Nemrég derült ki, hogy Lilikének látásproblémái vannak. Már régóta észleltünk furcsaságokat: nem nézett ránk a drága, nem nekünk mosolygott. Aztán egy szép hétvégén elmentünk strandolni, Feri vetett árnyékot a picire, majd amikor véletlenül elmozdult, az erős napfény semmilyen reakciót nem váltott ki Liliből... Majd másnap kapott idegesítő zenélő forgót is, amin totálisan keresztülnézett, nem ragadta meg a tekintetét a sok neonszínű imbolygó figura - csak amikor már a zene is elindult. Nagynénije, Kati - aki szemész - vizsgálta meg aznap. Nem talált ő sem a fényre pupillareakciót...
És így elindultunk Pestre, gyerekklinika, szemészet. Nem egyértelmű eredmények. Az itteni prof is megnézte. Ő nagyon elkeserített bennünket, szerinte Lilike vak. Aztán Margit kórház, fejlődésneurológia. Itt sem produkált a leányzó meggyőző egyértelmű eredményeket, így felvettek bennünket a kórházba egy hétre bentlakásosnak, hogy a szokásos kismillió vizsgálatot Lilikénél elvégezzék. Ő a harmadikon egy üvegketrecben másik két babával, én az ötödiken másik két anyukával. Sokszor nem lehettünk a kismanókkal, de szoptatni napi két alkalom kivételével mindig. Nekünk itt kellett átállni a kétóránkénti szopiról három órásra. Tea mellett valahogy túléltük, sokat sírt Lilkó emiatt. Dehát már nem újszülött, bírnia kell a három órát egy két hónapos babának! (Persze nem, és nem az alkalmanként 100 ml-t, amit beállítottak nekünk, amikor ő alkalmanként 160-at is símán megevett... De hát óriási is a baba, nem ehet annyit mint egy gizda koraszülött...) Láttunk ám itt sokmindent, sok szomorúságot, családi tragédiákat, de sok boldogságot is: jópár baba távozott gyógyultan. Mi is ezt terveztük, csak hát még arra is rá kell jönni, hogy mi a bajunk. Az összes vizsgálat jó eredményt adott, egy kivételével, amit VEP-nek hívnak és azt hivatott kimutatni, hogy erős fényre milyen agyreakció történik, azaz az ingerület eljut-e az agyig és az agy fel bírja-e dolgozni. Sajnos itt megbuktunk...
Már eltelt egy bő hét, újra itthon. Voltunk látásfejlesztési próbanapon, oda majd órarendszerűen járunk, szerencsére Kaposváron két ilyen hely is van, ahol látásfejlesztéssel foglalkoznak. Aztán meg járjuk tovább a vizsgálatokat, immáron nem bentalvósan, a múlt hétre jutott egy anyagcserevizsgálat, negatív. Teletettük a kiságyat rikító figurákkal, kapott Lilkó nagynénijétől egy csodás pörgettyűs állványt, melyről lógnak le az élénk színű csörgők, amiket a kiscsaj előszeretettel pörget is. Babakocsiba kapott fekete-fehér kontrasztos ábrákat, hogy stresszeljük a kis szemeket. Ja, és újabban a zenélő pörgőt is figyeli, és mosolyog neki, kérdés, hogy látja-e. Napon erősen összehúzza szemeit, és rengetegszer van olyan érzésünk, hogy mégis lát valamit. Máskor meg az a benyomás inkább, hogy nem. Tegnap este fejlámpával szórakoztunk neki, nagyon élvezte, csapkodta is rendesen. Szóval ez van, várjuk a gyógyulást, a csodát, a fejlődést... (mert szerintünk egyszerű a magyarázat: olyan nagyon nagy a leányzó, hogy az idegrendszer nem tudta lekövetni ezt az iszonyatos növekedést, így nem fejlődött ki még rendesen a látás, mondjuk egy egy hónapos baba szintjén lehet. Ami késik, nem múlik. Bízunk benne.)
És végül Pesten a drágaság rendesen elfáradt, miután elolvasta ezt a temérdek könyvet.