is kellett feküdni. Akkor, e sok bajság hatására többször felmerült bennem, hogy lehet, hogy elhamarkodtuk a baba mellett való döntést és elbizonytalanodtam. Szóval ezért a büntetés: mert meginogtam abban, hogy jó döntés volt-e babuci, amikor már ott hordtam a pocakomban...

Feri ennél földhözragadtabb: körbekérdezi folyamatosan a dokikat, hogy van-e esetleg valami, amit mi elrontottunk a terhesség során, vagy valami, amire nem figyeltünk. De semmi. Szerinte erre kellene tapogatóznunk. Ez a verzió kettőnkről szól.

Aztán ott van János Evangéliuma, ezzel:

"9.1. És a mint eltávozék, láta egy embert, a ki születésétől fogva vak vala.2. És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?3. Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.(János 9, 1-3.)" Ez pedig Lilikéről szól. És nem büntetésként kapta a dolgot, hanem ajándékként. Amikor Feri kevésbé földhözragadott, akkor azt szokta mondani ehhez kapcsolódóan, hogy így majd jobban néz belülre és nem a külső felületességeknek él majd. És talán mi is.

Én manapság azt gondolom, hogy egyfajta leckének kaptuk: mindhárman. Hogy tanuljunk belőle. Vagy többek legyünk általa. Valami, ami összehozza a családot és egyúttal nagy kihívás is, hogy egyben tudja-e tartani. Sok helyen olvastam, hogy nagy a válás valószínűsége azon családoknál, ahol fogyatékos gyerek van (én soha nem gondoltam még mondjuk Lilire úgy, hogy fogyatékos). A nők elhanyagolják magukat és csak a gyerekről képesek beszélni, a férfiak meg beletemetkeznek a munkába és otthon nem segítenek. (Mondjuk ez egészséges gyermek mellett is gyakori séma...)

Ha Lilike látni fog - ahogy érzem, hogy LÁTNI FOG, akkor is fennáll a kérdés. Jó lenne, ha egyszer megérezném a helyes választ.

A szülőszobán, nem sokkal Lilike születése után. Itt még "egészségesen", 9/10-es Apgarral. Emlékszem, mindkettőnknek az volt a legfontosabb, hogy meglegyen a kellő számú ujjacska. Amíg vártam vissza Ferit és babut a mosdatásból, végig arra gondoltam, hogy remélem, Feri megszámolja. Ő is gondolt erre, megtette. Amikor büszkén hozta oda a szülőszékhez a kiscsajt, rögtön mondta, hogy nyugi, rendben :)

Apu látogatása múlt hétvégén

Most hétvégén pedig apuék jöttek Emmával megnézni bennünket. Ők még nagyobb fejetlenséget találtak, de a főzést akkor is bezsúfoltam, míg Emma játszott Lilkóval, előzetesen meg a sajtos stangli túrós változatát készítettem, ami állítólag elég jó volt. Mindeközben apuval elugrottam még nagybevásárolni, a másik lakásból áthoztuk végre a virágokat (, így lassan átköltözünk) és elkezdtem a vasalást. El lehet képzelni a káoszhelyzetet, amihez a gipszkartonozás folytatása szépen hozzáadta a koszt is...előbb-utóbb azért győzedelmeskedni fogok!
Apu is készített képeket, válogattam ide párat:

Nagyapa és unokája. Unokát nagyon nem érdekli a döntéselmélet, bealszik ő az ilyen vastag könyveken...
Hasonfekvés? Megy ez kérem szépen! (Pár percig...)

"I want you for the U.S. army!" - nem olyan? :))) (http://www.allposters.com/-sp/I-Want-You-for-the-US-Army-c1917-Posters_i1099858_.htm)

A káosz itt nem látszódik csak a szépséges konyhám, és a vasalás-főzés duója

Tündérmütyűr :)

Fejlesztőállvány nem izgi - kézszopogatás izgi

Elkapta az álommanó

Morcos fölakasztott zenélő körforgós katonák vigyázzák álmát

Házikó - vakolatlanul is szép :)

Olyan mintha....de nem....

Babakocsiprogram: azaz alvás

Hogyan tovább

Anyuval telcsiztem kicsikét hosszabban (rövidke másfél órát), hogy átbeszéljük Lilike dolgait. Mert anyu ebben benne van. Mármint a korai fejlesztésben. Csinálta ő sok kisbabával, az ország távoli pontjairól hoztak hozzá csecsemőket és egy kivétellel mindenhol sikereket ért el. (Az az egy is annak volt köszönhető, hogy az anyuka érzékenyebben reagált valamire, és többet nem látta anyu őket.) Szerinte az, hogy szeretettel körbevesszük Lilkót, az szép, de nem elég. Ő biztosan sokkal keményebb lenne, keményebben küzdene. Mert az is szép, hogy visszük ide-oda, de pl. az akupunktúrával nem voltunk eléggé kövtkezetesek és eléggé hiszékenyek vagyunk a dokikkal szemben is: ha valamire azt mondják, hogy majd kinövi, annyiban hagyjuk, nem mondunk ellent. Vagy ugye a vitamin kérdése: több dokit megkérdeztem, hogy adhatok-e Lilkónak vitaminokat, melyek kedvezően hathatnak a szemre, idegrendszerre, de mind tiltotta. Anyu mondta, hogy ő adott volna, engem meg elbizonytalanítottak a tiltások...
De már mi is változunk, én is változok. Igenis ellentmondtam a dokinak, pl. megköszöntük, de nem alkalmazzuk a Katona-féle tornát. Mert láttam a félelmet a lányom szemében. Ha fájdalomtól sír, de én tudom, hogy az vezet valahova, hogy neki fájjon (pl. oltás), akkor kitartok, kemény vagyok. De félelmet nem szeretnék a lányomba ültetni. Márpedig amikor a hasánál alulról tartva, a kis térdecskéit az asztalhoz érintve gyors mozdulattal húznom kellett a drágámat percekig, iszonyatosan rémülten tekingetett. Vagy amikor a lepedő segítségével kellett forgatni: ugyanez. Ráadásul a félelemtől a gyakorlatsor végén pont az elkerülendő testtartást vette fel Lilike: nagy ívben hátrafeszített...Elhiszem, hogy jó eredményeket lehet elérni ezzel a módszerrel bizonyos babáknál, de mi ebből inkább nem kérünk. Helyette a Dévény-módszert választottuk, nemrég óta járunk, és hát van ott is sírás, krokodilkönnyek, de nincs félelem.
Az akupunktúrát pedig tudatosan hagytuk abba. Volt olyan érzetünk, igen, amikor azt mondtam mindenkinek, hogy mintha hatna, de lecsengett sajnos. Amikor már hosszabb ideje nem láttam változást, csak akkor hagytuk abba. Ezt sajnálom én is nagyon, mert nagyon akartuk, hogy működjön. De már érzem, hogy nem ez a mi utunk. Szóval nem arról van szó, hogy ellustultunk, vagy ide-oda kapkodunk, és ezt most meguntuk...
Továbbra is keresem a mi utunkat. Hiszek abban, hogy
a) vagy a késői látásfejlődéssel van dolgunk, és Lilike tinédzser korában, amikor mindezt elmeséljük majd neki, csak röhögni fog rajtunk, hogy mi hogy be voltunk szarva,
b) nem erről van szó, de mégis, a terápiáknak köszönhetően eléggé jól fog látni.
Továbbra is felhúzom magam az orvosokon, a nemtudásukon. Mert ha valami nem egyértelmű, akkor máris nincs ott a tarsolyukban a megoldás. A kaposvári neurológus is utunkra bocsátott annyival, hogy majd a gyerek egy éves korában jöjjünk újra. OK. A budapesti meg elküldött a látásvizsgálóba. OK. De hogy mi a baja a gyereknek, azt egyik sem tudja, így nem is kezeli, és nem is nagyon erölteti meg magát, hogy kiderítse. Úgy is lesz valahogy mert ugye olyan még sosem volt, hogy ne lett volna valahogy...Amibe pedig nem kellene, abba meg beleszólnak: nagy a baba, ne szoptassam annyit, vagy hogy éppen gyanús, hogy nem-e szellemi fogyatékos, mert öltögeti a nyelvét, és többször elmosolyodik, mikor egyedül van. Ezekből az okosságokból pedig pont köszönöm, de nem kérek, nem kérünk!
Sokszor tehetetlennek érzem magam otthon is: akkor most tornáztassam Lilkót? világítsak neki? vagy csak mondókázzunk? tegyem hasra? eröltessem a labdánfekvést? mennyit foglalkozzak vele? Mert azt nem tudom megtenni, hogy hagyom magában feküdni a fejlesztőszőnyegén, hiszen nem lát. Csak fekszik, mint egy bot, az ilyet nem lehet csak úgy nézni...De akkor hogy töltjük hasznosan az időt? Úgy, hogy fejlődjön a mozgása, a szemecskéje, az idegrendszeri összeköttetései megsokszorozódjanak?
Sokat keresek így is, az interneten, és kis cetliket dugdosok zsebre majdnem minden nap, amin ajánlásokat kapok: még ezt hívd fel, ide menj el, oda menj el...foglalkozok Lilkóval, és amikor nem, akkor lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem teszem...Feri mindenkinek mondja, hogy milyen sokat teszek, mennyit foglalkozok a témával és Lilkóval, én meg ilyenkor mindig azt érzem, hogy nem eleget...
És akkor nemrég találtam valamit a neten, egy kislány blogját. (http://balerina.blogol.hu/) Barbara oxigénhiányos kisbaba volt, és több olyan dolog is van, amit anyukájával hihetetlen energiával és kitartással igyekeznek leküzdeni. Ő aztán tényleg mindent, de mindent megtesz! A látása hasonló (volt) Lilikéjéhez (erős fény észlelése), már itt is sikerült előrébb lépniük! Sok terápiát kipróbáltak, az anyukája az amerikai Doman terápia (http://www.iahp.org/About-Us.home.0.html) és a magyar BHRG (http://home.hu.inter.net/lkhrg/) megismerését javasolta nekünk. Mindkettő teljesen fellelkesített. Az előbbiből az alap kézikönyvet fogjuk most segítségükkel beszerezni, és a látásfejlesztő gyakorlatoknak esünk neki itthon, az utóbbinál pedig pont azt használjuk ki, hogy az otthoni feladatvégzésre épül és kontrollra kell csak kb havonta járnunk. Nagy kő esik így le a szívemről a tehetetlen hétköznapok miatt: kezembe kapom egzaktul, hogy hány ilyen-olyan gyakorlatot végezzek a kiscsajjal, és végre nem olyan utasítással küldenek haza, hogy "gyakorolgassanak kicsit". Jövő hét szerdán megyünk Pestre az első alkalomra, és a könyv is nem sokkal később megérkezhet! Nagyon-nagyon várom mindkettőt és nagyon-nagyon sokat is várok mindkettőtől. Ezen kívül még vitaminokat ajánlottak Barbinak a Doman központban, pont amiket anyu javasolt nekünk már rég, és melyekre én sorra rákérdeztem dokiknál, és elutasítottak. És most meg lehet kapaszkodni: ma megkérdeztem a gyerekdokit róla, hogy jó-e a javasolt adag, merthogy én ezt adni szeretném Lilikének, és nem azt mondta, hogy ne adjak, hanem hogy jónak tűnik!!! És csak a halolajjal vigyázzunk, mert azt túl lehet adagolni - de azt mondjuk tudtam én. (És itt egy érdekes link korábbra: lehet, hogy a természetgyógyász, aki a látásproblémára nem mondott semmi okosat, ellenben adott Lilinek egy szem homeobogyót és nekem töménytelen mennyiségben előírta a halolajat, nem is mondott hülyeséget. Ezt tegnap Feri állapította meg. Csak a halolajat a babának kell kapnia direkt, mert az anyatejből csak korlátosan megy át - ezt meg már a gyerekorvos mondta ma.)
Szóval Barbinak köszönhetően újabb lendületet kaptam, kaptunk. Köszönjük nektek!

Hétvégék

Az ez előtti hétvégén itt jártak anyuék, nagynénémékkel, nagymamámékkal és még tesómék is csatlakoztak. A lakást nem sikerült kipucoválni rendesen, de azért már pofás volt, és konyhatündérkedtem is, készítettem három paprikás trutyit, amit kenyérre lehet kenni (innen lőttem: http://www.mindmegette.hu/sult-paprika-feta-sajttal-harom-izben-45876), sütöttem gyors pogit (azt nem linkelem ide, mert nem sikerült olyan nagyon jól, de azért mindenki hősiesen pusztította) és igazi házi tejből főztem pudingot, amit babapiskótás tallérral és csokikrémmel turbóztam. Sosem csináltam még házi tejből pudingot, így rendesen meglepődtem, hogy amint forrt a tej és beleöntöttem a kevéske tejjel előzetesen összekevert pudingot, azonnal - de szó szerint azonnal besűrősödött a dolog, alig győztem kapkodni. Most már ezt is tudom, és ti is tudjátok! :) Csak végig ott motoszkált bennem, hogy a lányom meg unatkozik és rossz anya vagyok, mert nem foglalkozom vele, csak sütök-főzök...
A lényeg azonban, hogy anyuék el voltak ájulva, hogy a) milyen szép a lakás (főleg a kilátás) b) mennyire szeretjük egymást (valójában hetek óta gyakorolunk és csak megjátszottuk :)) c) Lilike milyen édes és okos és mintha látna... Szóval jók voltunk, pedig mikor anyuék megjöttek, még Feriék gipszkartonoztak a tetőtérben és a sok ki-bejárkálástól vastag por volt a padlón...
Most már sokáig ez lesz: minden hétvégére beszerveztünk "családlátogatásokat", leginkább hozzánk jönnek, de mi is megyünk majd ide-oda, esküvőre, babanézőbe, Szegedre, Pestre, ilyesmi. Úgyhogy megint lesz sok archiválás, majd valahogy kitalálom, hogy hogyan osszam meg a képeket veletek (mert tudom, hogy úgyis az a legizgibb a blogban).
Íme 4 kép, Gyuri nagybátyám gépéből:

Nyelvet peckesen ki, bal szem összehúz (majd beszkennelek magamról ilyet, kiskoromban detto ugyanezt műveltem), kis kacsók középen babrálják egymást, jó közel a szájhoz, hogy alkalomadtán be lehessen tuszkolni őket.

A karika nyalogatásánál (amit a neurológus néni explorálásnak hív, mert nem tud magyarul) izgalmasabb a ruci ujjának nyalogatása. Jobb kéz támadását érdemes itt figyelni még...

Jobb kéz hamarosan célba ér: a fülikéhez. Kissé kényszeres ugyanis a drágám: ha egyik kéz szopási helyzetben, a másikkal a fület kell morzsolgatni, esetleg tépni.
Itt vannak a legszerelmesebbek :) legalábbis úgy csinálnak. Összebújnak és suttognak és mosolyognak... (ja, és a legszerelmesebbekről ez ugye mindenkinek megvan?: http://www.youtube.com/watch?v=1ck3NzqRyiw)

Fogas kérdés

Lilike eléggé békés baba, majd kicsattan a vidámságtól, szinte sosem nyűgös, csak ha a szelek zavarják. Tegnap és ma viszont új szelek kezdtek el fújni, szerintem a változás szele a fogzást hozza magával. Tömködi szájába a kis kezecskéit, szó szerint vinnyog és nyafog, intenzívebben nyáladzik, mintha dagadt lenne az ínye, és amikor én benyúltam megsimogatni az ínyecskét, abbamaradt a hüppögés és mosolyt kaptam cserébe. Ma pedig legnagyobb döbbenetemre két óránként kellett szopiztassam a kisasszonyt, mint három hónapos korában...lelkiekben felkészültem az éjszakára is. Pedig nagyon szépen haladtunk. Egy hete már végigaludta az éjszakákat és reggelente is inkább én loholtam hozzá, hogy enyhüljön a mellek feszülése, ő békésen a fal felé fordulva szopizta az ujját - nyitott szemmel. Nem zavart fel bennünket, édes volt. Holnap megmutatom a dokinak. Megyünk, mert szurit kap Lilkó. Remélem, olyan jól fogja viselni, mint legutóbb: kis sírás, majd ahogy felkaptam, abbamaradt. Szóval, nagylány lesz a kiscsaj előbb-utóbb, így 21-én, 6 hónapos szülinapja alkalmából megkóstoljuk az almát. Addigra már lehet, hogy fog is lesz hozzá.

Könyvéhség

Sziasztok!
Minél hamarabb be szeretnénk szerezni a "How smart is your baby" c. könyvet (http://www.gentlerevolution.com/mm5/merchant.mvc?Screen=CTGY&Store_Code=G&Category_Code=B4). Ketten is írtatok, hogy angol nyelveterületen élő ismerősötöket meg lehetne kérni rá, hogy elküldje nekünk (természetes, hogy a könyv ára mellett a postázást is kifizetnénk). A gyorsaság eléggé számítana most, így aki a legrövidebb idővel szállítja a szajrét, azt kérnénk meg rá.
Köszönjük mindenkinek!
Orsi & Feri